Egészségügyi várólisták – Hat és fél milliárdból maradt öt

Miskolc – A kormány idén 6,5 milliárd forintot biztosít az egészségügyi várólisták csökkentésére. Hol tartunk?

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a várólisták csökkentésére előirányzott másfél milliárd forintot már kifizette az egészségügyi intézményeknek, ennek révén már több mint háromszáz műtétet el is végeztek. „A program tehát sikeresen elindult” – adta hírül az OEP nyomán az MTI.

Számítások szerint a többletforrás nagyjából 1500 műtétre biztosít fedezetet, ebből 330 műtétet már elvégeztek. „A többletforrás egészségpolitikai célja, hogy a program végére a betegeknek ne kelljen a kisebb műtétek esetében 2–3 hónapnál, a nagy ortopédiai műtétek esetében pedig fél évnél többet várakozni” – állt az OEP-közleményben.

A B.-A.-Z. Megyei Kórház főigazgatója, dr. Csiba Gábor korábban (Észak-Magyarország, 2015.01.07.) részletesen kifejtette a véleményét a várólistákról, mint mondta, ebben nincs változás. „Nagyon jó a plusz forrás, ami az általa vezetett intézményben annyit tesz, hogy 30 százalékkal több „várólistás” műtétet tudnak elvégezni. Ám a hosszú várólistáknak nem csak finanszírozási okuk van, léteznek az orvosokra és a betegekre visszavezethető tényezői is.

„Elindult” a várólista: jut is, marad is

Találtunk egy gyógyult beteget, akinek sikerült hónapokkal előrébb jutnia a csípőprotézis-műtéti várólistán.

– 2013 nyarán ítélte úgy az orvosom, hogy eljött az ideje a csípőprotézis-műtétemnek, elő is jegyeztek 2015. december 9-re. Ám tavaly december vége felé értesítettek, hogy hamarabb is megműthetnek, ha élek a lehetőséggel és jelentkezem. Örültem, hogy megszabadulhatok az évek óta tartó, egyre fokozódó fájdalomtól – meséli Marschalkó Andrásné (71).

– Be is jelentkeztem P. tanár úrhoz, mert őt ismertem egy 22 évvel ezelőtti bütyökműtétem kapcsán, s nagyon elégedett voltam vele, máshoz nem akartam menni. Azt mondta: azon múlik, hogy mikor operálnak, hogy milyen hamar sikerül elintéznem bizonyos vizsgálatokat. Én megcsináltattam egy héten belül, így február 12-én már meg is műtöttek. Két hét sem telt bele, már haza is jöhettem. Kaptam járókeretet, de néha azon kapom magam, hogy bent felejtettem a másik szobában… Örülök, hogy túl vagyok rajta, már nagyon keserves volt a mozgás: ha le kellett szállnom a buszról, jóval előbb felálltam, hogy legyen idejük helyükre igazodniuk a csontoknak. Nem bírtam a lábamat emelni, s a fájdalomtól aludni sem tudtam.

ÉM-SzK

Rövidült és csökkent

A megyei kórházban 2015. január 7-én 2300, március 17-én 2230 beteg volt a várólistákon (minden szakmát figyelembe véve). Ebből január 7-én 1096, március 17-én 936 beteg az ortopédián csípő- és térdprotézisre, valamint ugyanerre az első időpontban 246, a másodikban 253 beteg a traumán.
A traumán 3 beteg kivételével 2013 májusa után jegyezték elő a betegeket, az ortopédián a legrégebbi beteg 2008-as (más betegség miatt halogatják: áprilisra tervezik a műtétet), de 2012 decembere előtti előjegyzett volt további 243; a friss adatok szerint már csak 102 beteg. A sebészeten bő két hónap alatt az egy év körüli várakozási idők 8–10 hónaposakra csökkentek, a szemészeten pedig a 8–10 hónapos előjegyzések félévesekre.Forrás: a kórház finanszírozási osztályvezetője








hirdet�s