DVTK: Szarka és Fülöp is hazai játékosnak számít

Akt.:
Szarka Ákos is hazai játékosnak számít
Szarka Ákos is hazai játékosnak számít - © Fotó: Homoky György
Miskolc – A DVTK tavasszal is be akarja tartani a „hazai játékos” szerepeltetésére vonatkozó MLSZ-ajánlást.

A DVTK NB I-es labdarúgócsapatánál az ősz folyamán, a klubvezetés részéről elvárás volt a vezetőedző felé, hogy eleget tegyen a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásának, és a meccseken csak annyi hazai játékost szerepeltessen, amennyinek a pályára küldéséért részesülhet a szövetség ezt célzó pénzdíjából.

Arra a felvetésünkre, hogy így lesz-e ez tavasszal is, Benczés Miklós, a DVTK sport­igazgatója igennel felelt. Arra a kérdésre, hogy az új igazolások közül, a határon túlról érkezett Fülöp István és Szarka Ákos hazai vagy nem hazai játékosnak számít-e, a sport­igazgató azt válaszolta, hogy bár Fülöpnek már magyar útlevele is van, Szarkának pedig csak szlovák, mivel nem az dönt ebben a kérdésben, hogy ki magyar állampolgár, mindketten szerepeltethetők hazai játékosként, ugyanis a „hazai játékost” összefoglaló definíció egyik pontjának megfelelnek, mindketten rendelkeznek magyar felmenőkkel, és erről a klubbal együtt közösen egy-egy nyilatkozatot juttattak el az MLSZ-be.

dvtk_fulop_istvan_boon_hgy
Fülöp István | Fotó: Homoky György

Az MLSZ-tájékoztatás

Amióta a Magyar Labdarúgó Szövetség a vagyoni értékű jogainak értékesítéséből származó bevetélek elosztási szabályzatában megjelent az a törekvés, hogy minél több magyarnak tartott játékos szerepeljen az NB I-es csapatok mérkőzésein, és ezt meccsenként több millió forinttal támogatja a szövetség, azóta téma a szurkolók körében, és nem utolsósorban a sportszervezetek munkatársai között is, hogy ki felel meg az – érvényben lévő – elosztási szabályzatban szereplő „hazai játékos” definíciójának. Azt nagyon sokan tudják, hogy azok az élvonalbeli klubok, amelyek a 2016/17-es évadban nem indultak az Európai Labdarúgó Szövetség kupasorozataiban (Bajnokok Ligája, Európa Liga), azok akkor kapnak pénzt az MLSZ-től „hazai játékos” szerepeltetésére, ha 8 ilyen labdarúgót játszatnak egy meccsen, míg a nemzetközi kupás csapatoknál (FTC, Videoton, Debreceni VSC, MTK) elég 6 „hazai játékost” szerepeltetni, hogy pénzt kapjanak ezen a jogcímen.

A „hazai játékos” definícióját azonban kevesen ismerik, erről érdeklődtünk és kaptunk választ a Magyar Labdarúgó Szövetségtől:

„Hazai játékos az a verseny­engedéllyel rendelkező játékos, aki az alábbiak közül legalább az egyiknek megfelel:

  • 21 éves kor alatt egy vagy több MLSZ-tag sportszervezetben legalább 3 évet egyben vagy megszakításokkal igazolt játékos volt,
  • születése óta magyar állampolgár, ideértve a magyar felmenőkkel (szülő vagy nagyszülő) rendelkező játékost,
  • legalább egy alkalommal játszott korosztályos vagy felnőtt magyar válogatottban hivatalos mérkőzést.”

ÉM-BCS








hirdet�s