Helyi közélet

2012.09.12. 10:13

Közös járőr a közbiztonságért Miskolcon

Miskolc - Négy pár rendőrjárőr és hat rendőr-közterület-felügyelő páros a miskolci utcákon.

Miskolc - Négy pár rendőrjárőr és hat rendőr-közterület-felügyelő páros a miskolci utcákon.

A miskolci rendőrkapitány beszámolójából kiderült: „klasszikus” járőrtevékenységre a rendőrség közterületi állományának egyre kevesebb lehetősége van, mert a velük szemben támasztott elvárások bővültek, az általuk ellátandó feladatok sokasodtak, pedig a rendőrök közterületi jelenétének bűnmegelőző hatása van, és növeli a városlakók biztonságérzetét.

Ezt a problémát orvosolják úgy, hogy a rendőrök a közterület-felügyelőkkel közösen járőröznek. A fokozott rendőri jelenlét hatására Lyukó-völgyben például csökkent az addig itt jellemző betörések száma, azonban úgy tetszik, a bűncselekmények „áthelyeződtek” a szomszédos területeire, így például a diósgyőri városrész hétvégi házas övezeteiben szaporodtak meg a lopások, betörések.

A rendőrkapitány beszámolójából más adatokra is érdemes odafigyelni, kiderül belőle, hogy a gazdasági válság régiónkban a vagyon elleni bűncselekmények számában generált növekedést, amit éppen a közterületi jelenlét fokozásával lehet visszaszorítani.

A rablások száma ugyan csökkent, ám a betöréses lopásoké nőtt, ami főleg a „primitívebb bűnözői kör”-re jellemző. A kapitány a rendőri jelenlét mellett a bűnmegelőzésben, és az ismert bűnözők becsukásában látja a javulás lehetőségét.

Fránya adminisztráció

A kapitányságon azonban nem csak a közterületi állomány van túlterhelve, hanem a nyomozók is, ami a felderítés rovására mehet. A rendőrkapitány kifejtette: a tapasztalatok szerint a személyenkénti 20 körüli ügyszámnál - a jelentős adminisztrációs kötelezettség miatt - drasztikusan lelassul a feldolgozás, ám van olyan egység, amelyiknél a nyomozók átlagosan 25 üggyel zsonglőrködnek egy időben.

ÉM-SZP


Miskolc - A klasszikus járőrözéssel elejét lehet venni a közterületi bűncselekményeknek.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában