EGÉSZSÉG – Az egyedülállók könnyebben kapnak Alzheimer-kórt

Svéd tudósok szerint az egyedülállókat duplán fenyegeti az időskori elbutulás, az Alzheimer-kór. Azok körében, akik középkorú éveikben egyedül élnek, kétszer nagyobb lesz idős korban az alzheimeresek aránya. A fiatalon megözvegyültek és magányosan maradtaknak hatszor nagyobb a kockázatuk.

A svéd tanulmány egy amerikai kongresszuson hangzott el, és ismertető olvasható róla a BBC brit közszolgálati tévé és rádió internetes oldalán.

A stockholmi Karolinksa Egyetem kutatói egy csaknem 1500 fős finn adatbázist vizsgáltak meg. Az adatbázisban szereplő személyekkel középkorú éveikben készült interjú a társkapcsolatukról. 21 évvel később ugyanazokat a személyeket újra megkeresték.

Kiderült, hogy 139-nek volt valamilyen szellemi károsodása, közülük 48-nál Alzheimer-kórt diagnosztizáltak.

Az egyéb befolyásoló tényezőkre korrigálva is az adatok azt mutatják, hogy a párkapcsolatban élőknél lényegesen ritkább az Alzheimer-betegség.

Azt már korábbi kutatások is kimutatták a gyógyíthatatlan Alzheimer-kórról, hogy a társadalmi interakció csökkenti a betegség kialakulásának kockázatát. A svéd kutatás azt mutatja, hogy nemcsak a társadalmi, hanem a párkapcsolati interakciónak is jótékony hatása van a szellemi lépülés megakadályozásában.

A svéd adatok riasztóak, figyelembe véve, hogy a fejlett európai országokban egyre kevesebben kötnek házasságot, egyre több a válás, egyre nagyobb az öregek számaránya, és az idősek nagy része magányosan él.








hirdet�s