Ezrek szórakoztak Császtán

Bereczki Zoltán és zenekara is fellépett
Bereczki Zoltán és zenekara is fellépett - © Fotó: Bujdos Tibor
Császta – Nagy sikert aratott az Edelény határában szombaton rendezett tizenharmadik, egész napos búcsú.

Reggeltől estig remek műsorok szórakoztatták a jelenlévőket. A szentmisét követő megnyitóbeszédet Molnár Oszkár, a város polgármestere mondta, majd a barátok borkútjánál, borrendek jelenlétében, Virág Tamás, az Edelényi Hegyek Közösségének elnöke kínálta a programokat az érdeklődők figyelmébe.

Bereczki-koncert

Volt borkóstolás, huszár-, lovas- és hagyományőrző bemutató, valamint nép- és társastánc, kóruselőadás, továbbá felcsendültek a legnépszerűbb operettslágerek, a legnagyobb sikere azonban Bereczki Zoltán színész-énekes másfél órás, zenekari kísérettel előadott koncertjének volt. A búcsú elmaradhatatlan részét adta a bográcsos főzőverseny, ezen negyvenhét baráti társaság készített több tucatnyi étket. A zsűri az Együtt Vagyunk elnevezésű szuhogyi alapítványnak ítélte oda az első díjat. A Molnár Tamás vezette csapat szalonnakockával és nudlival spékelt erdélyi savanyú vetrecét készített, ezzel előzte meg az Edelényi Biliárd Klub vegyes pörköltjét és az edelényi Etke együttesének vörösboros, tejfeles vadmalaclevesét, amelyet cipóban tálaltak fel.

A császtai búcsúra felvonult a Magyar Honvédség 5. számú Bocskai István lövészdandárja, amely Állj be pajtás katonának mottóval adott ízelítőt az egyenruhás szolgálatból. Az érdeklődők a fegyvereket is a kezükbe vehették, és ez megtette hatását. Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok (aki „mellesleg” Miskolcon született és edelényi gyökerekkel is rendelkezik) elmondta, hogy bemutatójuk hatására több olyan fiatal akadt, aki minden bizonnyal a katonaéletet vállalja majd hivatásául.

Az esti fények mellett végül nosztalgiazenével köszöntek el Császtától a jelenlévők.

ÉM-KT


Ők mondták

Virág Tamás főszervező: – A műsort mindig úgy állítjuk össze, hogy nagy lelki tartalmat adjon azoknak, akik eljönnek hozzánk. A pompás időben a fiatalok és az idősek egyaránt jól érezték magukat. A búcsú a kikapcsolódásról, a szórakozásról szólt.

Loj Balázs, Edelény alpolgármestere, aki a főzésből és a sportolásból is kivette a részét: – A Császtai búcsú az a rendezvény, amelyen a kisközösségek egész nap együtt vannak, és kulturált módon piknikeznek. Közösségépítő szerepe a legfontosabb, a mesebeli földrajzi környezet, a finom borok, a házias ételek és az igényes programok mindig garanciát adnak a tömeges részvételre.


Fotó: Bujdos Tibor
Császta - Több ezer ember részvételével rendezték szombaton a 13. Császtai Búcsút. Az Edelény határában lévő szőlőhegyen reggeltől estig remek programok szórakoztatták a jelenlévőket. Beszédet többek között a rendezvény főszervezője és támogatója, Virág Tamás, az Edelényi Hegyek Közösségének elnö...



Edelény.
BOON.HU

További hírek a BOON lakóhelyem kategóriából






hirdetés