Egervári: A lelassult szerelvényt mozgásba hozni

Akt.:
Egervári Sándor, a DVTK vezetőedzője
Egervári Sándor, a DVTK vezetőedzője - © Fotó: Kozma István
Miskolc – A DVTK új vezetőedzője úgy érezte, most eljött a pillanat, hogy munkába álljon.

Egervári Sándor arra a kérdésre, hogy mi volt a döntő érv, hogy elfogadja a DVTK ajánlatát, azt felelte: az első évben, 2014-ben nem is gondolt a visszatérésre, miután 2013. októberében lemondott a válogatott szövetségi kapitányi tisztségéről, de úgy érezte most eljött a pillanat, hogy munkába álljon, hogy egy lelassult szerelvényt mozgásba hozzon.

Az új vezetőedző arra a kérdésre, hogy találkozott-e elődjével, Bekő Balázzsal, és ha igen, mit kapott útravalóul, azt válaszolta, hogy több mint két órán át beszélgettek, de csak annyit közölt erről, hogy hasznos információkat kapott, és másodszori kérdésfeltevésre sem kívánt erről bővebbet, konkrétumot mondani.

Azzal kapcsolatban is érkezett kérdés a volt szövetségi kapitányhoz, hogy kapott-e konkrét célkitűzést a klubvezetéstől. Erre az volt a válasz, hogy olyan számszerűsítés, hogy végezzen a csapat mondjuk az ötödik helyen, ilyen nem volt, de a pontgyűjtés terén szeretnének előre lépni, és olyan keret kialakítani, hogy a következő évadban vérmesebb reményeik lehessenek, és hogy olyan meccseket tudjanak majd játszani, amikor újra 8-10 ezer néző lehet majd a lelátókon.

Középpályás-védekezésben több kell

A játékrendszerhez a keretet, vagy a kerethez a játékrendszert téma is előkerült, amiről Egervári Sándor úgy nyilatkozott, hogy a játékosok képességéből kell beletenni a legtöbbet, és a különböző játékrendszerek mellett az a fontos kérdés, hogy milyen változás áll be a keretben.

Az is szóba került, hogy az új vezetőedző az őszi meccsek felvételeit visszanézte-e, és ha igen mit látott. Az igenlő válasz után kiderült, hogy az utolsó 5-6 fordulóban mentálisan nagyon jó állapotban lévő játékosokat, bár az együttműködés nem volt tökéletes, amibe a sérülések is belejátszottak. Ezzel kapcsolatban az is elhangzott Egervári Sándortól, hogy volt, akit korábban látott száz százalékos labdabiztonsággal játszani, de most csak 60-70 százalékon ketyegett, és azt is megjegyezte a szakvezető, hogy középpályás-védekezésben többet szeretne majd látni.

Az erőnléti edzőről

Téma volt az is, hogy lesz-e a csapatnak erőnléti edzője, amire a volt kapitány azt válaszolta, hogy eddig még nem dolgozott ilyen ember a stábjában, teljes értékű ilyen munkatársa most sem lesz, de lesz támasza ezen a téren, viszont ha a 80. percben elfáradna nyolc játékos, akkor az egyértelműen az ő felelőssége lesz.

Számít Koman mentális erejére

Koman Vladimirról is szó esett, róla azt mondta Egervári Sándor, hogy eddig képességei alatt teljesített, különösen a bajnokság első részében, és a vége felé voltak jobb meccsei. Igaz, hogy sérülések, és több klubváltás is szerepet játszott, ami miatt nem tudta a saját maximumát adni, de most jön egy új év, és az ő meghatározó játékával a csapat előre léphet. Kiderült, hogy ők ketten már beszélgettek néhány órát, és Egervári Sándor szerint nem is lehet más lehetősége, célja Koman Vladimirnek, minthogy elérje a saját száz százalékát, mert ezzel vívhatja ki a válogatott kerettagságot. Jó sportembernek, jó mentalitású játékosnak tartja, aki az U20-as vb-n csapatkapitányként sok segítséget adott. A szakvezető úgy fogalmazott: számít Koman mentális erejére, játékára, meghatározója kell legyen a tavaszi Diósgyőrnek.

ÉM-BCS