DVTK vs. Mezőkövesd – Az előélet most nem jelent segítséget

Akt.:
DVTK vs. Mezőkövesd – Az előélet most nem jelent segítséget
Mezőkövesd – A mezőkövesdiek nem félnek a diósgyőri stadionban szombaton rájuk váró hangulattól.

Az NB I-es bajnokság 29. fordulója keretében szombaton 17 órakor kezdik a diósgyőri stadionban a DVTK – Mezőkövesd Zsóry FC találkozót. Előző cikkünkben a piros-fehérek vezetőedzője mondta el gondolatait, ezúttal pedig a vendégek szakvezetője nyilatkozott lapunknak.

Miskolctapolcán

A fürdővárosiak már pénteken útra keltek a megyei rangadóra, és Miskolctapolcán ütötték fel főhadiszállásukat. A kövesdiek tréningjüket követően ültek buszra, technikai vezetőjük, Siroki Krisztián pedig elmondta, hogy csapatuk tagjai tiszta fehérben küzdenek majd a diósgyőriek ellen.

A táblázat arról árulkodik, hogy 6 pontos összecsapás vár a „matyókra”, de Tóth László vezetőedző ezúttal sem tagadta meg önmagát:

– Nem osztom ezt a nézetet, már csak azért sem, mert a mérkőzést követően még négy forduló lesz hátra. Olyan szoros a mezőny, az alsóházi viaskodásban pedig öt csapat érintett. Nagyon valószínűnek tartom, hogy egészen az utolsó fordulóig kiélezetten alakul a bennmaradásért folytatott csata. Ennek szellemében nem dőlhetünk hátra akkor sem ha nyerünk és semmi nem veszik el számunkra, ha veszítünk.

Ön szerint mi lesz a Diósgyőri VTK – Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés végeredménye?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

A trénernek, aki mindkét klubnál megfordult már több funkcióban is, ezután elmondtuk, hogy a stadionavató miatt is nehéz percek várnak „fiaira” és felvetésünkre ezt a választ kaptuk:

„Súlytalanság”

– Most derül ki, hogy kik is az igazi versenyző típusú játékosok. Az edzéseken nem lehet gyakorolni a telt házas fellépéseket, mégsem féltem a fiúkat. Mindenkit arra emlékeztetek, hogy a Ferencvárosnál néhány hete ugyan vereséget szenvedtünk, mégis jó teljesítményt nyújtottunk. A párhuzam az, hogy a Groupama Arénában is sokan voltak és Diósgyőrött is sokan lesznek. Azaz a csapatunk tudatában van a rá nehezedő környezetnek, sőt hozzáteszem, hogy a pályaavatók gyakran nem sikerülnek az otthoniaknak.

Tóth Lászlót szembesítettük a múltjával, hiszen játékosként és szakemberként is ténykedett Diósgyőrött, ez a tény pedig a malmukra hajthatja a vizet…

– Ez az a pont, amikor az előéletemből eredően nem tudok segíteni. Olyan ez, mintha a súlytalanságról beszélnék a labdarúgóknak, ők ugyanis ezt még nem tapasztalták a bőrükön, vagy nem éltek át ilyen állapotot. Az az elvünk, hogy csak valós „problémákkal” foglalkozunk, azaz kizárólag a Diósgyőrre összpontosítunk. A hétközi tréningeken igyekeztünk őket a létező legjobb állapotba hozni annak érdekében, hogy alkalmasak legyenek a legjobb eredmény elérésére. Annyit természetesen elárulhatok, hogy igencsak kielemeztük a DVTK játékát és közben figyelembe vettük az új mesterük által képviselt filozófiát is.

A Budapest Honvéd elleni mérkőzés után közölt tudósításunkban leírtuk, hogy számunkra meglepetést keltett Bognár István és Koszta Márk mellőzése – már ami a kezdőcsapatot illeti. Erre így reagált a vezetőedző:

Nem árulta el

– Kár, hogy erről nem kérdeztek meg engem. Ugyanis ennek többféle oka volt, most erre a fontos találkozóra hangolásunk közben nem fogok belemenni a részletekbe. Legyen elegendő ennyi: taktikai és formabeli okok miatt döntöttem így. Mivel mindig a legjobbat akarom, úgy gondolom, hogy korrekt határozatot hoztam.

Ezt követően rákérdeztünk arra, hogy Bognár és Koszta szombaton délután kezdő lesz-e, a felelet pedig így hangzott:

– Nem árulom el…

A mezőkövesdiek közül csak Fótyik sérült, a védőt vállszalagszakadással operálták, így hosszú időre kidőlt a sorból.

– Kolodzey Tamás –


A 29. forduló programja:

május 5., szombat:

  • Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Újpest FC 17.00
  • Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00
  • Swietelsky Haladás-Puskás Akadémia FC 17.00
  • Budapest Honvéd-Debreceni VSC 17.00
  • Vasas FC-Paksi FC 17.00
  • Videoton FC-Ferencváros 19.30

A tabella:

1. Ferencvárosi TC 28 17 8 3 60-26 59 pont
2. Videoton FC 28 17 7 4 56-26 58
3. Újpest FC 28 10 11 7 36-34 41
4. Budapest Honvéd 28 11 7 10 43-45 40
5. Paksi FC 28 10 9 9 41-43 39
6. Debreceni VSC 28 10 7 11 46-38 37
7. Puskás Akadémia 28 9 9 10 35-40 36
8. Swietelsky Haladás 28 9 4 15 30-43 31
9. Diósgyőri VTK 28 8 6 14 40-45 30
10. Vasas FC 28 8 6 14 35-53 30
11. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 28 6 10 12 30-41 28
12. Mezőkövesd Zsóry FC 28 6 10 12 31-49 28


Nagy érdeklődés előzi meg a DVTK és a Mezőkövesd Zsóry FC csapatainak szombati mérkőzését
Mezőkövesd, Miskolc - Fernando Miguel Fernández Escribano változást lát a múlt heti edzésekhez képest. A labdarúgó NB I 29. fordulójában, szombaton 17.00-tól az új Diósgyőri stadionban Diósgyőri VTK – Mezőkövesd Zsóry FC bajnokit rendeznek. A megyei rangadón a kieséselkerülésért harcoló csapatok ...

Sántha Gergely
Miskolc - Sántha Gergely, a DVTK NB I-es labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság ügyvezetője a múlt héten kedden – a korábbi vezetőedző menesztése után – arra tett ígéretet, hogy személyes interjú keretében válaszol lapunk kérdéseire, de a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján is elnézést kért ...

dvtk_mezokovesd_focimeccs_20
Miskolc - Városi ünnepséggel nyitja meg kapuit szombaton a megújult Diósgyőri Stadion. A mérkőzést megelőző és az azt követő programokat Miskolc városa szervezi, a DVTK - Mezőkövesd mérkőzés 17 órakor kezdődik. Íme a részletes program. A Diósgyőri stadion nyitónapjának programja, május 5. (szombat)...

Érkezz időben a DVTK stadionavatójára - Utazz ingyen szurkolói jeggyel vagy bérlettel
Miskolc - 2018. május 5-én, szombaton 14:00 órától megnyitja kapuit a DVTK új stadionja és 15:30-kor elkezdődik a stadionavató ünnepség. A nagy érdeklődés miatt az MVK Zrt. 14:00 és 21:00 óra között ingyenes utazást biztosít az 1-es jelzésű autóbuszokon és az 1-es villamosokon, amihez csak aznapra é...