EGÉSZSÉG – Genetikai okokat találtak a skizofréniára

A skizofrénia genetikai hátteréről közöl három tanulmányt a londoni Nature című tudományos magazin. A tudósok régóta feltételezik, hogy ennek a bonyolult agyi rendellenességnek genetikai okai is vannak, de eddig nem találtak “bűnös” gént.

A három tanulmány készítői több ezer skizofréniás személyt vizsgáltak meg, és megfelelő számú kontrollcsoportot is. Azt találták, hogy a skizofréniásoknál többször fordult elő a génállomány meghatározott helyein génhiány vagy génkettőződés, mint az egészségeseknél.

Ezek szerint a skizofréniásoknál 15 százalékkal gyakrabban fordultak elő DNS-változások az 1-es, a 15-ös és a 16-os kromoszómán, mint az egészségeseknél. Ezen kívül a kutatók megerősítették azt a korábbi feltevést, hogy a skizofréniásoknál a 22-es kromoszóma egy helyén is gyakoribb az eltérés.

A kutatók szerint a felfedezés alapvetően járul hozzá a skizofrénia megértéséhez. De egyben óvatosságra is intenek, mert a 15 százalékos eltérés nem elég nagy ahhoz, hogy genetikai vizsgálattal ki lehetne mutatni a skizofrénia kockázatát.

A tévképzetekkel és hallucinációkkal járó skizofrénia, másképpen hasadásos elmezavar 100 emberből 1-gyel előfordul élete során, általában a kamaszkorban vagy a fiatal felnőttkorban.

A kromoszómák azok a makromolekulák, amelyekbe “becsomagolva” találhatók a sejtmagban a géneket tartalmazó DNS-molekulák. Az ember sejtmagjaiban 23 pár kromoszóma van.








hirdet�s