DVTK vs. Újpest – Edzői nyilatkozatok

Akt.:
DVTK vs. Újpest - Edzői nyilatkozatok
DVTK vs. Újpest - Edzői nyilatkozatok - © Fotó: Homoky György
Örülök, hogy így zártuk ezt a csodálatos évet” – nyilatkozta Sivic Tomislav, a Diósgyőri VTK vezetőedzője az Újpest elleni győztes bajnoki után.

Sivic Tomislav (Diósgyőri VTK): – Igazi rangadó volt, amit nem kezdtünk jól. A góllal egy “injekciót” kapott az Újpest, de utána húsz percig nagyon jól játszottunk, sikerült is egyenlíteni. Utána kiegyenlített volt a mérkőzés, vártuk, hogy ki fog hibázni. Eperjesi jól helyettesítette Husicot, de Eleket is muszáj volt lecserélnem, akiről tudjuk, hogy mennyit jelent. A végén jött a győztes gól, amit, úgy érzem, összességében megérdemeltünk. Egy jó csapatot győztünk ma le, így nagyon szép lesz a karácsonyunk. Gratulálok mindenkinek, aki részt vett ebben a sikerben, szerencsére sokan vagyunk. Örülök, hogy így zártuk ezt a csodálatos évet.

Nebojsa Vignjevic (Újpest FC): – Gratulálok a Diósgyőrnek a győzelemhez. Ez egy klasszikus siker volt, hiszen a mindent eldöntő gól az utolsó pillanatban esett. Nulla-egynél egyáltalán nem gondoltam azt, hogy vége a meccsnek, hiszen akkor még éppen csak túl voltunk a kezdeten. Sajnos, utána megadtuk a lehetőséget a Diósgyőrnek, hogy támadjon, és ezt ki is használta. Sok helyzetet alakítottunk ki, de a döntő szituációkban ezeket rosszul oldottuk meg. Két jó csapat csapott ma össze, ezen a mérkőzésen mindkettő megmutatta mindkét oldalát.


BOON-ÉLŐ – DVTK vs. Újpest 2-1 (1-1)

A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 17. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája az Újpest FC együttesét fogadta vasárnap 16.30-tól Miskolcon, az Andrássy úton. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on! tovább »








hirdet�s