DVTK-szülinap: koszorúzás, meccs, köszöntő

DVTK-szülinap: koszorúzás, meccs, köszöntő
Miskolc – A szervezett keretek között működő diósgyőri labdarúgás 100. születésnapján, 2010. február 6-án, azaz szombaton volt egy meccs idejével megegyező időtartamú köszöntő Miskolcon, a Városház téren.

A szülinapi program szombat délelőtt a Vasgyári-temetőben kezdődött, ahol előbb a város vezetése nevében Orosz Lajos alpolgármester, valamint Nagy Béla, a DVTK-t működtető vég ügyvezetője, később pedig szurkolói csoportok képviselői koszorúzták meg az 1910-ben alapított egyesület első elnökének, Vanger Vilmosnak a sírját. 

Néhány száz méterrel odébb, nem sokkal ezután, a DVTK felnőtt labdarúgócsapata a szülinapi ünnepség miatt a korábban tervezettnél egy órával hamarabb kezdte edzőmeccsét, Diósgyőrben. A román másodosztályban szereplő Ariesul Turda ellen 1-0-ra elvesztett meccset mintegy 1000 diósgyőri drukker nézte meg, akiknek a többsége már ekkor ünnepi hangulatban volt (voltak akik már előtte is, és voltak akik a helyszínen is hörpintettek az ünnepelt egészéségére). A pályán látottak sem kedvetlenítették el a szurkolóklat, ehhez nagyban hozzájárult, hogy a fiatal drukkerek két csoportja hógolyó csatával szórakoztatta saját magát, és többi szurkolót is – meccs közben.

A Diósgyőrben járt fanatikusok közül jó néhány arc tűnt fel a meccs után egy, másfél órával Miskolcon, a Városház téren. Itt rendezték meg ugyanis a DVTK hivatalos szülinapi köszöntőjét, amely előtt a Paddy & the Rats, után pedig az Irigy Hónaljmirigy, valamint a Slamo Band adott koncerrtet. Közöttük a DVTK-é volt a pódium, miután az ír kocsmazenét játszó Rats-eket követő brazil táncosok ,,leszambáztak” a színpadról. A nap Diósgyőr-betétében két DVTK-mez is előkerült, az egyik az elején, a másik a végén. Előbbit a 12-es számút a szurkolók képviselőjét képviselő drukker vette át (ugyanis, akit név szerint szólítottak a pódiumra, nem érkezett meg), így Nagy Bélától a mezt Szekeres Árpád kapta meg. A másik dresszt, a 100-as számút pedig Káli Sándor, Miskolc polgármestere adta át a DVTK felnőtt csapatkapitányának, Bognár Zsoltnak. Közte láthattunk bejátszásokat a DVTK filmből, valamint a két héttel ezelőtti jubileumi teremtonán készült tévés felvételekből. Majd felvonultak a színpadra előbb az utánpótlás mai képviselői, a legfiatalabbaktól kezdve már az első csapat öltözőjének ajtaját kopogtató 17-18 évekseig. Majd jöttek az öregek, azoknak egy csoportja, akik egykor nagy sikereket értek el a DVTK színeiben, és végül színpadra léptek a jelenkori NB I-es felnőtt csapat tagjai. Volt DVTK torta, Diósgyőr induló a Reflex zenekar előadásában, és közös éneklés. És persze spontaniotás, hiszen a Városház téren összegyűlt 2-3 ezer ember nem egyszer zendített rá, az ,,Amíg élek én” kezdetű diósgyőri slágerre, amitől szebbet, jobbat nem tudott hozni ez a szülinapi ünnepség.

 








hirdet�s