DVTK vs. MTK – Együtt néztük: 10 emberrel is harcosabban

Akt.:
DVTK vs. MTK - Együtt néztük: 10 emberrel is harcosabban
DVTK vs. MTK - Együtt néztük: 10 emberrel is harcosabban
Miskolc – Megkértük, és együtt nézte velünk a DVTK – MTK futballbajnokit Tóth Gábor.

„Nézzük együtt” rovatunkban ezúttal Tóth Gábor, – aki alapító tagja volt a jelenleg a diósgyőri futball utánpótlást üzemeltető DVTK SE-nek, – kommentálta lapunk kérésére DVTK – MTK NB I-es labdarúgó meccset.

– Azt nem mondom hogy 360 fokos fordulatot vettünk, mert akkor még mindig ugyanott állnánk, viszont közel 180 fokosat igen – mondta Tóth Gábor. – Sziporkázva kezdtünk, nagyon tetszett a meccs eleje, de aztán a vezetés tudatában leültünk. A 11-es előtti szituáció játékvezetői megítélése számomra túl szigorúnak tűnt, én nem láttam ezt az esetet 11-esnek, de nem akarok a bíróval foglalkozni, csak azért említem ezt az esetet, mert nagy fordulatot jelentett a mérkőzésen.

Dicséret

Tóth Gábor arról is beszélt, hogy több diósgyőri játékos teljesítményével is elégedett volt.

Tisza jól mozgott, remélem, hogy az önbizalmának jót tett ez a szép gól és a mutatott játéka is – jegyezte meg a DVTK drukker. – Seydi is tetszett, nagyon harcos volt, az első félidőben sokszor megverte ellenfelét, és még arra is volt érkezése, hogy egy remek beadással ziccerbe hozza Eleket. Jól, jobban játszottunk, 10 emberrel is harcosabbak voltunk, azt nem értem, hogy ez máskor miért nem mindig sikerül így.

Egy személyes megjegyezése is volt Tóth Gábornak:

– Ezen a meccsen itt volt velem, mellettem egy régi szurkolótársam, Homovics Krisztián, aki három dolognak örülhetett: az egyik, hogy nyert a Diósgyőr, a másik, hogy most született meg a második gyermeke, a harmadik pedig az, hogy hat hónapos kényszerű távollét után ismét DVTK-meccset nézhetett élőben.


A Diósgyőr – MTK margójára – Az ajándék

Az ajándék, amit péntek este kaptunk a csapatunktól felért az ember Holdra szállásával, a berlini fal leomlásával, sőt a világbékével, legalábbis a mi kis világunk békéjével. Óriáslavinák gördültek le több ezer diósgyőri szívről, amikor az óráknak tűnő négy perces hosszabbítás után belehasított az estébe a meccs végét jelző hármas sípszó. Győztünk! Fekete Zsuzsa írása

DVTK vs. MTK – Edzői nyilatkozatok

“Örülök, hogy a csapat megmutatta, miként kell csapatként üzemelni, és egy olyan találkozót nyertünk meg, amit sok csapat elveszített volna” – nyilatkozta Sisa Tibor az MTK elleni 2-1-es győzelem után.

BOON-ÉLŐ – DVTK vs. MTK 2-1 (1-1)

Miskolc – A labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 10. fordulójában a DVTK gárdája az MTK Budapest együttesét fogadta pénteken 19 órától Miskolcon, az Andrássy úti Katlanban. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on!








hirdet�s