DVTK vs. MTK – Gólszegény billenős teherautó

Ez a diósgyőri helyzet kimaradt
Ez a diósgyőri helyzet kimaradt - © Fotó: Kozma István
A labdarúgó NB I 2. fordulójában első hazai meccsét játszotta a DVTK csapata.

A piros-fehérek azt az MTK-t fogadták szombaton délután, akik egy héttel ezelőtt a Mezőkövesd 3-0-s legyőzésével startoltak. Ahogy az első fordulóban a Győr elleni idegenbeli, 1-1-re végződött bajnokit, úgy a hazai nyitányt is kihagyta a diósgyőri ultrák többsége, vagyis változatlanul nem látogatnak ki olyan stadionba, ahová névre szóló jegyekkel lehet csak belépni, az újonnan kiépített beléptetőrendszeren keresztül. És, ha már ennél a csodaszerkezetnél, a magyar futball felemelkedését szolgáló berendezésnél tartunk, akkor álljon itt, hogy ez szombaton hozta a rendszerhibát: a tribünnél lévőbe beszorult egy jó súlyban lévő drukker, és amíg kiszabadították a neki szűk forgókapuból, mellette jegyleolvasás nélkül indulhattak fel a lelátóra a drukkerek, hogy ne késsék le a kezdést.

Még el sem kezdődött a meccs, máris volt érdekesség: a műsorközlő bejelentette, hogy innentől kezdve határozatlan ideig elmarad a meccs végén szokásossá vált pacsizás a játékosok és a szurkolók között, mert Győrben, idézzük a klub közleményét: ,,egy magáról megfeledkezett ember olyat engedett meg magának, ami nagyon messze áll az emberi normáktól”, és mivel ,,korábban is előfordult, hogy atrocitás érte a kerítéshez kimenő játékosokat, de a győri az utolsó csepp volt a pohárban”. Akinek ezen rébusz megfejtése gondot okozna, annak álljon itt: úgy tudjuk, hogy Győrben leköpte valaki a vendégszektorból az egyik diósgyőri játékost, és ehhez hasonló már megtörtént korábban, Diósgyőrben is, másik DVTK-s játékossal. A kollektív büntetésnek tűnő döntés nem aratott osztatlan sikert a lelátón, sokan fütyültek a bejelentés hallatán, és talán nem túlzás azt leírni: ezzel a lépéssel biztos, hogy nem került közelebb a csapat a szurkolótáborhoz (ennek kapcsán azt is megkérdezhetnénk az ügyvezetőtől, hogy mire jó korunk vívmánya, a beléptetőrendszer, a kameravilág a stadionokban, ha nem tudják kiszűrni, beazonosítani ezzel az ilyen tettek elkövetőit, és kitiltani emiatt a stadionból, de miért pont erre válaszolna Dudás Hunor, aki egy hónapja nem elérhető telefonon).

A pályán

A meccs kezdete előtt az is kiderült, hogy a diósgyőri Kostic pályára küldésének nincs akadálya, ugyanis péntekre az átigazolásához szükséges összes dokumentumnak a birtokában volt a DVTK, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Győr ellen kiállított, és emiatt eltiltását töltő Kádárt Hanek fogja helyettesíteni a védelem tengelyében. Az viszont nem derült ki, hogy az MTK miért jött álruhában, a hagyományos világoskék, fehér színkombináció helyett sötétkék, narancssárgában. Lehet, hogy csak azért, hogy kapusuk alá öltözzenek, mert egyedül Grappioni volt világoskékben, és lehet, hogy emiatt kellett a többieknek elütő színű sportfelszerelésben pályára lépni. Hogy ez tetszett-e vagy sem annak a 15 drukkernek, akik a vendégszektorba váltottak jegyet, nem tudni, viszont amit a 13. percben láttak az biztosan. Pölöskei bombagóljának nem voltak előzményei, legalábbis ezen a meccsen nem, mert addig a DVTK kezdeményező, offenzív játékát láthatta a publikum. De az MTK előző meccsén volt ,,előjátéka” a Pölöskei gólnak, ugyanis a Mezőkövesd ellen is ő szerezte csapata első találatát, szintén egy távoli bombából. Ezen a szombaton, a vendégek vezetése után a Diósgyőr rettentő sokat dolgozott az egyenlítő találat megszerzéséért, és sikerrel járt (közben egy valamirevaló kontrája volt még az MTK-nak): a második Tisza, Alves szöglet kombináció gólt eredményezett. Aztán a félidő hajrájában Bacsának volt még egy felső lece, a legvégén pedig a Szombathelyről érkezett Bognár játékvezető került időzavarba. Ugyanis az eredményjelző órája, amelyet a vízszünet kezdete után fél perccel állítottak meg, annak ellenére nem érte el a 45. percet, hogy a sípmester egy perc hosszabbítást is jelzett…

