2011.12.13 18:42; Frissítve: 2011.12.13 18:47


DVTK – STC: Oda-vissza segítség

DVTK – STC: Oda-vissza segítség
Sárospatak – Partnerségi megállapodást ír alá a Diósgyőri VTK és a Sárospataki TC labdarúgó szakosztálya.

December 16-án partnerségi megállapodást ír alá egymással Sárospatakon a DVTK NB I-es és a Sárospataki TC NB III-as labdarúgó szakosztálya. Ennek keretében a felek egyebek mellett megállapodnak abban, hogy kölcsönösen segítik egymást a jövőben – jelentette be kedden délután Sárospatakon Sikora Attila, a város alpolgármestere.

Utolsó helyről

A segítségre kétségkívül a sárospatakiak vannak inkább rászorulva, hiszen az első NB III-as idényét töltő STC ugyan rögtön az első bajnokiján győzelemmel kezdett, de azt követően az ősz folyamán egyetlen pontot sem szerzett, így a Tisza-csoport utolsó helyén áll a gárda.

– A Diósgyőr hathatós támogatásával talán elérhetjük a bennmaradást – mondta Krai Csaba, a Sárospataki TC elnöke. – Legalább nyolc győzelmet kellene lehozni tavasszal ahhoz, hogy megragadjunk az NB III-ban. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha megerősítjük azt a keretünket, amely majdnem változatlan összetételben szerepelt a megyei II. osztályban is. Az NB III-ra több ok miatt is szükségünk van. Az utánpótlás csapataink jól szerepelnek a második vonalban, ha viszont a felnőttek kiesnek, ők is visszakerülnének a megyei I. osztályba, ami hatalmas szakmai visszalépés lenne. Másrészt pedig a sikeres létesítményfelújítási pályázatainkhoz is kellene a harmadik vonal.

Játékosok jöhetnek

Krai Csaba elmondta, a megállapodás egyik pontja szerint a DVTK esetenként kölcsönjátékosokkal segíteni a patakiakat. A megállapodás aláírása után a két klub szakmai stábja egyezteti a szóba vehető játékosokat.

A megállapodással a diósgyőri klubnak nem titkolt célja egy olyan utánpótlás akadémia kiépítése, amelynek egyik bázisa lehet Sárospatak, ahol a SUSI és az STC révén már ötéves kortól folyamatos az utánpótlásképzés.

ÉM-BG

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Foci
A szurkolók Dániel Péternek üzentek
Miskolc - "Dániel: hív a Duna, vár a MÁV" – ezzel a felirattal reagáltak DVTK-szurkolók Dániel Péter újabb [...] tovább »
Diósgyőri VTK: Nem a jobb játék döntött
A labdarúgó NB I 29. fordulójában vasárnap a Haladás vendége volt a Diósgyőr. tovább »
Maradt remény a Diósgyőri VTK Európa Liga indulására
Miskolc - Ehhez "csak" annyi kell, hogy a Diósgyőr az utolsó fordulóban megverje a Vasgyárban már kiesett Vasast, [...] tovább »
Orrcsonttörés a BL-döntő eredménye miatt Sárszentmihályon
Székesfehérvár, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Orrcsonttörés lett a "következménye" a Bajnokok Ligája (BL) [...] tovább »
Északon jól ment a hazaiaknak
A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Északi csoportjának vasárnapi eredményei. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés