DVTK vs. Videoton – Sima út a győzelemhez

Akt.:
Elek Ákos (pirosban) és Juhász Roland párharca
Elek Ákos (pirosban) és Juhász Roland párharca - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A DVTK ebben az évadban először nem kapott gólt, és mivel kettőt szerzett, 12 hét után nyert.

A labdarúgó NB I 12. fordulójában, szombaton este a tabella második helyén álló Videoton FC együttesét fogadta a sereghajtó Diósgyőri VTK gárdája.

Mind a négy

A háromhetes bajnoki szünet után nem a legjobbnak tartott összeállításukban léphettek pályára a 9 meccs óta nyeretlen piros-fehérek, és emiatt a pontszerzési, győzelmi esélyeik tovább csökkentek. Ugyanis a középső védők közül Karan után Tamás M. is hetekre kiesett sérülés miatt, így előbbi hiánya, illetve Griffithsnek a tartalékcsapathoz irányítása azt hozta, hogy ha akarta sem tudta volna kihasználni a hazaiak szakvezetője, hogy – mivel a 2016/17-es idény nemzetközi kupaindulója volt az ellenfél – 5 légióst küldjön pályára, ahogy azt a Videoton is tette. A DVTK-ban mind a négy bevethető külföldi státuszú labdarúgó helyet kapott a kezdőcsapatban, és a belső védős problémák miatt egy élvonalbeli szinten még tapasztalatlan, saját nevelésű játékos, Mahalek Marcell is. Utóbbi eddigi egyetlen NB I-es meccsét Gyirmóton játszotta, de akkor sérülés miatt le kellett cserélni az élvonalban 22 évesen (!) debütált labdarúgót.

A diósgyőri szimpatizánsok és a csapatuk távolodását nem csak a legutóbbi hazai vereséget követő, a játékosokat (fél)meztelenítő szurkolói akció, hanem a mostani nézőszám is jelezte. Siralmas látványt nyújtott a stadion, ahol a kezdés pillanatában még két­ezren sem voltak, lehet érdemes lett volna róluk egy névsort összehozni, hogy a klub tisztában legyen azzal, hogy kik azok a lojális drukkerek, akikre minden körülmények között számíthat a DVTK.

Az első félidő

A meccs első félidejének diósgyőri pozitívuma az volt, hogy nem kapott gólt a csapat, illetve, hogy kiderült, extra motivációval játszanak a piros-fehérek. A gól nélkül lehozott első 45 perchez az is kellett, hogy a 11. percben Scepovic 3 méterről kihagyja a kihagyhatatlant, és hogy a 45. percben Rados – góltól megmentve csapatát – bravúrral hárítsa Géresi közeli lövését. Ettől több nem volt a Videotonban, igaz, támadásban a DVTK-ban még ennyi sem. Nem is lehetett, mert erősen a védekezésre helyezték a hangsúlyt a hazaiak, és a labdaszerzések után csupán négyen (Elek, Bognár, Nono Villar, Novothny) próbálkoztak azzal, hogy felépítsenek egy olyan támadást, amit kapura lövéssel, fejessel tudnak befejezni. De mivel rendre túlerővel, 6-7 vendégjátékossal találták magukat szembe, ebből nem sok minden lett. Viszont nemcsak a Diósgyőr, hanem a Videoton játékosai is túlerővel küzdöttek az ellenfél térfelén. A piros-fehérek ezúttal is három belső védővel, és két szélső hátvéddel álltak fel, és mivel követő emberfogással kísérték az ellenfél támadóit, így a középső csatárra, Lazovicra jutó Daushvili gyakran a hazai védelem közepén tűnt fel, amolyan hatodik védőként.

A második játékrész

A szünetben kényszerű cserét kellett végrehajtania Horváth Ferencnek, a DVTK vezetőedzőjének azok után, hogy az első játékrész végén Lázár megsérült. Azt az Oláh B.-t küldte pályára helyette, aki azon meccset követően került ki a keretből és kellett átmennie a tartalékcsapathoz, amelyen – védekező középpályásként számára szokatlan helyen – belső védőként kaphatott volna szerepet (a Gyirmót ellen). Diósgyőri nézőpontból jó volt látni, hogy saját nevelésű fiatalok kapnak fontos posztokon bizonyítási lehetőséget, de megnyugtatóbb lett volna, ha kortársaikhoz hasonló meccsszámmal rendelkeznek az élvonalban – és nem húszon felül kóstolnak bele az élvonal légkörébe, hanem tizenévesen, mert akkor már lenne néhány tucat NB I-es meccs mögöttük –, mert így mindent el lehetett mondani a hátsó alakzatról, csak azt nem, hogy tele lett volna rutinos játékosokkal (Lipták a kivétel). Viszont nem lehetett észrevenni a második félidő teljesítményei alapján, hogy 10 helyezés van a két csapat között. Lüktető, kifejezetten élvezetes lett az első félidő egysíkúsága után a meccs második fele. Elsősorban azért, mert a DVTK igyekezett a széleken használni Velát és Nemest, így többen érkeztek a kapu elé, több volt a lehetőség is, veszélyesebbek az akciók. Igaz, kellett védenie Radosnak, de a túloldalon már Kovácsiknak is. Aztán Liptáknak volt egy remek kapáslövése, a túloldalon Pátkainak egy nagy helyzete, aztán Feczesinnek egy jó kísérlete, majd a 68. percben Scepovic­nak egy nagy jelenete, ám Kassai játékvezető nem adott 11-est a Liptákkal történt találkozása után.

Még forróbb lett

Nem sokkal később a nagy e­lánnal támadó DVTK-t lekontrázta a Videoton, ám Rados jól olvasta a játékot és menteni tudott, három minutával később pedig megszületett a Diósgyőr gólja Bognár remek szabadrúgása után, Novothny fejeséből. Ettől még forróbb hangulatú lett a mérkőzés, egy kis lökdösődésre is összeszaladtak a csapatok, majd jött néhány hazai lehetőség, egy Nikházi bomba, egy Bognár lövés és Oláh B. távoli próbálkozása. Aztán egy Bacsa becsere. Ami első ránézésre nem tűnt logikusnak, hiszen nem a védősort megerősítő és az eredményt őrizni szándékozó lépés volt, ráadásul a csatárváltásban éppen a gólszerzőnek kellett lejönnie. De védő nem nagyon volt a kispadon, és a Bacsa sebessége az ekkor már kontrát játszó DVTK-nak jól jöhetett. Így is lett. A negyedik saját nevelésű játékos (előtte Mahalek, Nemes és Oláh B. kapott bizalmat) a pályára lépése után 1 percen belül gólpasszt adott Eleknek. A válogatott középpályás találata tulajdonképpen eldöntötte a mérkőzést, Elek találata után el is érzékenyült, amit a könnycseppjei jeleztek.

A kétgólos hazai vezetés után is a DVTK-nak voltak lehetőségei, Nemesnek egy helyzete, illetve Bognárnak még egy kapuba találása is, amit valószínűleg azért nem adtak meg, mert a kapuskirúgás után a labda nem hagyta el a 16-ost. Még nem volt vége a meccsnek, amikor zúgott a lelátóról a „szép volt fiúk”, majd amikor véget ért a bajnoki, a pálya közepén kapaszkodtak egymásba a játékosok és ünnepelték a győzelmet, amit csapatként, egymást segítve értek el. Valószínűleg annak a néhány napja Simán tartott összetartásnak (is) köszönhetően, amelynek során négyágyas szobákban, mobilkommunikációs eszközök használatát mellőzve, egymásra figyelve épülhetett a közösségük.

– Berecz Csaba –


Jegyzőkönyv

Diósgyőri VTK – Videoton FC
2-0 (0-0)

Diósgyőr, 2474 néző. V.: Kassai (ifj. Tóth V., Szalai).

Diósgyőri VTK: Rados (7) – Vela (6), Lázár (6), Lipták (7), Mahalek (6), Nemes (6) – Daushvili (7) – Nono Villar (6), Bognár (7), Elek (7) – Novothny (6). Vezetőedző: Horváth Ferenc.

Videoton FC: Kovácsik (6) – Nego (6), Vinícius (6), Fiola (6), Stopira (6) – Juhász R. (5), Pátkai (6) – Scepovic (6), Varga J. (6), Géresi (5) – Lazovic (6). Vezetőedző: Henning Berg.

Csere: Lazovic helyett Feczesin (5) a 46., Lázár helyett Oláh B. (6) a 46., Nono Villar helyett Nikházi (-) a 66., Géresi helyett Kovács I. (-) 80., Novothny helyett Bacsa (-) a 85. percben.

Sárga lap: Lazovic a 36., Juhász R. a 73., Lipták a 77., Nego a 77., Nikházi a 79., Varga J. a 87. percben.

Gólszerző: Notovhny (1-0) a 73., Elek (2-0) a 85. percben.

Horváth Ferenc: – Nagyon régen volt részem olyanban, hogy győzelem után kell mondani valami okosat… Jól futballoztunk ma, teljesen más felfogású csapat lépett pályára, oda tudtak figyelni egymásra a pályán lévők, csapatként nagyon jól funkcionáltunk. Ha nem nyertük volna, ha 0-0 marad a meccs, akkor is elégedett lennék, mert olyan DVTK-t láttam, amit régóta szerettem volna. Az érdem a játékosoké, megértették, hogy csapatként tudunk sikert elérni. Remélem ez egy útnak a kezdete, a bajnokság második harmada győzelemmel indult, bízom benne, hogy lesz ennek folytatása is.

