DVTK vs. Bp. Honvéd – Ellenfelét előzheti a Diósgyőr

Októberben a DVTK legyőzte a kispestieket Debrecenben
Októberben a DVTK legyőzte a kispestieket Debrecenben - © Fotó: Derencsényi István
Miskolc – Ha sikerül legyőznie a Honvédot a DVTK-nak a Nagyerdei Stadionban, akkor a tabella első felébe lépnek.

A labdarúgó NB I 24. fordulójában szombaton 17.00-tól Diósgyőri VTK – Budapest Honvéd mérkőzést rendeznek Debrecenben, a Nagyerdei stadionban. Hogy mennyiszer kel még útra kelniük a piros-fehér szurkolóknak azért, hogy hazai mérkőzést láthassanak, azt nem tudni, de mivel az új Diósgyőri stadion még nincs kész, így folytatódik az albérletesdi. A hírek szerint májusban lesz az új létesítmény avató meccse, így lehet, hogy ez az utolsóelőtti előtti, vagy az ez előtti, székhelyen túli hazai bajnokija a DVTK-nak. Amire egy egy hosszabb, kéthetes szünet után kerül sor, ugyanis a magyar válogatott felkészülési találkozói miatt a múlt hét végén nem rendeztek fordulót az élvonalban.

Bódog Tamás a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján elsőként arról ejtett szót, hogy mivel telt az idő az előző bajnoki óta (edzőmeccs a Videoton ellen, valamint a csapat játékstílusának finomítása, hogy amit eddig gyakoroltak, azt minél gyorsabban tudják megvalósítani), és elmondása szerint ez a hét már arról szólt, hogy teljesen a Honvéd elleni, taktikát, nyerő taktikát próbálták a játékosuk fejébe beültetni.

A legfontosabb hét

– A legfontosabb hetünk előtt állunk, ami tényleg meghatározza az egész évet – jelentette ki Bódog Tamás. – Most egy mérkőzésre készülünk, mindig a következőre, úgyhogy a Honvéd ellen gyakoroltunk mindent. Az, hogy mi lesz a jövő hét szerdán, a Puskás ellen, vagy a jövő hét végén, a Haladás elleni bajnokin, az még most tabu, lesz elég időnk arra, hogy ezekre a meccsekre is felkészüljünk.

Ön szerint mi lesz a DVTK vs. Bp. Honvéd mérkőzés végeredménye?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lapunknak arra a kérdésére, hogy miért tartja ezt a hetet a legfontosabbnak, így felelt a szakvezető:

– Van két hazai meccsünk, ha azt bukod, akkor a tabella végén vagy, a kiesés ellen kell küzdened, ha nyered, akkor ott vagy az első ötben, és teljesen más célok vannak előtted, más a megítélésed, más a hangulat. A kupában pedig egyértelműen szeretnénk továbblépni a következő körbe, míg úgy is, hogy egy tízszeres költségvetéssel dolgozó Puskás ellen kell játszani. Nem lesz egyszerű, de úgy gondolom, hogy reálisan nézve, megvan az ötven százalék esélyünk a továbblépésre.

Bódog Tamás arra a felvetésre is reagált, hogy mostanában mintha már hiányozna a csapat játékából a mindent elsöprő lendület:

– Van benne igazság, ez tényleg így van. Amikor idejöttem, akkor olyan szituáció volt, hogy nem volt más hátra, csak előre. Akkor úgy volt, hogy az egy pont az kevés volt, bármilyen mérkőzés előtt is álltunk. Akkor valahogy ez a mindent elsöprő lendület jobban megvolt bennünk. Ennek ellenére, most erősebbnek, jobbnak érzem a csapatot, fejlődtünk. Biztos vagyok benne, hogy mindenki jobban magáévá tette ezt a rendszert, de ugyanakkor, ha kritikusan nézem az egész történetet, pontban nem ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk, a hetedik helyen állunk. Nem azt mondom, hogy nem léptünk előre, de közel sem úgy, ahogy mi azt az elején terveztük. Ha abból indulok ki, hogy tavaly éppen nem esett ki a csapat, akkor ez előrelépés, de azért nem olyan előrelépés, ami miatt az ember boldog lenne.

Játékos szavak

Tamás Márk, a DVTK védője: – Kaptunk pár nap pihenőt, ez kellett, hiszen a kupában és a bajnokságban is állunk, sok mérkőzés van a lábunkban, utána viszont bepótoltuk az összes napot, amit megkaptunk. Kemény edzések voltak, és ahogy Bódog Tamás is mondta, ezen a héten már csak a Honvéd elleni meccsel foglalkoztunk, és készültünk, hogy száz százalékosan be tudjuk húzni a mérkőzést.

ÉM-BCS



OTP Bank Liga, 24. forduló:

szombat:

  • Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Vasas FC 17.00, v.: Berke
  • Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd FC, Debrecen 17.00, v.: Erdős
  • Mezőkövesd Zsóry FC-Paksi FC 17.00, v.: Andó-Szabó
  • Puskás Akadémia FC-Videoton FC 17.00, v.: Szabó Zs.
  • Újpest FC-Ferencvárosi TC 17.00, v.: Iványi
  • Swietelsky-Haladás – Debreceni VSC 19.30, v.: Kassai

A tabella:

1. Ferencvárosi TC 23 15 5 3 52-22 50 pont
2. Videoton FC 22 14 5 3 48-24 47
3. Újpest FC 23 8 9 6 31-29 33
4. Debreceni VSC 23 9 5 9 37-30 32
5. Paksi FC 23 8 8 7 32-32 32
6. Budapest Honvéd 22 9 4 9 36-38 31
7. Diósgyőri VTK 23 8 5 10 37-38 29
8. Mezőkövesd Zsóry FC 23 6 8 9 28-41 26
9. Vasas FC 23 7 4 12 28-44 25
10. Puskás Akadémia 23 6 7 10 28-37 25
11. Swietelsky Haladás 23 7 2 14 24-38 23
12. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 23 5 8 10 26-34 23

A Budapest Honvéd-Videoton mérkőzést elhalasztották.


Bódog Tamás, a DVTK szakmai igazgatója
Miskolc - A szombati DVTK - Bp. Honvéd bajnoki mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón szóba került az a lapértesülés, amely szerint Bódog Tamást megkereste a Puskás AFC együttese, hogy náluk folytassa edzői pályafutását. Az érintett azt mondta, hogy nem tud ilyenről, sem ő, sem a DVTK. – Ha val...

Budapest - A két legnagyobb fővárosi rivális, az Újpest és a Ferencváros 223. alkalommal vív egymással bajnoki mérkőzést szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában. A találkozó fontosságát a presztízsen túl ezúttal tovább növeli, hogy a zöld-fehérek listavezetőként érkeznek a harmadik h...

Debrecen - Forgalomkorlátozásra kell számítani március 31-én Debrecenben. Debrecenben, a Nagyerdei Stadionban március 31-én 17 órától rendezik meg a Diósgyőri VTK vs. Budapest Honvéd labdarúgómérkőzést. A közlekedőknek ideiglenes forgalomkorlátozásra, rendőri ellenőrzésre kell számítaniuk. Ide...

Villanyfényben úszott az új Diósgyőri Stadion
Miskolc - Szerdán este a szakemberek beállították az új Diósgyőri Stadion gyepszőnyegét megvilágító reflektorokat, így már majdnem teljes fényében pompázott az új aréna. Fotók: dvtk.eu/Szabó Krisztián [related-post post_id="3808735"] [related-post post_id="...