Egy erkélyen tárolt szekrényt is kirámoltak Miskolcon

Egy erkélyen tárolt szekrényt is kirámoltak Miskolcon
© Illusztráció - depositphotos.com
Miskolc – Nyitott ajtókat, lehúzott ablakokat használtak ki a tolvajok.

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség két férfival szemben, akik több miskolci lakásból és garázsból többek között értékes szerszámokat tulajdonítottak el, amiket aztán töredékáron továbbadtak. A nyomozók az orgazdákat is elfogták.

Vitték, ami mozdítható

Lopás bűntett és vétség, illetve kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság B. Csaba 26 éves és G. Szabolcs 24 éves helyi lakosokkal szemben.
A gyanúsítottak 2017 júliusában és augusztusában több miskolci ingatlanba, illetve garázsba hatoltak be, majd ellopták a könnyen értékesíthető értéktárgyakat.

Volt olyan ingatlan, ahol a nyitott ajtót és garázskaput kihasználva vittek el például fúrógépet, láncfűrészt, csavarbehajtót. Más esetben egy autó lehúzott ablakán keresztül övtáskát emeltek el, amelyben pénz és iratok voltak.

Megszólalt a riasztó

A páros egy erkélyen tárolt szekrényt is kirámolt, amelyből bontott és bontatlan szeszes italokat, illetve körfűrészt loptak. Egy miskolci plébánián is próbálkoztak, de onnan semmit sem vittek el, mert megszólalt a riasztó.

A nyomozók az esetek kapcsán azonosították az ellopott eszközök miskolci felvásárlóit is, akik a több százezer forintot érő szerszámgépeket pár tízezer forintért vették át a tolvajoktól. A hatóság a 71 éves Sz. Károllyal és a 34 éves M. Zsolttal szemben orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyekben indított büntetőeljárást a napokban befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

– ÉM –