Henning Berg: – Szoros mérkőzés volt, ami minden hosszabb szünet utáni kezdésre jellemző. A pálya sem volt a legjobb állapotban, ez kiegyenlítette az erőviszonyokat. Az első félidőben mi voltunk a jobbak, voltak nagy lehetőségeink, ezeket ki kellett volna használni, és akkor másképp alakul a meccs. A második játékrészben a DVTK szabadrúgásból megszerezte a vezetést, annak ellenére, hogy tudtuk, a pontrúgásokban jók. Utána nyomtunk, de nagy teret adtunk ellenfelünknek, és Eleknek sikerült betalálnia egy ellentámadás végén. Ma is látszott, hogy vannak jó játékosai a Diósgyőrnek, és ha így fognak játszani a jövőben, akkor nem ott állnak majd a tabellán, ahol most vannak.


A gólok története

73. perc: Bognár végzett el szabadrúgást a jobb oldalról, a rövid oldalra ívelt labdájára Novothny érkezett, aki 4 méterről a kapu jobb oldalába fejelt, 1-0.

85. perc: A saját térfelén megszerzett labdával Elek indult meg, majd balra Bacsához passzolt. A csereként beállt játékos lendületesen vezette fel a játékszert, majd az akciót belül kísérő feladóhoz passzolt, Elek pedig 10 méterről a kifutó kapus fölött átpörgetve a labdát, a kapu bal alsó sarkába helyezett, 2-0.


OTP Bank Liga, 12. forduló:

A tabella:

1. Vasas 12 8 1 3 19-9 25 pont
2. Swietelsky-Haladás 12 6 3 3 16-12 21
3. Videoton FC 12 6 2 4 24-14 20
4. Ferencváros 12 5 4 3 22-16 19
5. Budapest Honvéd 12 5 3 4 18-11 18
6. Újpest FC 12 4 4 4 17-16 16
7. Debreceni VSC 12 4 3 5 16-18 15
8. Mezőkövesd Zsóry FC 12 3 4 5 12-19 13
9. MTK Budapest 12 3 4 5 7-14 13
10. Gyirmót FC 12 3 4 5 6-15 13
11. Paksi FC 12 2 6 4 10-13 12
12. Diósgyőri VTK 12 3 2 7 13-23 11

A 13. forduló programja:

október 22., szombat:

  • Videoton FC-Paksi FC 15.30
  • MTK Budapest-Gyirmót FC 18.00
  • Újpest FC-Diósgyőri VTK 18.00
  • Ferencváros-Budapest Honvéd 18.00
  • Mezőkövesd Zsóry FC-Swietelsky Haladás 18.00
  • Debreceni VSC-Vasas 18.00

DVTK vs. Videoton fotókon és videókon

DVTK vs. Videoton fotókon és videókon

Miskolc – Hazai pályán 2-0-ás győzelmet aratott a Diósgyőri VTK együttese a Videoton FC ellen az OTP Bank Liga 12. fordulójában. A háromhetes bajnoki szünetet kihasználva edzőtáborba vonult a DVTK, ahol a csapatkohézió ki-és átalakítása volt a középpontban – a kapott gól nélküli győzelem pedig azt igazolta, jó az irány: a Diósgyőri VTK győzelmet aratott a bajnokaspiráns ellen, és egymásra talált a csapat és a szurkolótábor. Nézze meg a DVTK vs. Videoton mérkőzés felvételeit!

Ön szerint ki volt a DVTK legjobbja a Videoton ellen?

Ön szerint ki volt a DVTK legjobbja a Videoton ellen?

Miskolc – Közel három hónap után újra bajnoki győzelemnek örülhettek a diósgyőri játékosok és szurkolók. A DVTK ebben az esztendőben harmadszor is legyőzte a Videotont, nem is akármilyen mérkőzésen, ráadásul először úszta meg kapott gól nélkül Horváth Ferenc legénysége ebben a szezonban. Ön szerint ki volt a piros-fehérek legjobbja a fehérváriak ellen?

Videó: Elek Ákos csodálatos gólja után tombolt a Diósgyőri Stadion

Videó: Elek Ákos csodálatos gólja után tombolt a Diósgyőri Stadion

Miskolc – Varázslatos kontratámadást vitt végig a Diósgyőri VTK a Videoton ellen, amelynek slusszpoénjaként a diósgyőriek csapatkapitánya, Elek Ákos pazar gólt szerzett.

 

 

„Olyan DVTK-t láttam, amit régóta szerettem volna”

„Olyan DVTK-t láttam, amit régóta szerettem volna”

Miskolc – „Csapatként nagyon jól funkcionáltunk” – nyilatkozta Horváth Ferenc, a Diósgyőri VTK vezetőedzője a Videoton FC elleni 2-0-ás hazai győzelmet követően.

 

 

BOON-ÉLŐ - DVTK vs. Videoton 2-0 (0-0)

BOON-ÉLŐ – DVTK vs. Videoton 2-0 (0-0)

Miskolc – A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 12. fordulójában a Diósgyőri VTK csapata hazai pályán fogadta a Videoton FC együttesét Miskolcon szombaton 18.00-tól. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on!