2012.02.9 09:13; Frissítve: 2012.02.9 09:13


Egy év halasztást kérnek

Budapest - Az érdekvédők azt kérik, hogy egy évvel halasszák el az új felvételi bevezetését.

A Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete (TUDOSZ) elnöksége a tudományos utánpótlás védelmében kéri a döntéshozóktól, ne két héttel, hanem egy évvel halasszák el az új felvételi-rendszer bevezetését, biztosítva hatásainak újragondolását, szükség esetén újrafogalmazását

Aggályosnak tartják

A TUDOSZ elnöksége a tudományos utánpótlás védelmében az alábbi nyilatkozatot fogadta el:
„Az Oktatási Államtitkárság úgy döntött, hogy jelentősen csökkenteni szükséges a felsőoktatásban térítésmentesen tanuló hallgatók számát. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a döntés meghozatalát alátámasztó tanulmányok, háttérszámítások, hatástanulmányok vagy nem készültek el, vagy csupán a nyilvánosság számára nem hozzáférhetők. Aggályosnak tartjuk a döntést két okból. Egyrészt a sokéves gyakorlattal szemben nem ad elegendő időt arra, hogy a továbbtanulni kívánó hallgatók az új feltételek ismeretében megfontolt döntést hozhassanak, ha szükséges, módosítsák életstratégiájukat. Másrészt nem látható, hogy a felsőoktatási intézmények finanszírozása hogyan tudja biztosítani a további működésüket, a jó színvonalú oktatás nyújtását.

Kérjük ezért a döntéshozókat, ne két héttel, hanem egy évvel halasszák el az új rendszer bevezetését, biztosítva hatásainak újragondolását, szükség esetén újrafogalmazását.”

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
OGY – Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az állampolgárok tájékoztatásához és véleményének megismeréséhez [...] tovább »
Mal: teljesíthetetlen az ötnapos határidő, nincs technológia a vörösiszap-tározó lefedésre
Ajka, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Nem áll rendelkezésre a hatóságok által engedélyezett és bevizsgált [...] tovább »
OGY – Felfüggesztették az ittasan karambolozó fideszes képviselő mentelmi jogát
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az Országgyűlés hétfőn felfüggesztette a fideszes Tilki Attila [...] tovább »
OGY – Új törvényt hoztak a közadatok újrahasznosítására
Budapest, 2012. május 21., hétfő - Az Országgyűlés hétfőn új jogszabályt fogadott el a közszféra [...] tovább »
A forint erősödött az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest kora estére
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A forint erősödött hétfőn kora estére a délutáni és a reggeli [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés