Egy Erika-írógép és sok-sok élmény

A legendás Erikával
A legendás Erikával
Miskolc – Pista bácsi 88 éves, novellát ír, helytörténetet tanít és szívesen mesél az életéről. Például arról, hogy látta Zeppelin léghajóját a sátai vasútállomás felett elszállni, átélte a második világháborút, túlélte az éjszakai bombázást Tapolcán, látótávolságból nézte végig a Tiszai pályaudvar bombázását. Jegyzetei egy több évtizedes Erika-írógép segítségével kerülnek papírra.

„Ahogy az éveim telnek, úgy peregnek le előttem az események, amik a sorsom alakulását hol dúr, hol moll hangnemre változtatták” – kezdte mesélni Demjén István, akit görömbölyi otthonában látogattunk meg. Egyik cikkünk kapcsán kereste meg szerkesztőségünket azzal, hogy elmesélje, hogyan is nézett ki régen a miskolci belváros.

Centiről centire

A Városház térről indulva szinte centiről centire felsorolta, milyen üzletek működtek a Széchenyin, mely kereskedők dolgoztak ott még a háború előtt. A korabeli beszámoló izgalmas volt, így ellátogattunk Demjén Istvánhoz, hogy megismerjük a történetét. Kiderült, nem véletlenül volt izgalmas a beszámoló, hiszen Pista bácsi ír is, Sikerek és pofonok címmel hamarosan megjelenik novelláskötete is, amely életrajzi töredékekből áll össze.

– Aktív időmben olyan dolgokat tapasztaltam meg, amelyeket a mai generáció legfeljebb filmekből ismer: amikor megszülettem királyság volt, majd gazdasági válság rázta meg a világot. Láttam Zeppelin léghajóját a sátai vasútállomás felett elszállni… – emlékezett. – Átéltem a második világháborút a maga keserveivel, túléltem az éjszakai bombázást Tapolcán a termálfürdő óvóhelyén, látótávolságból néztem végig a Tiszai pályaudvar bombázását, ahogy fekete felhők lepték el az eget. Az első vonalbeli orosz katonától bemutatkozásként akkora pofont kaptam, hogy a pinceajtó küszöbére estem. Voltam hadifogoly, gyötört az éhség, élősködtek rajtam a tetvek. Ettem veréb- és varjúhúslevest, kikapartam a hó alól a cukorrépát, hogy nyersen megegyem. Szereltem kilőtt orosz harckocsit, láttam a nagyobb csaták színhelyén elesett katonákat. Utaztam a Miskolc–Budapest közlekedő repülővel…

Pista bácsi ma már nyugalmazott honvéd őrnagy, de nyugdíjasan is aktív. Az írás mellett a történelmet is szereti, éppen ezért Görömböly újkori történetét is feldolgozta és a helyi iskolában honismereti előadásokat is tart. „Köszönjük Pista bácsinak a honismereti órát” – mutatta büszkén az oklevelet, amit a diákoktól kapott.

Jegyzetei, novellái egy több évtizedes Erika-írógép segítségével kerülnek papírra. „Ez még mai napig működik, kiváló gép” – mutatta.

Pista bácsi ki sem fogy a történetekből, a novelláskötetét tíz éve kezdte el írni. Valamikor a honvédségnél arra kérték, írja meg az 50-es évek történetét, akkor rájött, annyi élménye van, hogy érdemes lenne azokat könyvbe foglalni. „Átéltem drámákat, tragédiákat, sok-sok romantikát. Ezekről részletesen írok a könyvemben, minden írói fantázia nélkül, a valóságot fogalmaztam meg” – mondta.

– ÉM-NSZR –








hirdetés