Egy elégedett ,,aláírásgyűjtő”

Öröm az ürömben
Öröm az ürömben
Miskolc – Míg más kórházi osztályokon javában tart a struktúraátalakítással járó huzavona, Miskolc két szülészeti-nőgyógyászati osztálya helyett már január 26-tól csak egy működik: a Semmelweisben.

Bár nem volt fájdalmaktól, s feszültségektől mentes vajúdás, az összevonás megszületett.
Amikor második gyermekével terhesgondozásra kezdett járni, sokakkal egyetemben Batizovszki Zoltánné (29) sem gondolta volna, hogy nem a Diósgyőri Kórházban szül majd.
– Perecesen lakunk, így oda tartoztunk. Első kisfiamat is ott hoztam világra, elégedett voltam mind a körülményekkel, mind az orvosommal. Nála szerettem volna szülni másodszor is. Rosszul érintett, amikor hallottam, hogy erre ott aligha lesz mód, mert megszűnik az osztály.
Megbeszéltem a doktor úrral, hogy tanácsadásra hozzá járok, de jobb, ha december végétől a vizsgálatokat már a Semmelweisben végzik. Kértem, javasoljon valakit, de azt mondta, ebbe nem szeretne beleszólni.
Egy ismerős adott tanácsot, s elégedettnek mondhatom magam, annak ellenére, hogy én is gyűjtöttem az aláírást a megszűnés ellen… – vallja be a találomra kiválasztott kismama.

Mindent összevetve

– A Diósgyőriben meghittebb volt talán, bár ott ötágyas kórteremben feküdtem, itt háromágyasban. Ott minden szobához volt vécé és fürdőszoba, s minden újabb volt. Itt főleg a pathológia szorul átépítésre, de hallom, nagy átalakításra készülnek – mondja.
Hogy mennyire így van, az osztályvezető főorvos, Hardonyi András is megerősíti:
– Egy hónap múlva kezdődik a közel 1 milliárdos fejlesztés, amelynek részeként 6 egyágyas szülőszobát és 4 műtőt is kialakítunk, közös szinten.

Aki akart, átment

Az átállás tapasztalatairól, nehézségeiről kérdezett főorvostól tudjuk: némi gondot az jelentett, hogy bár január 26-tól a korábbi 90 ágy helyett 84-en fogadják a betegeket, a teljesítménykorlátjukat a finanszírozó nem emelte meg. A másik miskolci kórházban megszüntetett 45 ágyas osztályról egy kolléga jött át hozzájuk, egy pedig jelezte szándékát. Viszont átvettek mindenkit, aki erre igényt tartott, összesen 15 szakdolgozót. A diósgyőri intézményhez tartozó szakrendelés orvosai számára pedig – igény szerint – rendelkezésre áll a szülőszoba és a műtő. Van, aki még az ügyeleti ellátásban is részt vesz.

Enyhülő szorítás
A Semmelweis gazdasági igazgatója, Bodnár Krisztina az átmenet néhány hónapjában ügyesen lavírozott a törvényes lehetőségek között, így az ezen osztályon jelentkezett kapacitásbeli túllépés a teljes intézmény keretein belül maradt. Viszont úgy tudják: áprilistól a szülészetre és nőgyógyászatra vonatkozó korlát meghatározásából “kiveszik” a szüléseket. Az OEP-nél is rájöttek, hogy amely szülés beindul, azt le is kell vezetni. Márpedig az esetlegesen több szülés miatt kár volna, ha a megnövekvő várakozás miatt hátrányt szenvednének a nőgyógyászati betegek.
SzK