Egészségnapot tartottak Ózdon

A rendezvényen
A rendezvényen - © Fotó: ÓH
Ózd – Középiskolásoknak tartottak egészségnapot Ózdon a Városi Könyvtárban. A „Tini-Klinika” címet viselő rendezvény egyik állomása volt annak a programsorozatnak, amelynek célja, hogy szakemberek bevonásával egészségügyi tájékoztatást nyújtsanak a helyi lakosságnak.

A diákok a program első felében előadásokat hallgathattak meg, majd szűrésen is részt vehettek, ahol a látásukat vizsgálta meg a szakember. Ezenkívül táplálkozási és drogtotó kitöltésével tesztelhették tudásukat. A program második felében dr. Péter Mária klinikai szakpszichológus, addiktológus tartott előadást.

– ÉM –








hirdet�s