DVTK vs. Sopron – Hami szerint jót tesz a közönség támogatása

DVTK vs. Sopron – Hami szerint jót tesz a közönség támogatása
Vasárnap 18.30-tól Sopronban folytatja a női kosárlabda döntőt a Sopron és a Diósgyőr.

Fennállása során negyedszer játszik döntőt az élvonalbeli női kosárlabda bajnokságban a diósgyőri együttes (1992, 1994, 1996, 2015), de csütörtök estig csupán egy meccset tudott megnyerni az aranyért rendezett csatákban, az addigi 11 összecsapásból. Mégpedig 1992. március 21-én, a Pécsi VSK-Coorder ellenit, hazai környezetben, 91-61-re. Majd 23 évvel és 19 nappal később ugyanezt az élményt élhette át az a több ezer piros-fehér drukker, aki úgy döntött, hogy a miskolci városi sportcsarnokban egy DiósgyőrSopron összecsapás megtekintésével üti el az idejét. A mostani finálé három nyert meccsig tartó párharcának második összecsapása is remek színvonalú volt, bő kosártermést hozott, a DVTK 90-86-os győzelme pedig azt jelentette, hogy a hétfői, soproni meccs elvesztése után, ledolgozta hátrányát a diósgyőri gárda. Ez olyan extra teljesítményekkel sikerült elérnie, mint amilyen Abby Bishop 28 szerzett pontja, 9 lepattanója és 3 blokkja volt, mint amilyen Czank Tímea 17 szerzett pontja, 70 százalékos, két triplával megspékelt dobóteljesítménye volt, mint amilyen Szécsi Orsolya 15 egysége, 4 szerzett labdája volt, mint amilyen Rachel Allisonnak a 12 pontja közben a rajta elkövetett 9 fault mellett adott 7 asszisztja volt, vagy mint amilyen Bálint Réka 18 perc alatt szerzett 11 pontja volt, amelyek közül három találat a triplavonal mögül érkezett.

Utóbbi játékos nem sok sót evett meg eddig a rájátszásban, a PEAC-Pécs elleni három elődöntő közül volt, amelyiken szóhoz sem jutott, és ha játszott is, 10 percnél többet egyszer sem kapott a legutóbbi négy meccsen. A második meccs előtt viszont biztosra vehető volt, hogy nagyobb szerep jut neki, hiszen a DVTK egyik centerét, Coulibalyt a döntő első meccsén elkövetett két szándékos faultja miatt kiállították, így a második felvonás ideje alatt az eltiltását töltötte. És, hogy mennyire nehéz feldolgozni a mellőzést, illetve azt, hogy valakinek a kiesése miatt keletkezett, nagynak mondható űrt kellene betölteni? Erről Bálint Réka a következőket mondta:

– Szerintem mindenki úgy van vele, hogy szeretne minél többet játszani. Jó lett volna, ha az elődöntőben több lehetőséget kapok, de amikor PEAC ellen pályára kerültem, nem úgy sikerült a játék, ahogy azt szerettem volna. Nyilván ez is közrejátszott abban, hogy az edzőnk nem játszatott a későbbiekben. Azzal, hogy Mima nem léphetett pályára a második meccsen, mindenkire nagyobb szerep osztódott, teher hárult. Nekem már Sopronban is 4-es poszton kellett játszanom fault problémák miatt, úgyhogy azért számítottam rá, hogy több lehetőséget kapok majd, azért hogy a centerek tudjanak egy kicsit pihenni.

Bálint Réka, amikor pályára került jól szállt be, fontos pontokat szerzett, így kíváncsiak voltunk arra, hogy mennyire tartja fontosnak, hogy sikerüljön az első dobás.

– Ha célba ér az jó, de egyébként ilyen közegben, ilyen közönség előtt nem is lehet kihagyni. Ez feldobja az embert, amikor beállsz, biztos vagy benne, hogy bemegy, mert ha csak egy kicsit is rosszul célzol, akkor a szurkolók befújják, belehelik a gyűrűbe a labdát. Nekem még sosem volt részem ilyenben, hogy ennyi ember segítsen, drukkoljon, és azt hiszem, hogy ez a meccs örökre beivódik az emlékezetembe – sorolta a Hami becenévre hallgató játékos, aki arra a kérdésre, hogy hallott-e a régi idők diósgyőri hangulatáról, így felelt: – Persze, sokan mesélték már arról, amikor még csilláron is lógtak, pontosabban a szellőzőkön ültek, és tudom, hogy mennyien vágytak rá, hogy ehhez hasonlót átéljenek. Remélem, hogy ez ahhoz volt hasonlatos, mint amit a szurkolók szerettek volna kapni. Egyébként úgy vélem, hogy a mi csapatunknak jót tesz, ha magunk mögött tudhatjuk a drukkereket, hiszen amikor szép számban elkísértek minket idegenbe, akkor jó játékra voltunk képesek. Nagyon remélem, hogy a vasárnapi, soproni meccsre eljönnek a drukkerek, és a jövő héten szerdán esetleg még többen lesznek Miskolcon, a lelátókon.

