DVTK vs. MTK – Záróra a 16 csapatosban

Akt.:
A sikeres idényzáró után következhet a pacsizás
A sikeres idényzáró után következhet a pacsizás - © Fotó: Homoky György
Miskolc – Vasárnap játssza a 2014/15-ös évad utolsó bajnoki meccsét a Diósgyőr, hazai környezetben.

A labdarúgó NB I 2014/15-ös évadjának zárásán, a 30. forduló keretében a DVTK együttese az MTK Budapest csapatát fogadja, vasárnap 16.30-tól a Diósgyőri stadionban (a mérkőzésről, ahogy az eddigi 29 fordulóról, ezúttal is élőben tudósítunk: dvtk.boon.hu) A hazai csapat eredményes szériát tudhat maga mögött, amióta edzőváltás történt, még nem kapott ki, és a négy meccse tartó sorozat legutóbbi állomásán éppen az ősi riválist győzték le saját otthonában, vesztett állásból fordítva, és megszerezve ezzel a klub NB I-es történelmének első Nyíregyházán elért bajnoki győzelmét.

Nagyszerű győzelmet arattunk a múlt fordulóban Nyíregyházán. Ami a második félidőben történt a pályán az tetszett, én még nem láttam ilyen jól játszani a csapatot – mondta Vitelki Zoltán, a DVTK megbízott szakvezetője, majd így folytatta: – Nagy szerepük volt ebben a játékosoknak, azoknak, akik a második félőben pályára léptek csereként. Minőséget tudunk változtatni a térfélcsere után, és ez sokat jelentett.

Utalt ezzel a kijelentésével a péntek délelőtti sajtótájékoztatón mellette ülő Boros Gáborra és Koman Vladimir­re a szakvezető, akinek vasárnap lejár a megbízatása az első csapat élén, és Bekő Balázsnak adja át a stafétabotot.

– Előttünk van még 90 perc, lehet elszámolást tartani a vége előtt, de az biztos, hogy nem jön jókor ez a szabadság, szívem szerint csinálnám tovább, feltételezem, hogy a játékosok is így vannak ezzel, mert olyan szériába került a csapat, amit vétek megszakítani – mondta Vitelki Zoltán, majd így folytatta: – De a szabi, a pihenő a keret tagjainak jól jön. Erre a meccsre még felkészültünk, Bene Ferenc segítségével kaptunk ízelítőt az MTK-ról, ő megnézte ellenfelünket és tartott egy hasznos előadást, ahogy eddig is. Ezen túlmenően egész héten azt láttam, hogy felszabadultak a játékosok, nincs bennük görcs, remélem, hogy kellő magabiztossággal játszanak majd.



Pozitív visszajelzések

Azzal kapcsolatban is kapott kérdést Vitelki Zoltán, hogy hétfőtől hiányzik-e majd neki ez a munka.

– Nagyon fog hiányozni – felelte, majd így folytatta: – Voltak kétségeim, amikor belevágtam, saját magammal szemben, de a visszajelzések, amelyeket kaptam a környezet, a klub, és a szurkolók részéről pozitív, ezek szerint lehet látni, hogy jó munkát végeztünk, végzünk, ahogy azt is, hogy van egy jó edzői garnitúra Diósgyőrben, akikre lehet számítani. És a munkában a játékosok partnerek voltak, ez volt a legfontosabb a számomra. Tudtuk, mit szeretnénk csinálni, és azt is, hogy nem végeztünk tökéletes munkát, mert akkor Dunaújvárost is megvertük volna, de a játékosok, a stáb tagjai emelt fővel mehetnek szabadságra, függetlenül attól, hogy mi lesz vasárnap. Ha a munkánkkal elértük azt, hogy kiderült, bátran lehet a fiatalokhoz nyúlni, már megérte. Vannak tehetségek, persze a rutinos játékosokra is szükség van, akik támogatják a fiatalokat, mint Koman Vladimir, de a tendencia folyatódik majd, biztos vagyok benne, hogy a fiatalok lehetőséget kapnak és bebizonyítják, hogy lehet rájuk számítani.


Ön szerint mi lesz a DVTK - MTK mérkőzés végeredménye?

Eredmények megtekintése

Loading ... Loading ...

A tétről

A DVTK és az MTK – a tabellára pillantva – különösebb tét nélkül léphet pályára, hiszen a fővárosiak se jobbak, se rosszabbak nem tudnak lenni a harmadik helynél, a piros-fehérek meg egészen biztosan nem lesznek nemzetközi kupaindulók. A diósgyőriek a hetedik helyen állnak a tabellán, és mivel szombaton az előttük álló Újpest és Paks is győzött, így nem tudnak elmozdulni ebből a pozícióból, valamint a tavalyi 5. helyezést sem tudják megismételni és a klubvezetés által célként kitűzött első hat helyről is lemaradtak.

Ennek ellenére mégis jobban teljesíthetnek Gosztonyiék, mint az előző szezonban, mármint pontszámban, hiszen a 2013/2014-es bajnokságot 47 ponttal zárták (30 meccs, 12 győzelem, 11 döntetlen, 7 vereség, 45-38-as gólarány), most pedig 45 egységen állnak (29 meccs, 12 győzelem, 9 döntetlen, 8 vereség, 42-36-os gólarány), így egy győztes idényzáróval felülmúlhatják a tavalyi bajnoki szereplést.

ÉM


Fiatal bizonyító

Boros Gábor élete első NB I-es meccsét játszotta a múlt szombaton, és az első labda érintéséből győztes gólt szerzett, a meccs 90. percében, a Nyíregyháza vendégeként. Az akkori és a mostani bajnokikról a következőket mondta a támadó:

,,Nagy az öröm, a boldogság, de ez csak egy lépes volt, ugyanaz a srác vagyok, aki voltam, maximum annyi történt, hogy szurkolók körében népszerűbb lettem. A meccs elején a Nyíregyháza több helyzetet alakított ki, a második félidőben viszont föléjük kerekedtünk, elfáradtak, és nyerni tudtunk. Az MTK-ról annyit, hogy sikerült kielemezni a játékukat, tudjuk mi az erősségük, a gyengeségük, és ha ezeket felhasználjuk, akkor győzelemmel fejezhetjük be a bajnokságot.”

A 17 éves fiatal csatárról kiderült, hogy megköszönte a gólpasszt Koman Vladimirnek, és az is, hogy nemrég változott meg a neve, Gabriel Borosról, azok után, hogy két hete megkapta a magyar állampolgárságot. A három éve Diósgyőrben játszó labdarúgónak szerződése még nincs felnőtt kerethez, de reményei szerint a felkészülést az első csapattal kezdi meg.


A keretről

A DVTK keretéből Husic és Krstic sérült (úgy tudjuk, hogy előbbi már nincs is Diósgyőrben), és rajtuk kívül Griffiths sem játszhat, hasonló ok miatt, Marjanovic pedig beteg. Ezzel szemben van esély rá, hogy a télen igazolt, és sérüléssel bajlódott belső védő, Kovács G. az MTK ellen bemutatkozhasson.

A DVTK várható kezdőcsapata: Antal – Okuka, Alves (Kovács G.), Németh M., Nemes – Egerszegi – Gosztonyi, Koman, Bacsa – Takács T., Grumic.


A Dunaújvárostól 1 pontot levontak.


Gyereknapi ajándék a DVTK-tól

Miskolc – Két ajándékkal is készül a gyereknapra a Diósgyőri VTK vasárnap. A Diósgyőri Stadion rekortánján ingyenes programokkal várják a gyerekeket és szüleiket, valamint az őszi Dunaújváros elleni találkozóhoz hasonlóan ingyenes lesz a belépés a vasárnap 16.30-kor kezdődő MTK elleni mérkőzésre a 18 éven aluliaknak. tovább »

Marad a DVTK-ban a 36-szoros válogatott

Miskolc – A válogatott középpályás bejelentette, hogy nem tervezi távozását Diósgyőrből. tovább »

Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella – 30. forduló

Budapest, 2015. május 29., péntek (MTI) – A labdarúgó OTP Bank Liga 30., utolsó fordulójának eredményei és programja. tovább »

Felértékelődő magyar áru…

Miskolc – Lipták, Lang, Völgyi, Nagy T., Laczkó, Balogh B., Windecker, Szokol, Kitl, Márkvárt? tovább »

DVTK: A hétből hármasra tesznek

Miskolc – Három légióstól meg kell válniuk a piros-fehéreknek, lesz akit „elengednek”. tovább »