Fernando: „A játékkal elégedett vagyok”

Akt.:
Fernando: „A játékkal elégedett vagyok”
© Fotó: Vajda János
Miskolc – „A két csapat jó mérkőzést játszott, mind a két fél három pont megszerzésére törekedett” – nyilatkozta Fernando Miguel Fernandez Escribano, a DVTK vezetőedzője a MOL Vidi FC elleni 1-0-ás hazai vereséggel zárult találkozó után.

Fernando Miguel Fernandez Escribano: – A két csapat jó mérkőzést játszott, mind a két fél három pont megszerzésére törekedett. Gratulálok a saját csapatomnak, mindent megtettek a Vidi ellen, próbálták megvalósítani a héten gyakoroltakat. Egy ilyen mérkőzésben benne van mind a három lehetőség, lehet döntetlen, győzelem és vereség is. A játékkal elégedett vagyok, a teljesítménnyel is, úgy érzem, hogy nem érdemeltünk vereséget. A kontrajáték gyakorlása dominánsan benne van a heti munkánkban, hiszen készültünk arra, hogy ellenfelünk szélső védői fent játszanak, és bár voltak olyan támadásaink, amikor jobb mozgással helyzeteket lehetett volna kialakítani, de ez nem mindig sikerült.


Marko Nikolic: – Azzal kezdeném, hogy másodszor vagyok Diósgyőrben, és nagyon jó itt játszani, igazi foci atmoszféra van ebben a stadionban, és ez mindenkinek jó, jó a focinak. Úgy vélem, hogy megérdemeltük ma a 3 pontot, a mérkőzés jelentős részében mi voltunk a jobbak, de az ellenfél kapuja előtti hatékonyság miatt maradt bennem hiányérzet. Mindettől függetlenül gratulálok a csapatnak, mert egy hét alatt, a Magyar Kupát is idevéve, három tétmérkőzést játszottunk, és nyertünk meg. A hazaiaknak is jár a gratuláció, mert a jó meccshez kellettek ők is. A találkozó utolsó 3-4 percében aggódtam egy kicsit, mert a futball törvényszerűsége miatt benne volt, hogy megbüntet minket az ellenfél, de szerencsére ez mégsem így történt. Nincs sok időnk elmélkedni, hiszen a folytatásban is három naponta játsszuk a mérkőzéseket, és szeretnénk hasonlóan jó folytatást.



Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 9. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a MOL Vidi FC csapatát fogadta hazai pályán vasárnap 18 órától Miskolcon. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on! Labdarúgó OTP Bank Liga NB I, 9. forduló Diósgyőri VTK vs. M...