Dzsudzsákék nem jöttek össze Tiszaújvárosban

Akt.:
Tavasszal az NB III-as tagság meghosszabbításáért küzd a Tiszaújváros FC (fehérben)
Tavasszal az NB III-as tagság meghosszabbításáért küzd a Tiszaújváros FC (fehérben) - © Fotó: ÉM-archívum
Tiszaújváros – Szombaton hazai környezetben kezdi a tavaszt a Termálfürdő Tiszaújváros FC labdarúgócsapata.

Az NB III Keleti csoportjában jelenleg kilencedik Tisza-partiak elvégezték a téli felkészülést, amit tervezett a vezetőedzőjük, Gerliczki Máté.

– Így van, bennünket nagyon nem viseltek meg az időjárási viszontagságok – kezdte a szakvezető. – Pusztán egy edzőmeccsünk maradt el, amikor 30 centiméteres hó esett, de ezt leszámítva ideális körülmények között tudtunk edzeni, dolgozni, és ezért köszönet az újvárosi Sport-Park munkatársainak.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mik voltak az elmúlt másfél hónap meghatározó részei, főbb motívumai.

– A legfőbb vezérfonal az volt, hogy próbáljunk meg a támadószekcióba megfelelő játékosokat igazolni, amire azért volt szükség, mert a szezon első felében kevés gólt szereztünk – nyilatkozta Gerliczki Máté. – Hogy ez mennyire volt sikeres, azt majd a mérkőzések, az eredmények döntik el. Sok új arc, öt új futballista csatlakozott hozzánk, ezért nyilvánvalóan azon kellett dolgozni, hogy ezeket a játékosokat megfelelően beépítsük. Egyébként várunk még egy embert, ő védőposzton lehet a segítségünkre.

Akkor lényegében teljesültek, teljesülnek azon álmai, elképzelései, melyeket az átigazolás terén gondolt? – vetettük fel.

– Nem igazán, mert az álmom Korhut, Dzsudzsák és Böde megszerzése volt… – ütött meg lazább hangot Gerliczki Máté. – A viccet félretéve: az őszi szezonunk az utolsó három mérkőzéstől eltekintve szenzációsan sikerült, de pont ezek a meccsek mutatták meg, hogyha így marad a keretünk, akkor jelentős bajba kerülhetünk. A mi büdzsénk nem engedi, hogy az osztály sztárjátékosait csábítsuk hozzánk, ezért kénytelenek vagyunk más megoldást találni az erősítésekre. Ez jóval nagyobb és időigényesebb kutatómunkát igényel, de nem lehetetlen küldetés. Alacsonyabb osztályban is vannak csiszolt vagy csiszolatlan gyémántok.

A mentális állapot

A trénernek felvetettük, hogy a felkészülési meccsek eredményei nem voltak nagyon fényesek…

– Úgy gondoltam, hogy az új érkezőkkel együtt át tudjuk majd alakítani a stílusunkat, és bár az ötlet nem tűnt rossznak, az első három felkészülési mérkőzésünkön kiderült, hogy nem működőképes – ismerte el Gerliczki Máté. – Ezt a rendszert maximum hátrányban lehet majd elővenni. Remélem, hogy a tavasszal egy szinttel magasabban, nívósabban fogjuk előadni azt, amit ősszel, kiegészítve azzal, hogy – mint arról már korábban is beszéltem – a kapu előtt eredményesebbek, határozottabbak leszünk.

A vezetőedző hozzátette: a csoport tizenkettedik helye már biztos tagságot érne az NB III következő szezonjában, de szeretnének az első tízben végezni. Ez kemény nyomás vagy kellemes teher? – kérdeztük.

– Egy-egy helyzetben, szituációban az is dönthet, hogy ki, milyen állapotban van mentális szempontból. A jó módszer az, ha a játékos érzi a tétet, annak a súlyát, de nincs minden percben sulykolva, mert az olyan görcsöt okozhat, amit csak nehezen lehet feloldani. Ez utóbbit elkerülnénk, ezért arra törekszem, törekszünk, hogy a csapat tudatos futballt játsszon a bajnokság második felében, mindezt felszabadultan – mondta Gerliczki Máté.

– Molnár István –


A keretről

Jöttek: Nagy Dávid (Nyírbátor), Orosz Máté (Sényő), Farkas Márton (Sényő), Lukács Bence (Rakamaz), Istenes Erik (Balmazújváros).

Maradtak: Tóth Csaba, Herceg Péter, Szegő Botond (kapusok), Fodor Péter, Molnár Ferenc, Fabu Márton, Molnár László, Dajka László, Horváth Tamás, Shadi Hussein, Farkas Márton, Kristófi Sándor, Viscsák György, Orosz Máté, Bussy Dávid, Kerekes István, Balogh Gábor, Somogyi Tibor, Lukács Bence, Nagy Dávid, Papp István, Istenes Erik.

Mentek: Bodó Gábor (Sényő), Polényi Tamás (Tállya), Kovács Szilárd (Felsőzsolca), Ujj Levente (Tiszavasvári), Tóth Marcell (Polgár), Nagy Márk (Polgár).




0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter