A civilek is hozzájárultak a felújításhoz Tornabarakonyban

Jól sikerült a jótékonysági koncert
Jól sikerült a jótékonysági koncert
Tornabarakony – Szép összeget sikerült összegyűjteniük az alapítvány lelkes önkénteseinek.

Mint arról beszámoltunk, a Tornabarakonyi Görögkatolikus Egyházközség a Vidékfejlesztési Program keretében pályázott és nyert 33 millió forintot a bódvaszilasi és a tornabarakonyi templom felújítására. A támogatás elszámolásának azonban feltétele, hogy a projekt befejezéséig kétmillió forint önrészt is fel tudjanak mutatni. Ehhez hozzájárul a püspökség, de támogatást kértek a két településtől is. Ezért a Baráti Kör Tornabarakonyért Alapítvány jótékonysági koncertet szervezett a helyi templomban, amelyen a Lyra Szimfonikus zenekar tagjaiból alakult kamaraegyüttes adott hangversenyt. A koncert után kétszázezer forint gyűlt össze, ám az alapítványnál úgy gondolták, hogy várnak még egy hónapot, hátha akad még felajánló, és mint kiderült, jól tették.

– Miután az Észak-Magyarországban is megjelent, hogy lehet még adakozni a templomok felújítására, ismeretlenektől és ismerősöktől is érkezett még kisebb-nagyobb összeg, így végül 380 ezer forint gyűjt össze – újságolta el a jó hírt Komárominé Gál Mária, a Baráti Kör Tornabarakonyért Alapítvány önkéntese.

Az összeget karácsony előtt átutalták az egyházközség számlájára, amit nagy örömmel fogadtak.

ÉM-HI



Edelény.
BOON.HU






hirdetés