DVTK tartalék: A jövő még a jövő zenéje

Akt.:
A DVTK tartalék hóesésben fejezte be a szezon első részét
A DVTK tartalék hóesésben fejezte be a szezon első részét - © Fotó: ÉM-archív/Bujdos Tibor
Miskolc – A DVTK tartalék tavasszal már nem idegenben vívná a hazai meccseit.

Alulról a harmadik, vagyis a 14. pozíciót foglalja el a tabellán a DVTK tartalékegyüttese az NB III Keleti csoportjában. A gárda edzője Kriston István volt, ám az eredménytelenség miatt tavaly október elején Sütő Szilárd vette át a szakmai munka irányítását. A klub akkor kiadott közleményében azt sugallta, hogy Sütő Szilárd – aki utánpótlás szakmai igazgatóként is tevékenykedik Diósgyőrben – csupán az új vezetőedző kinevezéséig csinálja a „tarcsit”.

Máshol is hektikus

– A vezetőség kérése az volt felém, hogy a tavaszi szezont is vigyem végig a csapattal – mondta lapunknak Sütő Szilárd. – Az őszi váltáskor az volt a legegyszerűbb, a legkézenfekvőbb megoldás, hogy ezt a feladatot újra én kapom, hiszen egyrészt az első csapat vezetőedzőjével, Bódog Tamással napi kapcsolatban vagyok, másrészt nem akartunk senkit sem elmozdítani a pozíciójáról. A feladat adott, el kell érni a bennmaradást, s miután a három csoportot tekintve a legrosszabb 13. helyezett is kiesik, a legjobb tizenkettőben kell zárnunk, ami egyáltalán nem elérhetetlen.

Felvetettük, hogy a második csapat őszi produkciója méltatlan volt a klubhoz, és elégedetlenségének Bódog Tamás, az élvonalbeli gárda szakmai igazgatója is hangot adott.

– Ezzel egyetértünk, bár azt azért hozzá kell tenni, nem mentségként: a tartalékcsapatok szereplése nemcsak nálunk, hanem más országokban is hektikus – fogalmazott Sütő Szilárd. – Minden héten más felállásban, más játékosokkal kell kiállni, de ettől függetlenül nekünk stabil középcsapatnak kell lenni. Az általános vélemény az volt, nem biztos, hogy az első keretben lévők közül mindenki jól kezelte az NB III-ban való szereplést, amely lehetőség volt, nem büntetés, Bódog Tamás szavaival élve. Folyamatosan képben van, a meccsek 90 százalékát vagy ő látta, vagy Vas László pályaedző, mindig kíváncsi volt az eredményekre, a mért munkára. Természetesen több kell mindenkitől, legyen az fiatal vagy visszajátszó. Tamás nagyon következetes, aki itt jól teljesít, az megkapja a lehetőséget, elég csak Bacsa Patrik esetére gondolni.

Itthon tervezik

Arra is rákérdeztünk, vajon a következő bajnokságban is folytatódik ez a harmadosztályú projekt a klubnál.

– Ez a jövő zenéje, bármi előfordulhat – jelentette ki Sütő Szilárd. – Nekünk azért vannak partnerklubjaink, a Salgótarján, az Eger, a KBSC, előbbi kettő vezeti a megyei I. osztályt, és remélhetőleg feljut az NB III-ba, utóbbi pedig NB II-es, és feléjük van bizonyos fajta elköteleződés, várnak, remélnek tőlünk játékosokat.

A keretről megtudtuk: Nemes Milán távozott Siófokra, Szabó I. Balázs éppen a siófoki kölcsönből tért vissza. Kitl Krisztián az NB II-es Sopronba megy kölcsönbe.

– Ez neki a fejlődését szolgálja – mondta Sütő Szilárd, hozzátéve: – Még van érdeklődés három játékosunk iránt, aki az NB II-ben folytathatja, ezek a kérdések az elkövetkezendő egy-két hétben el fognak dőlni. Amennyiben mennek, az ő helyüket fiatalabbakkal fogjuk feltölteni. Nekünk nagyon fontos feladatunk a játékosok menedzselése, hogy mindenki, ha lehet, előre tudjon lépni.

A „tarcsi” az ősszel Kazincbarcikán vívta hazai találkozóit (ezt, a játéktér biztosítását Sütő Szilárd megköszönte a KBSC-nek), de a tavaszi folytatásra úgy tervezik, hogy az Edzőközpont 2-es számú füves pályáján lesznek az itthoni meccsek.

ÉM-MI



A DVTK tartalék kerete

  • Kapusok: Málik Mihály, Konyecsnyik Ferenc.
  • Védők: Orosz Marcell, Farkas Marcell, Géringer Tamás, Mahalek Marcell, Bárdos Bence, Ivánka Patrik, Tucsa Róbert.
  • Középpályások: Géringer László, Szabó I. Balázs, Szabó II. Balázs, Vitelki Balázs, Jambrich Sámuel, Korbély Kristóf, Ternován Patrik, Szalóczy Dávid.
  • Támadók: Mertse Ábel, Kacsó Attila.

Előkészületi mérkőzések

Január 27., szombat, 14.00: DVTK tartalék – STC Salgótarján
Február 3., szombat, 13.00: DVTK tartalék – Budaörs
Február 10., szombat, 11.00: FC Tiszaújváros – DVTK tartalék
Február 17., szombat, 12.00: Budapest Honvéd tartalék – DVTK tartalék
Február 25., vasárnap, 12.00: DVTK tartalék – Roznava (szlovák)









hirdetés




hirdet�s