Egy fő- és három megyei igazgatóság

Bemutatkozott az APEH új megyei igazgatója
Bemutatkozott az APEH új megyei igazgatója
Miskolc – Bemutatkozott – és elemezte a térség gazdaságát – az APEH új megyei igazgatója.

Október 1-jei hatállyal regionális főigazgatóságok és a hatáskörükbe tartozó megyei igazgatóságok alkotják az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal új szervezetét. Erről tájékoztatott kedden Szalayné Ostorházi Mária, a Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyét magába foglaló APEH Észak-magyarországi Regionális Főigazgatóságának vezetője. A főigazgató elmondása szerint a megyei igazgatóségok az első fokú adóhatósági feladatokat látják el a jövőben. A regionális főigazgatóság – mint középfokú szerv – egyrészt betölti a másodfokú hatósági jogkört, másrészt szakmailag felügyeli és ellenőrzi a megyei szervek adóügyi, ellenőrzési, felszámolási és végrehajtási tevékenységét. „A szervezeti forma kialakításánál és a feladatmegosztásnál meghatározó szempont volt a regionális szerveződés előnyeinek megtartása, továbbá az, hogy a változás eredményeként az adóhatóság gyorsabban és hatékonyabban tudja ellátni feladatait, kapcsolata az ügyfelekkel szorosabbá válhasson” – hangsúlyozta Szalayné Ostorházi Mária.


Kifelé a gödörből?

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei igazgatóság új vezetője, dr. Olasz András a megye gazdaságának helyzetéről tartott rövid tájlkoztatót az APEH adatai alapján. Mint elmondta, a gazdasági teljesítmények évközi tendenciájának alakulása jól nyomonkövethető a társas vállalkozások áfa-bevallásai alapján. Ez alapján látható, hogy a gazdasági válság hatásai már 2008. év utolsó hónapjaiban megjelentek, majd 2009-ben a folyamat felerősödve folytatódott. A leginkább érintett ágazatok közé tartozott a vegyipar, a gépipar és az energiaipar. Az áfa-bevallások idei első félévi teljesítménymutatói azonban a válság lecsendesedését, a recesszióból való kilábalás beindulását tükrözik. „A teljesítménymutatók közül legjobban az export esett vissza a megyében – hangsúlyozta az igazgató – , azonban az idei és első felében már növekedés volt tapasztalható.

ÉM-SZB








hirdet�s