Az állami gazdaság fénykorára emlékeztek Sárospatakon

Pénzes László beszédet mond
Pénzes László beszédet mond - © Fotó: BSZA
Sárospatak – Az egykori Bodrogközi Állami Gazdaságra (BÁG) emlékeztek valamikori dolgozói Sárospatakon.

Ebből az alkalomból emléktáblát avattak az egykori központi épület falán, ami ma egy könyvelőiroda. Az eseményt Pénzes László, a ma Budapesten élő egykori vezérigazgató-helyettes szervezte, aki mint elmondta, a gazdaságnak – mint minden gazdasági szervezetnek – voltak kevésbé jó és fényes időszakai. Az emléktábla ez utóbbiakra emlékezteti az utókort.

A szervező beszélt az állami gazdaság történetéről is. Mint elmondta, a sárospataki központú gazdaság földjei a Bodrogköz területén terültek el és fénykorában mintegy ezer embernek adott megélhetést. A kezdetekkor pecsenyekacsával foglalkoztak, majd országos szinten is jegyzett gyümölcsöst – almást és körtést – hoztak létre, de volt óriási állattartó telepük is. Évente körülbelül ezer vagon gyümölcs ment exportra – közölte a gazdaság egykori vezető helyettese. Hozzátette: a BÁG 1955. december 31-én több kisebb gazdasági egységből jött létre és 1994-ig működött, mint állami gazdaság.

Diákok is szüreteltek

Fazekas András a gyümölcstermesztési ágazat üzemigazgatója volt. Mint lapunknak elmondta, az egykori dolgozók a mai napig kedves ismerősként köszöntik egymást, amikor találkoznak annak ellenére, hogy az élet sokfelé sodorta őket. Mivel úgy érezték, hogy sokuk életére komoly hatással volt az állami gazdaságban eltöltött időszak, ezért készíttették el az emléktáblát, hogy legyen egy közös emlékhelyük valamikori munkahelyükről.

Fazekas András a pataki diákok körében emlékezetessé és legendássá vált almaszüretekről is beszélt. Felidézte, hogy minden szeptember elején felkereste az iskolák vezetőit és termésmennyiségtől függően egy hétre, vagy tíz napra kikérte a diákokat a betakarításhoz. Mint mondta, az évek során több ezer diák fordult meg a környékbeli alma- és körteföldeken. Ez a módszer mindenkinek hasznos volt: a gazdaság be tudta takarítani a nagy mennyiségű termést, a diákok pedig kereshettek egy kis pénzt. Bár tréfásan megjegyezte: utólag nézve a diákok egyéni teljesítményét, nem mindig érte meg ez a módszer.

ÉM-BSZA



Edelény.
BOON.HU






hirdetés