Billenős

A második félidő elején hamar megszerezte a vezető gólt a Diósgyőr, a nagy kedvvel játszó Tisza bombájából (kár, hogy elfáradt a másfél gólos játékos, aki korábbi sérülése után még nem teljes értékű, és emiatt cserét kért). 2-1-től, mint egy billenős teherautó platója, az MTK kapuja felé lejtéssel, olyan volt a vendégek térfele. Szinte nem telt el úgy egy perc közel fertályórán keresztül, hogy ne lett volna gólszerzési lehetősége a Diósgyőrnek. A fővárosi játékosok sem erőben, sem sebességben nem tudtak versenyre kelni a hazaiakkal, és csak az volt a kérdés, hogy mikor jön a gól. A 67. percben jött erre a válasz, de nem igazán olyan, amire számítani lehetett. Mert a saját térfeléről addig ki sem merészkedő MTK villant egyet, és egyenlített. És, ahogy a második kapott gólja megfogta az MTK-t, ugyanígy járt a DVTK is, nem tudta visszahozni azt a varázslatos támadójátékot, amelyet vezetése idején produkált. Az utolsó tíz percben már az MTK-nak is voltak helyzetei, és az utolsó percekben Kostic kiállítása miatt, emberhátrányban már nem tudott préselni a győzelmet jelentő gólért a piros-fehér gárda. A vége döntetlen lett, és bizonyára sok diósgyőri szurkoló távozott szomorúan, akik abba azért kapaszkodhatnak, hogy a támadójáték nem csak biztató volt, hanem hosszú időszakon át sziporkázó, és ilyen produkcióval többnyire nyerni szoktak a csapatok.


Ön szerint hanyadik helyen végez a DVTK az NB I 2013/2014-es idényében?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Megkérdezi

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón arról kérdeztük Sivic Tomislavot, a DVTK szakvezetőjét miután elmondta gondolait a meccsről, hogy csatárhelyen szeretne-e minőségi változást, aki erre azt válaszolta, hogy hat ziccert kihagyása után ugyan hol máshol, majd arra a kérdése, hogy van-e ennek realitása, azt válaszolta: ,,nem tudom, majd most megkérdezem a vezetőket a meccs után“.

Nyugat-európai módra

A DVTK – MTK mérkőzést követő sajtótájékoztató felvezetőjén elhangzott, hogy a diósgyőri klubvezetés döntése értelmében, a jövőben ,,nyugat-európai módra”, a korábbi gyakorlattól eltérően, a meccsek után nem egy asztalhoz, egymás mellé ülve fogják értékelni a meccseket, illetve válaszolnak majd a médiamunkások kérdéseire a csapatok szakvezetői, hanem egymás után. Részletek >>>



Jegyzőkönyv

Diósgyőri VTK – MTK Budapest 2-2 (1-1)

Diósgyőr, 4000 néző. V.: Bognár T. (Ring, Kispál).

Diósgyőri VTK: Rajic (5) – Vági (5), Alves (6), Hanek (6), Husic (5) – Takács P. (5), Elek Á. (6) – Seydi (5), Tisza (7), Bacsa (5) – Rudolf (6). Vezetőedző: Sivic Tomislav.

MTK Budapest: Groppioni (5) – Nagy T. (5), Kálnoki Kis (5), Vukmir (6), Fejes A. (5) – Pölöskei Zs. (6), Poór (5) – Vass P. (5), Kanta J. (6), Pál A. (5) – Horváth P. (4). Vezetőedző: Garami József.

Csere: Takács P. helyett Kostic (5-2=3) a 46., Horváth P. helyett Bese (6) a 46., Pál A. helyett Ladányi (6) a 60., Seydi helyett Barczi (-) a 66., Tisza helyett Gohér (-) a 74., Vass P. helyett Varga Sz. (-) a 84. percben.

Sárga lap: Kanta J. a 27. Takács P. a 31., Kostic a 61., Kálnoki Kis a 89. percben.

Kiállítva: Kostic a 88. percben.

Gólszerző: Pölöskei Zs. (0-1) a 13., Alves (1-1) a 40., Tisza (2-1) az 53., Bese (2-2) a 67. percben.


Sivic Tomislav: – Azt gondolom kiszolgáltuk a közönséget. Nagy iramban játszottunk ebben az időben is. Küzdöttünk, hajtottunk, ez volt most a maximum, persze láttuk, hogy ez nem elég. Ki kellett volna használni 2-1 után a helyzeteinket. Nem akarok minden meccs után sírni, de kellene a minőség. Kaptunk két gólt, kontrából, az első félidőben összesen kétszer jött el ellenfelünk a kapuig, és hiába készültünk erre egész héten, puff, gólt kaptunk az elején. Ettől függetlenül szerintem jó irányba haladunk, de kell pár jó minőségű játékos, hogy az ilyen meccseket megnyerjünk.

Garami József: – Nagy küzdelem volt ebben a nagy melegben. Voltak olyan szakaszai a mérkőzésnek, amikor megfelelően futballoztunk, de a DVTK a második gólja után eldönthette volna a találkozót, mert nagyszerű tempót diktáltak, és mi ezt nehezen, szerencsésen vészeltük át. Amikor pedig egyenlítettünk, után már akármi is történhetett volna. Összességében egy jó iramú mérkőzésen véleményem szerint igazságos döntetlen született.



Percek, események

13. perc: A jobb oldalról, a hazai térfél közepén Kanta J. gurította át szabadrúgásból a labdát Pölöskei Zs.-nek, aki nem teketóriázott, 30 méterről egyből lőtt, életerős bombája pedig a bal felső sarokban kötött ki, 0-1.


40. perc: Tisza jobboldali szögleténél ismét Alvest ,,találta meg” a labda, a védő remekül helyezett fejese Seydi biztosítása mellett zúgott a bal alsó sarokba, 1-1.


53. perc: Szabadrúgáshoz jutott a Diósgyőr a vendég térfél bal oldalán, a 16-os magasságában. A labda mögé Tisza állt, akitől mindenki beadást várt, ő azonban megcélozta a kaput, a játékszer pedig a döbbent Groppioni mellett, a rövid felső sarokba, a léc alá vágódott, 2-1.


67. perc: Beséről feledkezett meg a diósgyőri védelem, aki a baloldalon elindult a hazaiak kapuja felé, majd amikor Alves mellé ért ritmust váltott, elhúzott a védő mellett és 13 méterről nagy erővel a léc alá bombázott, 2-2.


88. perc: A kezdőkörben Kostic akasztotta Varga Sz.-t, amiért sárga lapot kapott. Mivel ezen a meccsen ez volt neki a második, így a piros lap is előkerült a játékvezető zsebéből, 10 főre fogyatkozott a hazai gárda.


Kapcsolódó cikkek:

DVTK vs. MTK fotókon és videókon

Hazai közönség előtt is bemutatkozott a DVTK az NB I 2013/2014-es szezonjában. Az MTK ellen volt amiben nem volt hiány (gólok, helyzetek, napfürdő) és volt amiben igen (ultrák, pacsizás, győzelem). Nézze meg Ön is a mérkőzés felvételeit!

Ön szerint ki volt a DVTK legjobbja az MTK ellen?

Második bajnoki meccsén is döntetlent játszott a DVTK. Az MTK ellen hátrányból fordítottak a piros-fehérek, de végül meg kellett elégedniük az egy ponttal. Ön szerint ki volt a Diósgyőr legjobbja?

DVTK vs. MTK – Edzői nyilatkozatok

Miskolc – A Diósgyőri VTK – MTK Budapest (2-2) mérkőzés után a két csapat vezetőedzője értékelte a mérkőzést.

BOON-ÉLŐ – DVTK vs. MTK 2-2 (1-1)

Miskolc – A bajnok Győr otthonából pontot rabolt a DVTK az NB I nyitányán, szombaton pedig hazai pályán is bemutatkoztak a piros-fehérek. Az MTK Budapest elleni mérkőzésről élőben tudósítottunk 16.30-tól a Borsod Online-on.