Miskolc

2019.11.21. 11:30

Ünnepi díszbe öltözik Miskolc

Közeleg az advent, rövidesen felgyúlnak az ünnepi fények.

Tajthy Ákos

A tavalyi adventi megnyitón

Forrás: ÉM

November 29-én délután öt órakor, a Miskolc Advent 2019 programsorozat megnyitójával egy időben kapcsolják fel Miskolc ünnepi fényeit, melyek a hagyományoknak megfelelően vízkeresztig, azaz 2020. január hatodikáig díszítik majd a város utcáit, köztereit. A polgármesteri hivatal sajtószóvivője érdeklődésünkre elmondta, az ünnepi pillanatra való felkészülést már októberben elkezdték.

– Elsőként a díszkivilágítási elemek átvizsgálását kezdték meg a szakemberek, akik minden olyan díszt leszereltek, amin meghibásodást észleltek. Ezek a javítást követően az elmúlt héten kerültek vissza a korábbi helyükre – mondta Szántó Rita.

Kiemelte, a november 29-ei dátum csak a Széchenyi utcát és környezetét érinti, vagyis ekkor még csak az adventi programsorozatnak is helyt adó belvárosi helyszíneken fognak világítani a díszek és fényfüzérek.

– A város több más pontján elhelyezett díszvilágítási elemek hálózatát a tervek szerint november 30-án kapcsolják be. Mivel a több száz darabból álló rendszer felkapcsolását egyenként kell megoldani kosaras autóval megoldani, ha a szolgáltató szakemberei ezt nem tudják megvalósítani egyetlen nap alatt, akkor másnap, tehát a december 2-i munkanapon folytatják a beüzemelést – tette hozzá.

Szántó Rita érdeklődésünkre elmondta azt is, bár a díszítőelemeket az elmúlt években nem szerelték le, ez alapvetően nem befolyásolta azok állapotát, hiszen „a le- és felszereléssel járó meghibásodás-rongálódás közel körülbelül azonos hibamennyiséget eredményez, mint az időjárás okozta amortizáció.”

Kijavították

Nemcsak ez volt azonban az oka annak, hogy a díszek fent maradtak, hanem az is, hogy az áramszolgáltató által hozott előírás szerint az új elemeket egy, a jelenlegitől eltérő csatlakozó-szerelvénnyel és védelemmel szükséges ellátni.

– Az elmúlt években tehát a teljes mennyiséget nem, kizárólag az éppen javításra szoruló elemeket szereltük le, a jövő évi karbantartás révén viszont már teljesíteni kell majd ezeket az új előírásokat is – hangsúlyozta.

A szóvivő érdeklődésünkre elmondta azt is, bár az önkormányzat jelenlegi gazdasági lehetőségei most nem engedték meg újabb díszvilágítási elemek beszerzését, de reményeik szerint a következő években frissíthetik a látványelemeket. TÁ


A Szent István téren megrendezett adventi forgatag már az első napján, november 29-én is számos programmal várja az érdeklődőket: lesz Szeretet Sütigyár, adventi vásár kézműves finomságokkal, lélekmelegítő forralt italokkal, fellép Czelláth Panna, valamint a Sky Fanatic is. Az ünnepi fényeket délután öt órakor Veres Pál polgármester közreműködésével kapcsolják fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában