DVTK: Zöld után már pirosban a lányok

Akt.:
Gimnasztika a Népkertben
Gimnasztika a Népkertben - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Ha úgy adódik, már első éve után feljutna az NB I-be a DVTK.

Öt régi MVSC-ssel (Szajkó Tímea, Kovács Edina, Szabó Barbara, Nagy Zsanett, Kiss Vivien), valamint egy miskolci fiatallal (Lossó Viktória) a soraiban kezdte el a felkészülést a következő évadra a DVTK NB II-es női röplabdacsapata. Amint az ismert, Diósgyőrben évtizedek után nemrégiben éledt újjá a sportág, jórészt annak köszönhetően, hogy a röplabda mintegy két hónapja bekerült a látványcsapatsportágak közé.

Be kell, kellett szerezni különböző eszközöket is, hiszen nulláról indul a szakosztály.” Toma Sándor

Nulláról indultak

Azt már többször is megírtuk, hogy a szakvezető nem más lett, mint Toma Sándor, aki többek között dolgozott a Miskolci VSC-nél, Kazincbarcikán a férfialakulatnál, de segítette a magyar felnőtt női válogatott szakmai stábjának a munkáját is mint statisztikus. A leglényegesebb mozzanat a Diósgyőrnél, hogy elindult a munka, bár még vannak kérdőjelek, ami normálisnak mondható.

Fotó: Kozma István Fotó: Kozma István ©

– Szervezés alatt van a terem, hogy egyáltalán hol fogunk játszani, edzésen, a bajnokikat, de mire kell, minden kiderül – fogalmazott lapunknak Toma Sándor, aki így folytatta: – Be kell, kellett szerezni különböző eszközöket is, hiszen nulláról indul a szakosztály. Összeállítottam azt a csomagot, amiből szeretnénk dolgozni, amiben vannak kötelező eszközök, amelyek nem elhagyhatóak. Bízom, bízunk abban, hogy szeptember 24-ig, az indulásig minden, a rendezéshez szükséges feltétel rendelkezésre fog állni.

dvtk_noi_roplabda_edzes_09 Fotó: Kozma István ©

A trénert arról is faggattuk, hogy szerinte mennyi az az ideális játékosszám, amellyel minőségi munkát lehet folytatni.

– Az ideális a 13-14 fő, de tizenkettővel már lehet dolgozni – tette hozzá Toma Sándor. – Szerintem leszünk is ennyien rövidesen. Az elsődleges cél ezen a téren, hogy a hazai, miskolci tehetségek számára biztosítsuk a versenyzési lehetőséget. Sokan érdeklődtek nálam, hogy szeretnének jönni, csatlakozni. Adott egy erős mag, amely rendelkezik NB I-es rutinnal, majd hozzájuk próbáljuk beépíteni a gyerekeket.

dvtk_noi_roplabda_edzes_10 Fotó: Kozma István ©

Mivel csak már az idősebb korosztály, a 60-70 felettiek emlékezhetnek arra, hogy milyen Diósgyőrben a női röplabda, talán az újra felépítésben megvan a felelősség is…

– Nekem mindenképpen kihívás a DVTK-nál női röplabdát csinálni, hiszen én is miskolci vagyok – nyilatkozta Toma Sándor. – Diósgyőrben ugyan nem versenyeztem, hanem az Építők Volánnál voltam annak idején, illetve a MÉMTÉ-ben, de a DVTK-ban a röplabda unikum volt, kuriózumnak számított és mindig márkanév volt. Remélem, megálljuk a helyünket, és elfoglalja a sportág a méltó helyét úgy Miskolcon, mint az országban.

dvtk_noi_roplabda_edzes_11 Fotó: Kozma István ©

A szakvezetőről közismert, hogy tanár az egyik kazincbarcikai iskolában, ezért felvetettük: feladja azt az állását?

Szó lehet róla

– Az ügyvezetéssel úgy beszéltük meg, hogy a 2017/2018-as szezont így csinálom meg, az NB II-be, mellé ugyanis belefér az iskolai tevékenységem – árulta el Toma Sándor. – Úgy gondolom, ez így az első szakaszban működni fog, és ha esetleg tényleg komolyan be kell majd dobnia magát az embernek, mondjuk, két edzésre lesz szükség naponta, vagy a stáb kibővül, szó lehet ennek a megváltoztatásáról.

dvtk_noi_roplabda_edzes_13 Fotó: Kozma István ©

A célról, a konkrét feladatról ennyit mondott a DVTK edzője:

– Szeretnénk minél előrébb végezni, s ha van, lesz rá lehetőség, akkor jussunk fel. A lányok lelkesek, új impulzus érte őket, remélem, leszünk annyira stabilak, hogy az adott célt közösen elérjük.

Molnár István


Tények a Magyar Kupáról

A Magyar Röplabda Szövetségben elkészítették a Magyar Kupa sorsolását, párosításait.

Nők

Selejtező (október 15-ig kell lejátszani): DVTK – Szent Benedek Balatonfüred.

1. forduló (november 19-ig kell lejátszani): Továbbjutás esetén a Linamar SE Békéscsaba lesz a diósgyőriek ellenfele. MVSC-MVSI – MTK Budapest.

Férfiak

1. forduló (november 19-ig kell lejátszani): MÁV Előre SC – Vegyész RC Kazincbarcika.


Van, aki már döntött a folytatásról, és van, aki még nem
Miskolc - Toma Sándor kijelentette: a miskolci röplabda jelene és jövője ürügyén nem fog személyeskedni. Másfél hónappal ezelőtt jelentették be, hogy a DVTK családjában „újszülött leány” jött világra, ennek jegyében már röplabdázni is lehet a piros-fehéreknél. Ennek következtében megszűnik az MVS...

Szajkó Tímea (középen, fehérben) a DVTK-t választotta
Miskolc - Úgy tűnik, hogy a női röplabdában két NB II-es csapata lesz a borsodi megyeszékhelynek. Egy hónappal ezelőtt jelentették be, hogy a DVTK családjában „újszülött leány” jött a világra, immáron röplabdázni is lehet majd a piros-fehéreknél. Az akkori sajtótájékoztatón több kérdés is megfoga...

Szabó Tamás ügyvezető (jobbról) és Toma Sándor szakmai igazgató
Miskolc - Kedd délelőttől tovább bővült a sportági kínálat a piros-fehér­eknél. A keddi sajtótájékoztató számunkra nem okozott meglepetést, hiszen a múlt héten megírtuk, hogy keddtől röplabda is lesz Diósgyőrben. Az erről szóló hírt Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője jelentette be. Ismertették a sz...



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s