DVTK vs. Videoton – Telt ház lesz Diósgyőrben

Akt.:
A hazai szektorokba minden jegy elkelt elővételben
A hazai szektorokba minden jegy elkelt elővételben - © Fotó: Homoky György
Miskolc – A piros-fehér drukkerek szombaton este teljesen megtöltik majd a közelmúltban átadott diósgyőri stadiont, a hazai pénztárak nem nyitnak ki.

Így mintegy 13-14 ezren lesznek a lelátókon a DVTK és a már aranyérmes Videoton FC együttesének élvonalbeli bajnoki összecsapásán, amely sorsdöntő lesz a piros-fehérek számára a bennmaradásért folytatott harcban.

Az Ultras Diósgyőr felhívása:

Mivel a Paks elleni hazai meccsen sokan nem voltak tisztában a kapu mögötti szektor szabályaival, ezért újra kitesszük az alábbi közleményünket.

Tisztelt Diósgyőr Szurkolók!

Néhány információ a ‘G’ és ‘H’ szektorokról.

– Ezen lelátórészek teljes egésze ultra-, tehát szurkolószektor!
– Az ultraszektor nem ülőszektor!
– A jegyeken lévő sor- és székszám itt nem mérvadó! A csoportok a lelátó közepének alsó felében helyezkednek el, mindenki más érkezési sorrendben foglalja el a helyét!
– Aki az ultraszektorba vásárolta a jegyét, annak kötelessége szurkolni!

Aki ezeket a szabályokat betartja, szívesen látott szurkolótárs a kapu mögött!

Légy Te is méltó a Diósgyőr címerhez!

Hajrá Diósgyőr!!!”


Ön szerint bennmarad a DVTK az NB I-ben?

Betöltés ... Betöltés ...

Ön szerint mi lesz a DVTK - Videoton mérkőzés végeredménye?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...


A Videoton FC harmadszor lett magyar bajnok.
Miskolc - Nem Diósgyőrben adják át a bajnoki serleget és az aranyérmeket a Videoton játékosainak. Szokatlan módon nem közvetlenül a bajnokság utolsó meccsét követően osztják ki az elsőségért járó díjakat. Az ünnepélyes ceremóniára egy nappal az utolsó forduló után, június 3-án, ­vasárnap 15 órát...

A bajnok Videoton FC játékosai Marko Nikolic vezetőedzőt dobják fel a levegőbe
Utolsóként csatlakozott a magyar bajnok a labdarúgó Bajnokok Ligája 2018/19-es mezőnyéhez.­­­ Azzal, hogy vasárnap este bajnoki címet szerzett a Videoton FC NB I-es labdarúgócsapata, teljes lett a Bajnokok Ligája 2018/19-es mezőnye, a sorozatban részt vevő mind a 79 együttes kiléte ismertté vált....

DVTK vs. Videoton: utazás szurkolói jeggyel, bérlettel
Miskolc - A szombat esti Diósgyőr - Videoton mérkőzést követően néhány autóbusz a Bulgárföld megállóhelyről céljáratként indul az Avas kilátóhoz, a Repülőtérre és a Hejő-park felé. A diósgyőri drukkerek érvényes DVTK szurkolói jeggyel vagy bérlettel ismét térítésmentesen utazhatnak az 1-es jelz...

Fokozott ellenőrzéssel készül a rendőrség a DVTK-Videoton mérkőzésre
Miskolc - A rendőrség fokozott figyelemmel készül a június 2-án 19 órától Miskolcon megrendezendő mérkőzésre. A DVTK – Videoton FC NB-I-es labdarúgó mérkőzést 2018. június 2-án 19 órától a miskolci DVTK stadionban (3533 Miskolc, Andrássy Gyula utca 61.) rendezik meg. A rendőrség a mérkőzéssel ...

Pajkos János
Miskolc - A diósgyőriek többször volt vezetőedzője, Pajkos János szerint rendbe kell tenni a klub szakmai vezetését. A DVTK-nál kialakult helyzetről olyan sportembereket kérdeztünk, akik egykor dolgoztak a klubnál. Egyszer elfogyott Pajkos János a 2000-es évek elején kezdett el edzősködni az él...

Nem látszik, hogy mi a stratégiájuk
Miskolc - A klub egykori ügyvezetője szerint a sport- igazgatói poszt a legfontosabb. A DVTK NB I-es csapatánál kialakult helyzetről olyan sportembereket kérdeztünk, akik dolgoztak a klubnál. Nem egyértelmű Sallói István, egykori magyar válogatott labdarúgó miután visszavonult az aktív játéktól...

A korábbi ügyvezető szerint néhány hete valami „megtört” Diósgyőrött...
Miskolc - A korábbi ügyvezető szerint a korábbi játékstílus nagyon illett volna a diósgyőri aranycsapatéhoz. A DVTK NB I-es labdarúgócsapatánál kialakult helyzetről olyan sportembereket kérdeztünk, akik egykor dolgoztak a klubnál. Ugyanis arra voltunk kíváncsiak, hogy azok, akiknek van emocionáli...

A piros-fehéreknek csak győzelem esetén lehet reményük a bennmaradásra
Miskolc - A labdarúgó NB I utolsó fordulójában dől el, hogy melyik két csapat búcsúzik az élvonaltól. Több kérdés is eldőlt a labdarúgó NB I legutóbbi, vasárnap lejátszott fordulójában. Az utolsó előtti játéknapon véget ért a bajnoki aranyéremért zajló csata, a Videoton bebiztosította első helyét...