„A győzelemmel lehetünk teljes mértékeben elégedettek, a nagyon fontos 3 pontot itthon tartottuk”

Akt.:
„A győzelemmel lehetünk teljes mértékeben elégedettek”
„A győzelemmel lehetünk teljes mértékeben elégedettek” - © Fotó: Ádám János
Miskolc – „Ma a győzelemmel lehetünk teljes mértékeben elégedettek.” – mondta Egervári Sándor, a Diósgyőri VTK vezetőedzője a Puskás Akadémia ellen elért 2-1-es hazai győzelmet követően.

Egervári Sándor (Diósgyőri VTK): – Ma a győzelemmel lehetünk teljes mértékeben elégedettek, a nagyon fontos 3 pontot itthon tartottuk, a játékunk viszont ezen a tavaszon talán a leggyengébbre sikerült. Az első félidő végén előnyt szerzetünk, de az utolsó percben bekapott gól elbizonytalanított bennünket, aztán a második játékrészben ellenfelünk ránk erőltette akaratát. A végén voltak lehetőségeink, amelyeket a kinyílt védelemmel szemben kihagytunk. A győzelem kárpótol minket azért, hogy a játékban ma nem tudtuk megvalósítani azt, amit szerettünk volna.


Robert Jarni (Puskás Akadémia): – Mit lehet mondani egy olyan meccs után, amikor kis túlzással egy kapura folyt a játék? Semmit nem ér az, hogy eljöttünk Diósgyőrbe, uraltuk a játékot, kis túlzással leckét adtunk labdarúgásból. De a focit nem művészi pontokra, kivitelre játsszák, hanem gólokra, és pontokban mérik. Ma tényleg sok lehetőségünk volt a gólszerzése, de a sokból csak egyet sikerült értékesíteni. Az ellenfél kihasználta a mi hibáikat és büntetett. Volt egy érdekes szituáció, a 11-es, azt szeretném visszanézni, hogy mi történt. Azért szeretnénk a játékosaimnak gratulálni, mentek, hajtottak, hogy gólt szerezzenek, sajnos nem sikerült az egyenlítés.


BOON-ÉLŐ – DVTK vs. Puskás Akadémia 2-1 (2-1)

A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 29. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Puskás Akadémia együttesét fogadta szerdán 19.00-tól az Andrássy úton. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on!



Sporthírek