Helyi közélet

2012.05.16. 08:56

TVK: rossz, de javuló eredmények

Tiszaújváros - Továbbra is kedvezőtlen iparági környezetben dolgozik a TVK.

Tiszaújváros - Továbbra is kedvezőtlen iparági környezetben dolgozik a TVK.

Az év első 3 hónapját tekintve 102 milliárd forintot meghaladó árbevétel mellett mintegy 3 milliárd forint adózás utáni veszteséget könyvelhetett el a TVK-csoport. Ezek az értékek az előző év azonos időszakához képest romlást mutatnak, ám az előző negyedév adataihoz képest jelentős javulásról tanúskodnak. A tavalyi év utolsó negyedévében ugyanis a vállalatcsoport még közel 8,4 milliárd forintos veszteséget ért el 97 milliárd forintos árbevétel mellett – tudatta a társaság.

Lassú javulás jöhet

Közleményükből kiderül: az előző negyedévhez mért javulás különösen értékes annak fényében, hogy a külső környezet az év első három hónapjában még a 2011 negyedik negyedévihez képest is romlott. Az integrált petrolkémiai fedezet 2012 első három hónapjának átlagában újabb történelmi mélységeket járt meg. A kedvezőtlen körülmények között a javulás részben a bevezetett hatékonyságjavító intézkedések eredménye, részben pedig a Mol-csoport szinten összehangolt működésnek köszönhető.

A TVK vezérigazgatója, Pethő Zsolt hangsúlyozta: „Első negyedéves üzleti teljesítményünket alapvetően azok a kedvezőtlen külső üzleti körülmények formálták, amelyek az előző év utolsó negyedévét is jellemezték. Az integrált petrolkémiai fedezet még az előző negyedév alacsony szintjéhez képest is csökkent (euróban 2, forintban mérve 5 százalékkal). Bár termékeink átlagos jegyzésárai az első három hónapban már emelkedtek, az alapanyagköltségek növekedése és az árfolyamok változásának kedvezőtlen hatásai mindezt kioltották. Második negyedéves kilátásainkhoz tartozik, hogy a januári mélypont után az integrált petrolkémiai fedezet lassú javulása várható. Termékeink készletszintjét annak érdekében növeljük, hogy a második negyedévben esedékes ciklikus karbantartási munkák alatt vevőinket folyamatosan kiszolgálhassuk. Ez a készletszint növekedés okozta jelentős mértékben az első negyedéves cash flow mutatóban tapasztalható romlást.”

Hatékonyságjavítás

Mint megtudtuk, a TVK a Petrolkémiai üzletág tagjaként részt vesz a Mol-csoport hatékonyságot és versenyképesség-növelést célzó hároméves programban, amely a tiszaújvárosi társaságnál a tervek szerint közel 60 millió dollár megtakarítást eredményez majd. A hatékonyságjavító intézkedések szervezeti-személyi változásokkal is járnak, melyek a második negyedévben zárulnak le. Ennek keretében történt a külkereskedelmi leányvállalatok tevékenységeinek Mol-csoport szintű átszervezése (15 fő) és a számviteli tevékenység szolgáltatásként való igénybevétele, ami 44 főt érintett. Ugyanakkor hasonló létszám érkezett a TVK-hoz a korábban külső szolgáltató által végzett műszeres karbantartási tevékenységek visszaintegrálása révén.

ÉM-UM

 Hatékonyságjavító program

A kedvezőtlen downstream üzleti környezet negatív hatásaira válaszul a Mol egy átfogó programot indított a divízióban, amelynek keretében 500-550 millió dollár EBITDA javulást várnak 2014-ig bezáróan. Céljuk, hogy a Mol-csoport Downstream üzletágának profitabilitását növeljék. A program tartalma csaknem 200 független akció, több mint 20 különböző kategóriában, amelyek költségcsökkentést vagy bevételnövekedést céloznak.

A program a teljes integrált Downstream értékláncra kiterjed a kőolaj szelekciótól a finomítói és petrolkémiai termelésen át egészen a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi tevékenységekig. Az öt finomító és a két petrolkémiai egység (a TVK és a pozsonyi SPC) hozzájárulása a tervezett hatékonyságjavuláshoz várhatóan arányos lesz.

A programtól a hatékonyság folyamatos javulását várják, de a legtöbb akció már 2012-2013-ban hatékonyságjavulást eredményezhet. Az egyik legfontosabb elem az energiaköltség, melynek racionalizálása a legnagyobb mértékben járul hozzá a költségcsökkentéshez. Ezen a területen többek között az energia beszerzési árának, illetve az energiafelhasználásnak a csökkentésére fókuszálnak.


Tiszaújváros - A Mol Nyrt. és a TVK Nyrt. igazgatósága is elfogadta a 130 ezer tonna éves kapacitású butadién kinyerő üzem megvalósítására vonatkozó javaslatot.

 


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában