DVTK Stadion: elhangzott a bűvös dátum

Akt.:
A DVTK Stadion látványterve
A DVTK Stadion látványterve
Miskolc – Csütörtökön délelőtt dr. Kiss János, Miskolc alpolgármestere és Pásztor Ervin, a Diósgyőri Stadionrekonstrukció Kft. egyik ügyvezetője tájékoztatta szurkolókat a DVTK Stadion helyzetéről.

A szurkolók képviseletében megjelentek a szervezett szurkolói csoportok képviselői. Képviseltették magukat a Napos-oldali szurkolók is az amigeleken.hu szurkolói portál beszámolója szerint.

A tájékoztatón dr. Kiss János alpolgármester bejelentette, hogy újabb szakaszához érkezett a Stadionrekonstrukciós Projekt. Az elmúlt napokban sikerült az összes hiányzó aláírást megszerezni, és napokon belül kihirdetésre kerülhet az új Diósgyőr Stadion Közbeszerzési Pályázata. Elmondta, hogy jogi problémák hátráltatták eddig a gyorsabb haladást.

6 stadion belső nézete

A tervezett ütem szerint: 2016 augusztusában lesz meg a Közbeszerzési Pályázat győztese, így 2016 szeptemberében kezdődhet a jelenlegi stadion ütemezett bontása.

Azért tartotta fontosnak ezt a csütörtöki tájékoztatót, mert tudja, hogy a szurkolók készülnek a stadionbúcsúztatóra, de az utolsó mérkőzés nem a Paks elleni mérkőzés lesz.

A terv az, hogy a 2016/17 szezon elején még a jelenlegi stadionunkban játszunk.

A bontás megkezdése után is szeretnék, ha pár mérkőzést még itthon tudna lejátszani a csapat. Ehhez mindenféleképpen szükség lesz egy megállapodásra a későbbi kivitelezővel, mivel őket utána szigorú határidők kötik majd. (Meddig lehet sporteseményt tartani az építkezés zavarása nélkül.)

További opció a pályaválasztói jog felcserélése is.

std7

A terv szerint, a kivitelező első feladata a bontás és az MVSC pálya NB I-es mérkőzésre való átalakítása lesz. Az MVSC pálya átépítése, része a DVTK stadionrekonstrukciójának. Az egész egy csomag. A 2016/17 szezon tavaszi mérkőzéseit már az MVSC stadionban rendeznék. (Plusz az őszről átcserélt mérkőzéseket is!) Villanyvilágításos, 5000 férőhelyes stadion lesz a Kubik.

Dr. Kiss János mint korábban, most is említette, hogy az új stadiont a Szurkolóknak építik, ezért tartja fontosnak, hogy a szurkolók képviselői gyors és hiteles információkat kapjanak.

Pásztor Ervin, a Diósgyőri Stadionrekonstrukció Kft. egyik ügyvezetője pontosította a kivitelezővel való megállapodás feltételeit.

Elhangzott a bűvös dátum is:

2017 október végére készülhet el a Diósgyőri Stadion.

Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy adódhat olyan helyzet, hogy akár nem is kell Mezőkövesdre utazni, de ehhez kell az MLSZ közreműködése is. Ebből akár jól is ki tudunk jönni, ha tavasszal 6-8 meccset játszanánk itthon.

A stadion terve kész. A pályázók egy részletes kivitelezési tervdokumentációt kapnak, amiben gyakorlatilag minden tégla, minden ajtó, a teljes belső felszereltség szerepel. A pályázattevőknek csak be kell helyettesíteni az áraikat és megkapják a végeredményt.

Az MVSC pályával kicsit másabb a helyzet, itt magának a kivitelezőnek kell majd építést engedélyeztetni és kivitelezési tervet készíteni.

Forrás: amigeleken.hu

8 északnyugati nézet