Helyi közélet

2016.12.08. 14:14

TOP 100 - Húsz új cég az idei listán

Miskolc - „Szeretnénk, ha nagyobb mértékben vennék ki részüket az utánpótlás-nevelésből.”

Miskolc - „Szeretnénk, ha nagyobb mértékben vennék ki részüket az utánpótlás-nevelésből.”

„Ma Miskolc legfontosabb eseményén vagyunk” – kezdte előadását Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) elnöke. Adatokat sorolva elmondta: a TOP 100-ba 152 megyei cég került, ezek közül hatvan mindhárom összesítésben szerepel, 28 vállalat kettőben, míg 64 cég egy listán kapott helyet. A TOP 100-as cégek közül 47 kamarai tag, ezen van még mit javítani, de a tavalyi évhez képest 11-gyel növekedett a számuk – tette hozzá.

Fontos a szakmai utánpótlás

Bihall Tamás a szakképzés fontosságára is kitért, kiemelve, hogy a 152 cég közül csak 33-nak van tanulószerződése. „Ez kevés, szeretnénk, ha nagyobb mértékben vennék ki részüket az utánpótlás-nevelésből. A vállalatoknak fontos a szakmai utánpótlás, a szakképzett munkaerőt keresik, éppen ezért ezen a területen érdemes fejleszteni, bővíteni” – fogalmazott.

Megyénkben 16 járás van, teljesítményük megoszlik: a cégek nagyobb része Miskolcra koncentrálódik, de Tiszaújváros, Kazincbarcika, Mezőkövesd, Sátoraljaújhely is eredményes. „A többi járás gazdasági teljesítménye rendkívül szerény” – mondta Bihall Tamás. Hozzátette: van olyan megyénkbeli járás, ahol nincs is TOP 100-as szereplő.

A közfoglalkoztatás kapcsán is elmondta, ahol nincs a TOP 100-as cégekből, ott a közmunkások száma 20 százalék fölötti, miközben a vállalatok többsége szakemberhiánnyal küzd. „Éppen ezért szorgalmazzuk, teremtsük meg a feltételét, hogy az alkalmas munkaerőt át lehessen vinni a versenyszférába” – hangsúlyozta.

Az elnök beszélt arról is, húsz olyan cég van, amelyek a tavalyi listán nem szerepeltek. Ezek közül a Takatát emelte ki mint az elmúlt évek legnagyobb nemzetközi beruházását régiónkban.

Mire van szüksége a megye gazdaságának? – tette fel a kérdést Bihall Tamás. Majd válaszában elmondta: uniós forrásokra, szakmunkásokra, mérnökökre, a szolgáltató szektor fejlesztésére, infrastruktúra-fejlesztésre, az önkormányzati szekcióval való együttműködésre, korszerű gyakorlati ismeretekkel rendelkező szakmunkásokra.

ÉM


TOP 100: Derczó Istváné a hetedik

Miskolc - Hetedszer adta át az Észak-Magyarország a TOP 100 Gazdasági Díjat, ezúttal Derczó István, a Weinberg ’93 Kft. ügyvezetője vehette át.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában