Egy ember a sufniból

Akt.:
Ferike „rezidenciáján”
Ferike „rezidenciáján” - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Ferike régen a padon aludt és üvegeket gyűjtött, ma ő az „életmegkönnyítő menedzser”.

Ferike hajléktalan is, meg nem is. Nincs ugyan saját lakása, se albérleti szobája, de van egy kis sufni, ahol meghúzhatja magát. Miskolc belvárosában, a dombra futó családi házak egyikébe befogadták őt. Ferike (ő kérte, hogy hívjuk így) ezért nagyon hálás. A befogadó családot szinte saját rokonainak tekinti.

Család. Ez bizony szinte ismeretlen fogalom a 28 éves fiatalember számára. Hároméves volt, amikor állami gondozásba került. Édesanyja meghalt születése után néhány nappal, az édesapja pedig többet ivott a kelleténél. Van két bátyja, de Ferike szerint ők nem szeretik, mert őt hibáztatják anyjuk haláláért. Különben is már saját családjuk van, és ha elmegy hozzájuk néha, csak „műmosolyt” lát az arcukon. A nagymamája, akinél gyerekkorában a szüneteket töltötte, már meghalt. A keresztanyja pedig, akinél egy pár évig lakhatott, elköltözött Olaszországba. Úgyhogy egyedül és fedél nélkül maradt.

ferike-a-hajlektalan04-st

Üveget gyűjtött

Tegnap látogatóban voltunk Ferikénél. Nyitja a sufni ajtaját, bizony nem nagy és nem is elég magas, nem lehet benne kiegyenesedni, de hát nem szobának épült a helyiség, inkább szerszámtárolónak. Ferike mégis elégedett. Van egy kis priccse, takaróval gondosan letakarva, és egy polca, ahol a könyveit, füzeteit, egyéb holmijait tárolja. A füzet fontos, mert a befogadó család egyszer felvetette, miért nem írja meg saját élete történetét. Azt, hogy milyen az utcán élni, minden napért megküzdeni, amiről a hétköznapi emberek nem tudnak. Mert Ferike korábban az utcán él.

– Úgy, mint a többi hajléktalan. A padon aludtam, üvegeket gyűjtögettem. Különböző házaknál segítettem: kertészkedtem, boltba vagy gyógyszertárba mentem, cigit csavartam, vigyáztam a gyerekekre. Olyan is volt, hogy kihasználtak, akkor onnan odébbálltam. Most segítek ennek a családnak is, amelyik befogadott, azért kapok pénzt, ételt meg szállást – sorolja. – Régen dolgoztam, Pesten voltam masszőr, de egyszer csak elfogytak a kuncsaftok. Pedig szerettem azt a munkát – jegyzi meg.
Ferikének nincs határozott elképzelése a jövőről.

A karácsonyt nem várja, mert nincsenek emlékei szép karácsonyokról. Családra gondolni sem mer, mert tudja, hogy ahhoz normális lakás és normális jövedelem kellene. Dolgozni talán szeretne, de sajnálná mostani életét.

– Megszerettem azokat az embereket, akikhez most járok. Azt szoktam mondani, hogy én életmegkönnyítő menedzser vagyok. Mindenkinek segítek, amiben tudok.

ferike-a-hajlektalan01-st

„Nincs bennem félelem”

Nem szokványos történet, hogy egy normális körülmények között élő család befogad egy hajléktalant. Az okok felől érdeklődtünk a család egyik tagjától, aki neve elhallgatását kérte. Elmesélte, Ferikét már két éve ismerik. Egyszer pénzt kért, de inkább munkát ajánlottak neki és fizetést. Így lassan megismerték.

– Nincs bennem félelem amiatt, hogy egy hajléktalan lakik nálunk. Sokan mondták, hogy vigyázni kell az „ilyenekkel”, de nincs vele semmi baj. Nem láttam még részegnek, nem okozott semmi kárt – fogalmaz a családtag.

-Hegyi Erika-










hirdet�s