Sport

2016.05.11. 11:10

MKC: Az orosházi „viharban” jól jönne az újabb pontszerzés

Mezőkövesd - Szerda este hétközi bajnoki összecsapást vív a Mezőkövesdi KC élvonalbeli férfi kézilabdacsapata.

Mezőkövesd - Szerda este hétközi bajnoki összecsapást vív a Mezőkövesdi KC élvonalbeli férfi kézilabdacsapata.

A 7-14. helyért folyó alsóházi rájátszás 9. fordulója keretében 18 órától játsszák az Orosházi FKSE-Linamar – Mezőkövesdi KC mérkőzést. Ezen a sorozaton eddig egészen kiválót produkáltak a borsodiak, akik egyedül veretlenek a mezőnyben.

Jó és rossz

A matyóvárosiak legutóbb a B. Braun Gyöngyöst verték hazai környezetben, ahol küzdeni tudásból vizsgáztak jelesre. Az első és a második félidő elején nem ment nekik a játék, de ettől nem estek kétségbe és végül felőrölték vetélytársukat. Mindössze 21 gólt kaptak, ez védőmunkájukat dicséri, támadásban azonban hektikusak voltak.

– Csak harminc százalékosan teljesítettünk az úgynevezett előre-játékban – mondta Skaliczki László, a kövesdiek mesteredzője. – Ebben persze ludas volt a hevesiek magas, masszív, erőteljes alakzata. Nehéz volt rátalálni a helyes útra, a lefújásra azonban kirúgta magát a mérkőzés, az újabb diadal pedig nagyon jót tett a lelki világunknak.

A viharsarkiakkal szemben mindig nagy és váltakozó sikerű csatákat vívnak a borsodiak. Mivel mindkét alakulat kedvező helyzetben van, ezért egyik oldalon sem fognak kapkodni, ész nélkül rohanni. Amelyik gárda nyer, a bennmaradás szempontjából páholyba kerül, nagyjából döntetlennél is ez a helyzet, de az egyik fél esetleges veresége sem okoz tragédiát…

– Egerben láttuk, hogy egy jó formában lévő Orosháza vár ránk – folytatta a vezetőedző. – A Békés megyeiek a PLER Budapesttől és a B. Braun Gyöngyöstől is kikaptak otthon, egyaránt félelmetes hangulatban, az elhullajtott pontjaikat viszont idegenben visszahozták. Támadásaik nagyon jók, a góllövésből sokan kiveszik a részüket. Védekezésben masszívak, belsőik komoly tényezőt jelentenek. Ismerjük őket, ők meg minket, újat most nehéz előhúzni a tarsolyból, ezért úgy kell fogalmaznom, hogy a pillanatnyi forma határoz majd a pontok sorsáról. Arra törekszünk, hogy kordában tartsuk és a magunk számára kedvező irányba tereljük őket.

A mezőkövesdiek bajnokság végén távozó szakvezetője ezután arról beszélt, hogy komoly terhelés áll mögöttük, s most pár nap alatt ismét két fellépés vár rájuk:

Megkomponálja

– Harminchárom bajnoki és hat kupameccs, ez jelentős szám. Ezt figyelembe kell vennie az edzőnek, aki mindig számol saját kapacitásaival, például azzal, hogy ki és mennyire friss. Nekem most az a dolgom, hogy megkomponáljam a védekezésünket és a támadójátékunkat, a sorsdöntő pillanatokban pedig jól avatkozzak a gépezetbe. A Gyöngyös ellen hellyel-közzel ez sikerült, ráadásul a közönség átlendített minket a holtpontokon. Most pedig, amikor lassan araszolunk a küzdelemsorozat vége felé, egyetlen pillanatra se felejtsük el, hogy elsődleges célunk a biztos bennmaradás kiharcolása.

A Mezőkövesdi KC keretében sérült nincs, csupán néhány vizsgázó fiatal van, de őket ez nem zavarja a játékban.

Kézilabda: az alsóházi rájátszás állása

  • 7. Balmazújvárosi KK 8 3 2 3 199-196 18
  • 8. Mezőkövesdi KC 8 5 3 – 193-180 17
  • 9. Orosházi FKSE 8 4 2 2 207-202 17
  • 10. Sport96-Komló 8 2 – 6 199-220 15
  • 11. B. Braun Gyöngyös 8 2 1 5 196-198 13
  • 12. PLER Budapest 8 5 1 2 209-205 12
  • 13. Ceglédi KKSE 8 2 2 4 231-230 11
  • 14. Eger Eszterházy SZSE 8 3 1 4 198-201 9
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!