Kozma Attila: "Nem tudok megoldást"

Miskolc - Táncjáték a Forintról – az agora, ha kiürül, a rosszkedv, ha általánossá válik. Interjú: Kozma Attila koreográfussal, rendezővel.Két egyfelvonásost mutat be a miskolci színház tánctagozata december 2-án, vasárnap este 7 órától a Csarnokban, egy estén közelbe hozva jelent és múltat, valóságot és mitológiát. Kozma Attila egyik koreográfiája Miskolc fontos találkozási pontjáról, a Forintról szól, a másik táncjáték a szerelmét és gyermekeit is elpusztító Médea történetét idézi fel. Kozma Attilát kérdeztük.

- Miskolc kultikus belvárosát, a Forintot választotta új táncszínházi bemutatója témájául. Mi érdekelte ebben: a múlt legendája, vagy a jelen valósága?

Kozma Attila: Nem akartam nosztalgiázni. Amikor foglalkoztatni kezdett a téma, a saját emlékeim mellett mások történeteit is gyűjtöttem. A Forint fénykora a hatvanas-hetvenes évekre tehető - nem lett volna életszerűtlen a múlttal foglalkozni. Valójában a jelen érdekelt, hogy azt próbáljuk meg dokumentálni, ami ma történik velünk, és körülöttünk.

- Mi indokolja a visszatérést az inkább a művészet általános témáit figyelő, az emberi kapcsolatokat elemző klasszikus előadások után a tánctagozat alapításakor erősen jelenlévő szociografikus történetmeséléshez?

Kozma Attila: Ha ebben a világban az ember politikus színházat szeretne csinálni, mindenképpen reagálnia kell valamilyen formában a saját valóságára – ez a művészet dolga. A Forint valamikor valóban kultikus és divatos hely volt Miskolcon, így is emlékszünk rá: ide jártál, itt találtál barátokra, itt zajlott az életed. Ma már nincs ilyen agora, az emberek nem találkoznak, nem beszélgetnek egymással. Felemésztik őket és az energiáikat a napi problémáik, a megélhetési gondjaik. Általános a rosszkedv – rosszkedvű a város, és rosszkedvű az egész ország. Valami eltűnt az életünkből, valami nagyon hiányzik. Engem ez foglalkoztatott, erről szerettem volna valamit elmondani.

- Én azt gondolnám, hogy a tánc nyelvén jóval nehezebb erről érvényes módon beszélni, mint a hagyományos színház eszközeivel.

Kozma Attila: Jóval nehezebb. Amikor rátaláltam, jó témának tűnt, de menet közben kiderült, hogy nem az. Mondom, anyagot gyűjtve sok emberrel beszéltem, például Pankucsi Márta jogász-szociológussal, hogy minél alaposabban kibonthassuk ezt a máig férkőző témát. Menet közben jöttem rá, hogy mekkora hatalmas falat ez. Ráadásul a tánctagozat gyökereihez visszatérve némileg feleselünk az aktuális táncszínházi trendekkel is - szinte mindenki az emberi kapcsolatokkal foglalkozik, ma kevésbé divatos a saját korunk társadalmi kérdéseit feszegetni. Az előadás mutatja majd meg, hogy nekünk mennyire sikerült ez.

- A témája mindenesetre abból a szempontból is sajátos, hogy a Forintról gyakorlatilag minden nézőjének lesz saját élménye is: adja magát, hogy az ön által ábrázolt világon ezeket a személyes tapasztalatokat kérjék számon a nézői.

 Kozma Attila: Ilyen értelemben, nyilván rengeteg kritikusa lesz majd. Az én problémám például az, hogy ábrázolása közben nem tudom eléggé messze eltolni magamtól ezt a világot: én is a része vagyok, én is itt élek, ismerem az érzékenységeit, és tekintettel kell lennem ezekre. Ha bántom: mintha magamat bántanám. De szeretném, ha a konkrét történetek mögött felsejlene a mindennapjainkat meghatározó érzés: a hiány érzése. Hogy nem normális, ahogyan a megélhetés kényszerei háttérbe szorítják az emberi vágyainkat. Nincs rendben a kiszolgáltatottság, a kilátástalanság. Ahogyan kiszolgáltatott az az ember is, aki bevezet minket ebbe a történetbe: mindenki ismeri azt a zavarodottan viselkedő férfit, aki fennhangon beszélve jön-megy a városban, mi is őt figyeljük. Nem sikerült vidámra az előadás…

- Mi az ön javaslata: mihez kezdjünk ezzel a dokumentált jelennel?

 Kozma Attila: Szakmabeli ismerőseim arra bíztattak, mondjak valamit arról is, mi a véleményem, mi a megoldás. Nem tudok megoldást. Nem vagyok politikus: színházcsináló vagyok, a magam egyszerű módján tudom megmutatni azt, hogy ez és így nem jó. Az én lehetőségeim ott véget érnek, hogy beszélek erről. Amit mondani tudok, remélem úgy találkozik a közönséggel, hogy tovább akarják majd gondolni: igazam van-e, elfogadják-e ezt a helyzetet, vagy változtatni akarnak a saját életükön. A mi előadásunk a valódi világról beszél, a színház kimegy az utcára.

- A Forint a mi magánmitológiánk – hogyan kapcsolódik ehhez az előadáshoz az est másik táncjátéka, a valódi mitológiai alakról, Médeáról szóló rész?

Kozma Attila: A Forintban van egy jelenet, amiben Médea mai asszonyként tűnik fel. Ma sem ismeretlen az a mindent elpusztító szenvedély, amellyel ő élt: az erről szóló beszámolók részei a mindennapi kultúránknak. A napokban olvastam egy újsághírt, hogy egy anya megölte a saját gyermekét, mint Médea tette. Ez felfoghatatlan. A mindent, ami valaha fontos volt felemésztő pusztításban az intenzív, bármit feláldozó végletes szenvedélyről szeretnék valamit elmondani. És arról, ami ezt kiváltja: Iaszon választhatná Médeát is, megbecsülhetné, amije van, és az is érvényes választás lenne. Az én kérdésem: miért nem így teszi? Miért fontosabb a karrier, mint a saját életünk?

- Bujdos Attila -