Bálint Rékát arról is kérdeztük, hogy milyennek látja a döntő eddigi két meccsének színvonalát, amelyeken a kimenetel bizonytalansága végig megvolt, így izgalmas, fordulatos mérkőzéseket láthattak a nézők.

– A közönségnek az jó, ha minél több kosarast lát, bár ez a két csapat védekezését kevésbé dicséri. A hátralévő meccseken is apróságok döntenek majd, például az, hogy ki tud extrát nyújtani, kinek lesz több szerzett labdája, lepattanója – felelte 13-as számú DVTK mez birtokosa, aki arra a felvetésre, hogy számít-e az, hogy a Diósgyőr történelme során az eddigi bajnoki döntőkben még soha nem nyert idegenben, ezt válaszolta: – Tudtommal, a döntő előtti 0-0-kat nem számítva, még egy fináléban sem állt ilyen jól a csapat, vagyis 1-1-re. És most, mivel a meccset Sopronban rendezik, a teher a hazaiak vállát nyomja, nekik nagyon nagyon kellene nyerniük, már csak azért is, mert tudják, hogy ilyen közönség előtt mi nem kaphatunk ki. Éppen ezért mi felszabadultabban játszhatunk, és ha olyan egységesek leszünk, olyan csapatjátékot mutatunk, ha úgy tudunk küzdeni, mint eddig, akkor bármi megtörténhet.


Az ezüstös régi időkről

A régi időkben, a 90-es évek bajnoki döntőinek meccsei közül csupán egyet nyert meg a Diósgyőr, az 1992. március 21-én lejátszott mérkőzést. Az az összecsapáson, a PVSK-Coorder elleni, 91-61-es sikerből Ambrus Erzsébet, – aki jelenleg a diósgyőri kadet csapat edzője – 17 ponttal vette ki a részét. Arról, hogy milyen volt a hangulat akkor, összevetve a csütörtökivel, az egykori kiválóság a következőket mondta:

– Telt ház volt azon a meccsen is, igaz, nem volt ennyi néző, mert akkor a Nagyváthyban, a mai Zrínyi Gimnázium tornacsarnokában játszottunk. Elképesztően zsúfolt teremben, ahol az oldalbedobásoknál széjjel kellett nyílniuk az embereknek, hogy játékba lehessen hozni a labdát. A bordásfalon is lógtak a szurkolók, abban az évben nőttük ki ezt a csarnokot, de az első döntőt még ott játszottuk, és ezt a győzelmet is ott értük el. Közel voltak a nézők hozzánk, és minden találatunk után hangrobbanás tört ki, óriási volt a hangulat. Most talán egy picit visszafogottabb, persze a B-közép az most is nyomta példásan, de akkoriban jobban egyben volt az egész lelátó. Persze tudom, akkor volt egy órási eufória, annak eredményeként, hogy a döntő előtt biztosra vehető volt, hogy végre nem fővárosi, hanem vidéki csapat nyeri majd a bajnokságot, a Pécs, vagy a Diósgyőr, illetve, hogy folyamatos felfutás végén érkeztünk el oda, hogy az aranyért játszhattunk. Szerintem most, a második miskolci meccsen még jobb lesz minden, jobban átragad majd a szurkolás a B-középről a többi nézőre, és azok is felveszik majd a ritmust, akik bizonyos szünet után találtak vissza a csarnokba.

Arról, hogy miként vélekedik a csütörtöki meccsről, Ambrus Erzsébet a következőket mondta:

– A mérkőzés nagyon tetszett, és az is, hogy okosan, visszafogottan, nyugodtan, nem kapkodva, türelmesen játszott a Diósgyőr, ennek meg is lett az eredménye. Nekem Szécsi Orsi játéka tetszett nagyon, és Bálint Réka becserélése is rendkívül jó ütemben történt, jókor jött, mindkétszer ő lendítette ki a holtpont felé tartó csapatot, fontos pontokat szerzett a kispadról érkezve. De Czank Timi is hozta a szokásos, magabiztos irányító játékát. Amit pedig eddig láttam, abban benne van, hogy bajnokok legyünk, annak ellenére, hogy hosszabbnak mondják a Sopron kispadját. Azt biztos, hogy most az ellenfélen lesz a teher, az esélytelenek nyugalmával játszhat a DVTK, és ezért van sansz arra, hogy mi kerüljünk előnybe. Ha ez összejön, nem is merem mondani, hogy mi lesz… Akkor tényleg mindenhonnan fognak lógni, a szellőzőről, lehet még függönyről is, visszajönnek a szép idők, talán még attól is szebbek, amint amit mi annak idején átélhetünk.



Sporthírek






hirdetés