DVTK vs. Videoton – Makrai és a több győzelem tartotta benn a Diósgyőrt

Akt.:
DVTK vs. Videoton – Makrai és a több győzelem tartotta benn a Diósgyőrt
Miskolc – A DVTK megverte a tartalékos Videotont az NB I szombati 33., záró fordulójában.

Akár százötven forintért is meccsjegyet vehetett valaki az összecsapásra, köszönhetően annak, hogy a klub vezetése úgy döntött: kilencven százalékot elengednek az egyébként igencsak borsos jegyárakból (bár a stadionavatón ennek ellenére több mint tizenkétezren szurkoltak), ösztönözve ezzel is a drukkereket arra, hogy minél nagyobb létszámban buzdítsák a csapatot a sorsdöntő meccsen. Igen, sorsdöntő, merthogy a befejezés előtt egy körrel a Diósgyőr az utolsó helyen áll a táblázaton, s egy választása maradt csupán, megverni a vendég Videotont, de azt is lehet tudni, hogy önmagában még ez sem biztos, hogy elég a bennmaradáshoz. A kezdés előtt az is feltűnik, hogy a rendőrség is kiemelten készül erre a ­meccsre, nem csak amiatt, hogy ha kiesik a Diósgyőr, akkor ebben az esetben ugyanúgy forró pillanatok lehetnek a klubház előtt, mint május elején, hanem azért is, mert a DVTK és a Videoton ultrák nincsenek éppen a legjobb barátságban.

Ismeretlen fehérváriak

A már bajnok székesfehérváriak jórészt „névtelen” együttessel jöttek Miskolcra, a kezdő tizenegyből mind­össze Tujvel, Kovács I., Nego, S. Scsepovics, Pátkai, E. Hadzic, illetve Tamás K. neve cseng ismerősen, Rétit, Mocsit, Tóth B.-t, Bollát legfeljebb csak a Vidi fanatikusok ismerhetik – eddig. Ez szakmailag érthető döntés Marko Nikolictól, a Fejér megyeiek trénerétől, hiszen rövidesen nemzetközi találkozókat kell játszani az idei aranyérmesnek, de hogy mennyire sportszerű a DVTK riválisaival szemben, nézőpont kérdése.

img_7187

A Diósgyőr vezetőedzője, Fernando Fernandez ismét teker egyet az összeállításon, no nem azt, hogy Rados lett a kapus, hanem hogy a védelem jobb oldalán az eddigi kedvenc Nagy T-t (eltiltása miatt) Eperjesi váltotta, mellette Brkovic, Tamás és Forgács, előttük a visszatért Lipták, majd Hasani és Busai, még előrébb – a spanyol érája alatt eddig csak csereként mindössze 41 percet kapó ukrán – Shestakov, és a szintén nem sztenderd embernek számító Szarka és Ugrai. A kivonuló fehérváriaknak sorfalat állnak a diósgyőriek, pacsiztak a játékosok egymással, ez sportszerű, szép momentum.

img_7223

Rados, átemelés

Tíz perc után 0–0, 34 ponttal kieső, utolsó a DVTK. Eltelik öt perc, vezet a Ferencváros Balmazújvárosban, utolsó előtti és kieső a Diósgyőrrel a hajdúsági gárda. Aztán 2–0 az ezüstérmesnek, a helyzet ugyanaz. Szépített a Balmaz, de a helyzet nem változik. A 23. percben óriási fehérvári helyzet, borotvaélen táncol a Diósgyőr… Huszonnyolc perc után 2–2 az állás a Balmaz – Ferencváros mérkőzésen, kieső a Vasas és a DVTK, az emberek szinte percenként nézik a telefonjukat. A 41. percben az ultrák a Ferencvárost szidják, nyilván tudják az eredményt. Félidő: 0–0, vezet ismét az FTC, kieső újfent a Balmaz (11.) és a DVTK (12.), bennmaradó megint csak a Vasas. Negyvenöt percük maradt a piros-fehéreknek, hogy elkerüljék a búcsút… Már az 50. perc, 0–0 továbbra is, kieső a DVTK és a Balmaz Kamilla. Az 52. percben gólt szerez a Honvéd, az angyalföldiek ellen, utolsó előttiként kieső a DVTK (34), utolsóként a Vasas (34), bennmaradó a Balmazújváros (35).

img_8100

Csak egy gól kellene… De hogyan, és kicsoda…? Cserél Fernando, lehozza Ugrait, aki bár sokszor nem volt pontos, de benne volt némi veszély. A Vidi passzolgat, játszik, magasított középen, elől a Diósgyőr, a másik oldalon, rutintalan, így még sosem játszott védelem. Beadások lesznek? Igen, azok. 60. perc: kieső a DVTK és a Vasas. Hatvanöt perc „kúszott el”, 2–0 a Honvédnak, a piros-kékek menthetetlenek? Utolsó előtti a DVTK. 66. perc, Hasani bead, Brkovic fejel a bal alsó sarokba, 1–0. Micsoda mámor! Kieső a Balmaz (11.) és a Vasas (12.), 9. a Diósgyőr, gólkülönbségnek köszönhetően, 10. a Haladás. Egy kapufa is… 70. perc, egyenlített a Balmaz (3–3), de utolsó előttiként kiesők, mint az utolsó Vasas is. 76. perc: S. Scsepovics átemeli a labdát a kissé kinn lévő Radoson, gól, 1–1. Utolsó előttiként kieső a DVTK, utolsóként a Vasas, amely már 0–3-ra ég… Bennmaradó a Balmaz…

img_8046

Megmenekült

Már a 82. percben jár az óra, Makrai is bejön csatárnak. 1–1, tizenegyedikként kieső a DVTK. Még 5 perc van és a hosszabbítás, mi lesz még itt? 87. perc, Makrai lő, a jobb alsóban áll meg a labda. 2–1, bennmaradó a DVTK, kieső az Újváros és a Vasas. A DVTK a 2–1-gyel a 9. helyen. Előnybe kerül a Haladás is a Mezőkövesddel szemben, 10. a Diósgyőr (36 pont, 10 győzelem, merthogy elsősorban ez rangsorol), utolsó előtti a Balmaz (36 pont, 8 győzelem), utolsó a Vasas. Pátkai kapufa! Ha ez bemegy… Hosszabbítás, a hazai játékosok magyaráznak a játékvezetőnek, hogy fújja le, lefújta. A Balmaz mérkőzése még tart a Ferencvárossal, a kispadnál azt nézik, senki nem mer örülni. Mindenki áll a stadionban…

20.57, vége ott is (3-3), bennmaradt a DVTK, kiesett az Újváros, valamint a Vasas. Tavaly után másodszor is az utolsó pillanatban menekül meg a Diósgyőr. Nem kellene, hogy harmadszor is így legyen… Június 18-án lehet elkezdeni a felkészülést. Továbbra is az NB I-re.

– Molnár István –



Jegyzőkönyv

Diósgyőri VTK – Videoton FC 2-1 (0-0)

Diósgyőr, 10 143 néző. V.: Iványi (Buzás, Medovarszki).

DVTK: Rados (5) – Eperjesi (6), Brkovic (6), Tamás M. (5), Forgács (5) – Lipták (5) – Hasani (6), Busai (5) – Shestakov (5), Szarka (5), Ugrai (5). Vezetőedző: Fernando Miguel Fernandez Escribano.

Videoton: Tujvel (5) – Bolla (5), Mocsi (5), Tóth B. (5), Tamás K. (5) – Nego (6), Réti (5), Pátkai (6), Kovács I. (6) – S. Scepovic (6), E. Hadzic (5). Vezetőedző: Marko Nikolic.

Csere: Ugrai helyett Bacsa (5) az 59., Lipták helyett Kocsis (5) a 62., E. Hadzic helyett Szabó B. (5) a 73., Shestakov helyett Makrai (6) a 82., Bolla helyett Torvund (-) a 85. percben.

Sárga lap: Pátkai a 16., Hasani a 20., Shestakov a 45., Bolla a 80. percben.

Gólszerző: Brkovic (1-0) a 66., S. Scepovic (1-1) a 76., Makrai (2-1) a 87. percben.

Fernando Miguel Fernandez Escribano: – Szeretnék gratulálni a jelenlévőknek is, mert tudom, milyen sokan szorítottak nekünk ebben a nehéz helyzetben. Ma láttam először egy ahhoz hasonló csapatot, amilyet jövőre is szeretnék látni, bátran, agresszíven, az ellenfél térfelén letámadva játszottunk. Sok helyzetet alakítottunk ki, pedig a bajnokcsapat ellen léptünk pályára. Mindkét 16-oson belül kellően ag­resszívek voltunk, talán megérdemeltük volna, hogy hamarabb eldöntsük a mérkőzést. Büszke vagyok a játékosokra, a DVTK megérdemli, hogy első osztályú csapata legyen. És köszönetet szeretnék mondani a stábtagoknak is, hiszen nemcsak a játékosok, a vezetőedző, hanem mindenki munkája kellett a sikerhez. Hét közben csak arra készültünk, hogy nyerjünk, majd várjuk a többi eredményt. Nem volt könnyebb helyzetben a Haladás – bár ők végül nyertek –, a Vasas és a Balmazújváros sem, hiszen mindenkinek győzni kellett. Sikerült, és utána szerencsére úgy alakult a többi eredmény, hogy mi maradtunk benn. Életem eddigi legjobb születésnapja, hatalmas ajándékot kaptam az élettől ezzel a sikerrel.

