EGÉSZSÉG- A leégett bőrnek jót tesz a lézerkezelés

A naptól leégett bőrnek jót tesz, ha fényre érzékennyé teszik, majd lézerterápiával kezelik – állítják amerikai orvosok. A fotodinamikus terápiát már régóta alkalmazzák az orvosok, most a kozmetikusok is bevetnék.

A Michigani Egyetem kutatói 24 olyan idős (54 – 84 éves) emberen próbálták ki a megoldást, akinek alkarján jelentős károsodást okozott a nap. Helyi kenőccsel fényérzékenyítették a bőrt, majd lézerterápiát alkalmaztak. Ettől nőtt a bőr kollagénszintje, és más változások is végbementek, amelyektől a nap égette bőr kinézete javult.

Ezt a kezelést fotodinamikus terápiának nevezik, és bizonyos bőrrákok esetén évek óta alkalmazzák, de eddig nem nagyon gondolkoztak el azon, hogy kozmetikai célra is bevethető.

De még további kutatásokra van szükség, hogy az egyszerűen hangzó módszert alkalmazhassák a túl sok napot látott arcbőr megfiatalítására.

Először is azt kell előbb kideríteni, hogy az alkaron elért eredmény megismételhető-e az arcon is.

A kísérletről szóló beszámoló az Archives of Dermatology című amerikai orvosi szaklapban jelent meg.