„Mindent megtettünk, hogy megszerezzük a győzelmet”

Akt.:
DVTK vs. Kisvárda - Edzői nyilatkozatok
DVTK vs. Kisvárda - Edzői nyilatkozatok - © Fotó: Homoky György
Miskolc – „Elégedett vagyok a játékkal, a győzni akarással” – nyilatkozta Fernando Fernández, a Diósgyőri VTK vezetőedzője a Kisvárda elleni 1-1-es döntetlennel zárult hazai találkozó után.

Fernando Fernández (Diósgyőri VTK): – Két különböző mérkőzést láttunk ma. Jól kezdtük a meccset, megszereztük a vezetést, azonban az első félidő utolsó húsz percében a Kisvárda feljött. A kiállítást követően új mérkőzés kezdődött, ekkor visszább húzódott az ellenfél, betömörültek a kapujuk elé, és teljes mértékben rólunk szólt a találkozó. Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de nem tudtuk belőni a második gólt. Jó úton járunk, pontot szereztünk, de Szombathelyen és ma is begyűjthettük volna mind a 3 pontot. Az ellenfél kapuja előtt pontosabbnak kell lenni, amikor pedig ez is megvolt, akkor Bacsa fejesénél Felipe óriásit védett, ami pontot ért az ellenfélnek. Elégedett vagyok a játékkal, a győzni akarással, megtettünk mindent a jobb és a bal szélen, középen, sorra érkeztek a szögletek, összesen 20 lövést, 13 szögletet, 15 beadást láttunk, mindent megtettünk, hogy megszerezzük a győzelmet.

Dajka László (Kisvárda Master Good): – Az első félidőben a hazai csapat többet birtokolta a labdát, de nekünk is voltak nagyon jó időszakaink. Majd jött egy gólváltás, ennyi történt az első félidőben. Nem láttuk kiállításnak a helyzetet, de bízom benne, hogy teljesen jogos volt a piros lap, amivel nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Ránk erőltette a hazai csapat az akaratát, azért húzódtunk annyira vissza. Csúsztak-másztak a játákosok, mindent megtettek, és tíz emberel nekünk is volt 2-3 komoly lehetőségünk. Ekkor természetesen nem tudunk megismételni az első félidő jó játékát, amit sajnálok, mert ki tudja, mi lett volna egyenlő létszám mellett. Dicsérni tudom a küzdőszellemet, a hozzáállást, egy pontot megérdemeltünk.


Ön szerint bennmarad a Kisvárda Master Good az NB I-ben?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Ön szerint hányadik helyen végez a DVTK a 2018/2019-as szezonban?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...


Diósgyőri VTK vs. Kisvárda Master Good
Kisvárda, Miskolc – A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 17. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Kisvárda Master Good együttesét fogadta, szombaton 17 órától. Az összecsapásról élőben tudósítottunk portálunkon! Labdarúgó OTP Bank Liga NB I, 17. forduló Diósgyőri VTK - Kisvárd...