Marko Nikolic: – Szerintem egy jó mérkőzést láthattunk ma. Büszke vagyok a csapatra. A teljesítménnyel lényegében elégedett vagyok, az eredménnyel természetesen nem. Sok helyzetet alakítottunk ki, a kapu előtt idegenben nem szabad ennyit hibázni. Védekezésben a hosszú labdákkal voltak gondjaink, de azt azért szeretném megjegyezni, hogy ez egy nagyon-nagyon fiatal védelem volt. Örülök annak, hogy öt fiatalunk is megkapta első perceit az NB I-ben. 1998-as, 1999-es, 2000-res, sőt, 2001-es fiatalokról van szó – Szabó Bálint talán az egész szezon legfiatalabb játékosa lett. Velünk edzenek a fiúk hétről-hétre, most bizonyíthattak a pályán is. Ahogy említettem, sok helyzetet kialakítottak, a befejezéseknél jól jött volna egy kis rutin, a párharcoknál pedig pár kiló, de ez majd a korral, tapasztalattal jön.


A gólok története

66. perc: pontrúgást, szabadrúgást végzett el Hasani a bal oldalról, beadására Brkovic emelkedett a legmagasabbra, és 6 méterről a bal alsó sarokba csúsztatta a labdát, 1-0.

76. perc: Egy előrevágott labdát S. Scsepovics emelt váratlanul a tizenhatos sarkáról a hazai kapura, és Rados keze fölött-között pedig utat talált a labda a hálóba, 1-1.

87. perc: Eperjesi hosszú indítását követően Makrai kezelte le a labdát, lerázta a védőket, majd 13 méterről, higgadtan a jobb alsó sarokba lőtt, 2-1.



OTP Bank Liga, 33. forduló:

A végeredmény:

1. Videoton FC 33 20 8 5 65-28 68 pont – Bajnokok Ligája-selejtező
2. Ferencvárosi TC 33 18 12 3 69-31 66 – Európa Liga-selejtező
3. Újpest FC 33 12 13 8 41-38 49 – Európa Liga-selejtező
4. Budapest Honvéd 33 13 8 12 50-53 47 – Európa Liga-selejtező
5. Debreceni VSC 33 12 8 13 53-47 44
6. Puskás Akadémia 33 11 10 12 41-46 43
7. Paksi FC 33 11 9 13 43-48 42
8. Swietelsky Haladás 33 11 5 17 35-50 38
9. Mezőkövesd Zsóry FC 33 9 10 14 35-52 37
10. Diósgyőri VTK 33 10 6 17 44-53 36
11. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 33 8 12 13 39-46 36 – kiesett
12. Vasas FC 33 9 7 17 38-61 34 – kiesett

Pontazonosság esetén a több győzelem rangsorolt.


DVTK vs. Videoton
Miskolc - Az utolsó szalmaszálba próbált belekapaszkodni a DVTK az NB I zárófordulójában és egy örökre emlékezetes estén végül sikerült kiharcolniuk a bennmaradást az első osztályban a piros-fehéreknek a már bajnok fehérváriak ellen. Nézze meg Ön is a Diósgyőri VTK vs. Videoton FC mérkőzés felvétele...

Négy személyt állítottak elő a DVTK - Videoton mérkőzés kapcsán a rendőrök - illusztráció
Miskolc - A szombat esti DVTK – Videoton FC NB-I-es labdarúgó mérkőzésről négy személyt előállítottak elő a rendőrök a Miskolci Rendőrkapitányságra. Miskolcon, 2018. június 2-án 19 órától került megrendezésre a DVTK – Videoton FC (2-1) NB-I-es labdarúgó mérkőzés. A rendőrség a mérkőzés időtart...

Miskolc - „Büszke vagyok a játékosokra, hiszen kemény munkát végeztek” – nyilatkozta Fernando Miguel Fernandez Escribano, a DVTK vezetőedzője a Videoton FC elleni 2-1-es hazai győzelemmel zárult találkozó után. Fernando Miguel Fernandez Escribano: – Szeretnék gratulálni a jelenlévőknek is, mert ...

Miskolc - Megőrizte élvonalbeli tagságát a Diósgyőr, mert otthon nyert a bajnok Videoton ellen, és a többi pályán is kedvezően alakultak számára az eredmények a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó fordulójában. A Diósgyőrnek csak a győzelem ért bennmaradást, ellenkező esetben nyolc év után búcsúzott v...

Balmazújváros vs. FTC
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 33. (utolsó) fordulójában eldőlt, hogy a Vasas FC és az újonc Balmazújváros esik ki, az Újpest FC megszerezte a bronzérmet, a Budapest Honvéd pedig a negyedik helyet, így a kispestiek is indulhatnak az Európa Li...

Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 33. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Videoton FC csapatát fogadta hazai pályán szombaton 19 órától Miskolcon. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on! Labdarúgó OTP Bank Liga NB I, 33. forduló Diósgyőri VTK vs...