Vegyész RC: Edzőmérkőzésnek megfelelt
A mérkőzés elején Dudás András elmondta: a mostani meccsen mindenkinek játéklehetőséget szeretne adni, mert ezt megengedi az ellenfél ereje. Vegyész nyitással kezdődött a csata, de az első pont a vendégeké lett. Aztán 4-1-re alakult az állás, majd Tolnai került a nyitóhelyre, aki furfangos szerváival egyenlített. Mezőnyben sok hibával játszott a hazai együttes, ezáltal a szabolcsiak szinte munka nélkül tudtak pontokat szerezni (7-8). A kisszünet sem segített igazán sokat; felválltva estek a pontok, a látogatók hangya módjára kapaszkodtak. A második technikai időnél azért már a Vegyésznél volt a fór (16-15), ami után maradt minden a régiben. A hajrára viszont egyre jobban a borsodiak akarata kezdett érvényesülni: 22-21-nél Árva került a szervahelyre, és jó nyitásai révén egymás után kétszer is időt kért Bugyi József. A megzavarás taktikája nem jött be, mert a fiatal röpis pontot tett a szett végére.
Általános cserékkel indult a második felvonás a hazaiaknál: érkezett Bokor, Orosz, Csizmadia és liberó poszton Germuska. A vendégek játéka leginkább Pampuch megoldóképességén alapult, rafinált húzásokkal gyűjtötték az egységeket a nyíregyháziak (8-5). Bokor jó ütéseivel szállt be a meccs menetébe, a látogatók eközben egyszerű röplabdával próbáltak közelebb kerülni (16-12). Dudás András ekkor lehetőséget adott Kissnek feladóban, aki Lehóczky L.-t váltotta. Ezzel sem változott semmi, hiába kért időt a Nyíregyháza, hozta ezt szettet is a VRCK.
A harmadik játékban a hazai mester a jól megszokott alapcsapatot küldte pályára, s amikor Bokor kezdett nyitni, három-négy pontos előnybe került a házigazda. Még egy rövidzárlat is belefért (8-8), de ez csak egy fellángolás volt szabolcsi részről, merthogy beindult a barcikai gépezet (16-10). Újra variálni kezdett a borsodiak szakvezetője, és így is tudta tartani négy-öt pontos előnyét a Vegyész. Bugyi József még 22-18-nál, és 24-19-nél meghúzta az időkérést, de egy rossz vendégnyitás révén véget ért a mérkőzés. Ez a mérkőzés jó felkészülés volt a VRCK számára a két hét múlva sorra kerülő, Kaposvár elleni hazai rangadóra.
ÉM-MI,GF
A tények |
Vegyész RC-Kazincbarcika – Nyíregyházi FRK 3:0 (21, 18, 20)Kazincbarcika, 200 néző. V.: Vári, Mezei. Vegyész RC: Lehóczky L., Lehóczky G., Gulyás, Árva, Dudás, Juhász. Csere: Szántai (liberó), Germuska (liberó), Bokor, Orosz, Csizmadia, Kiss. Edző: Dudás András. Nyíregyháza: Ádám, Szilágyi, Bugyi, Tolnai, Pampuch, Hubicska. Játékosedző: Bugyi József. Dudás András: – Mindenkinek játéklehetőséget adtam, volt, aki élt vele. Bugyi József: – Bebizonyosodott, hogy ebben a felállásban nem vagyunk eredményesek. |