2011.10.2 11:43; Frissítve: 2011.10.2 11:45


Ébresztő Mezőkövesdi KC!

Ébresztő Mezőkövesdi KC!
Nagyon gyenge napot fogtak ki a piros-fehérek NB I-es férfi kézilabdázói.

A Budapest Bank Liga 6. fordulójában az FTC-Pler látogatott a matyóvárosba. A szakemberek és a szurkolók is azt hitték, hogy az MKC öt papírforma vereség után végre begyűjti első pontjait, de ebből semmi nem lett. Feketéék régen látott kiábrándító játékot „produkáltak”, és ezt az élvonalban nem lehet elfogadni. Pillanatok alatt négygólos hátrányba kerültek, aztán a 20. percben 5-13-nál már mindenki tudta, hogy ennek nem lesz jó vége… A fradisták akkor dobtak gólt, amikor csak akartak: tehették, mert a hazaiak a védőmunka alapelemeinek oktatásakor éppen hiányoztak az iskolából. A 19. percben hangzott fel először az „ébresztő, ébresztő!” rigmus, a publikum azonban elkésett a vészjelzéssel. Az első félidőben mindössze öt gólig jutottak Bécsiék és ez nem sok jót ígér a jövőre nézve.

Kozmetikáztak

A szünet után sem változott a játék képe, szó szerint szenvedett a pályán a hitehagyott MKC. A hazaiaknak semmi nem sikerült, így a 48. percben már 11-29-es vendégelőnyt mutatott a kijelzőtábla. Még szerencse, hogy a hajrában megemberelték magukat a borsodiak, akik Németh és a csereként beállt Molnár révén tizenkét perc alatt tíz gólt dobva sokat kozmetikáztak az eredményen, a lényegen ez azonban mitsem változtatott. Az MKC a játék egyetlen elemében sem nyújtott NB I-es nívót, s most az a nagy kérdés, hogy a folytatásra feljavulnak, vagy belenyugszanak a sorsukba? A Rosta-fiúk számára ezután jönnek a nyerhető találkozók, mert azt nem felmentésként, csupán tényként jegyezzük meg, hogy eddig a tőlük sokkal jobb csapatokkal csaptak össze. ÉM-KT

Budapest Bank Liga, 6. forduló

Mezőkövesdi KC – Ferencvárosi TC-Pler 22-31 (5-18)
Mezőkövesd, 800 néző. V.: Kékes Cs., Kékes P.

MKC: Pallag – Lezák (1), Korsós (1), Rosta M. (-), Gyuris (1), Nyikes (-), NÉMETH (7). Csere: Holló (kapus), Bécsi (1), Szabó (1), Kiss G. (-), Morva (-), MOLNÁR (5), Fekete (1), Kupi (2), Barta (2). Vezetőedző: Rosta István.
FTC-Pler: SZÉKELY – Bendó (2), Balázs (2), KOCSI (6), Bakos (4), LENDVAY (4), PÁLOS (5). Csere: KOMINEK (kapus),Bak (-), Ráv (1), Hajdu (-), Mazák (1), Marczinkó (1), Pozsgai (1), Jakub (1), Kis G. 3). Vezetőedző: Zsiga Gyula.
Rosta István: – Az első félidőbeli minősíthetetlen támadójátékunk következménye a súlyos vereség. A szünet után kozmetikáztunk az eredményen és egy-két játékosunk lelkes hozzáállásával csökkentettük jelentős hátrányunkat.
Zsiga Gyula: – Sokáig folyamatosan és jó ritmusban kézilabdáztunk. Már a meccs elején megleptük az MKC-t és ez megadta az alaphangot. A hajrára szerzett nagy előnyünket azért nem tudtuk megtartani, mert cserejátékosaink elszórakozták a találkozó végét.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK BOON-Sport-MKC
Közel négyezren a testébresztő női futógálán
Budapest, 2012. május 20., vasárnap (MTI) - Öt különböző távon állhattak rajthoz a résztvevők a vasárnapi, [...] tovább »
Így kellett volna mindig…
Tét nélküli mérkőzést vívott az NB I-től búcsúzó Mezőkövesdi KC férfi kézilabda csapata. tovább »
Nagypályások csatája, avagy nagy pálya, nagy tempó, nagy izgalmak!
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, [...] tovább »
MKC: Becsület is van a világon…
Tét nélküli mérkőzést vívnak a Mezőkövesdi KC NB I-es férfi kézilabdázói, akik kiestek az élvonalból. tovább »
Labdarúgó NB I – Köszöntik a győri aranycsapatot
Győr, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - Gazdag program várja a szurkolókat pénteken a Győri ETO FC [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés