Friss hírek

2010.09.01. 18:36

Megkezdődött az első gépsorok beszerelése a kecskeméti Mercedes gyárban

<p>Megkezdődött az első gépsorok beszerelése a kecskeméti Mercedes gyár fényezőüzemében, emellett a többi szerelőcsarnok többsége is már szerkezetkész állapotban van. A gyárkomplexumban 2012-re 2500-an dolgoznak közvetlenül és a beszállítókon keresztül még további 10ezer munkavállalót foglalkoztatnak. Csak szerdán 72-en kezdték első napjukat a vállalatnál. Ők meglepetésként összeszerelhették első autójukat, a kis modell kocsit megkapták ajándékba. Az első napon csak a Független Hírügynökség kísérhette el a kecskeméti Mercedes gyár új dolgozóit.</p>

Már több üzemcsarnok is áll a Mercedes gyár területén. Van amelyiken még sok a munka, de a fényező üzem már szerkezetkész állapotban van. Közben pedig folyamatosan veszik fel a dolgozókat és tanítják be az új munkájukra. A tanévkezdéssel egyidőben kezdett 72 új dolgozó Kecskeméten. Velük együtt meg van az idei évre tervezett hétszázas létszám, de a munkaerő toborzást ezzel nem fejezte be az autógyár.

Az első munkanapot az új dolgozók az ismerkedéssel és egy játékos feladattal kezdhették. Megépíthették életük első Mercedesét, amit ajándékba haza is vihettek a két órás összeszerelési munka után. Ezzel a játékos feladattal a problémamegoldást és az új munkatársak közötti csapatmunkát akarták erősíteni a már korábban felvett dolgozók.

A fényezőüzem már csaknem kész, szerdán kezdték beszerelni a gépsort. Csak itt több mint 4 ezer tonna acélt használtak fel, ebből félig fel lehetne építeni az Eiffel-tornyot. 20 kilométernyi elektromos kábel és 27 kilométer kiépített közmű. Ez csak néhány adat az építkezésről.

"Az épületek párhuzamosan készülnek el, nagyon fontos mérföldkőhöz érkeztünk éppen ma, hiszen szeptember elejére terveztük - és ez meg is valósult - az első gépsorok beszerelése, ez legelőször a felületkezelő üzemben történik, de ezt hamarosan követi a karosszéria, illetve az összeszerelő üzem is." - mondta a Független Hírügynökségnek Frank Klein a kecskeméti Mercedes gyár igazgatója.

A kecskeméti gyár 2012-ben kezdi meg a Mercedes A és B osztály sorozatgyártását. A tervek szerint évi 100 ezer autó gördül le a gyártósorról. Ez naponta több mint 300 gépkocsit jelent. A 2500 dolgozó munkáját pedig 600 robot segíti majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!