DVTK: Már helyezésben is előrelépés

Akt.:
Egerszegi (balra) első gólját ünnepli Tamás M.-el, akinek rövidre sikerült ez a meccse
Egerszegi (balra) első gólját ünnepli Tamás M.-el, akinek rövidre sikerült ez a meccse - © Fotó: Szabó Krisztián/dvtk.eu
Budapest, Miskolc – 17 forduló után mozdult el a tabella 9. helyéről a DVTK, az évad második idegenbeli sikerével.

A labdarúgó NB I 30. fordulójában, szombaton este a Vasas vendége volt a Diósgyőri VTK együttese. A meccs előtt a hazaiakat nyomaszthatta jobban a tét, hiszen a piros-kékek abból a zónából, a kiesőből menekülnének, ahonnan az elmúlt hetekben a Diósgyőr már elaraszolgatott, így a vendégek számára mostanra csak az jelenthetett motivációt, hogy a biztosnak látszó kilencedik helyről egy picit előre mozduljanak.

Gól és kiállítás

A Diósgyőr összeállításának érdekessége az volt, hogy Novothny nem került a kezdőbe, és hogy Barczi a bal helyett, a középpályása jobb oldalán kapott helyet, így Bognár került az előbbi helyre. A meccs elején, a hetek óta önbizalomtól és erőtől duzzadó játékot produkáló Eleknek volt két lehetősége arra, hogy gólt szerezzen, de ami nem jött össze elsőre és másodikra neki, az sikerült harmadikra a DVTK-nak, Egerszegi révén szerzett vezetést a vendégegyüttes, nem érdemtelenül. A Vasas – talán a melegtől, talán a téttől – kábán, különösebb ötlet nélkül játszott, túl sokat pepecseltek az utolsó passzoknál, a lövések előtt, igaz, miután hátrányba kerültek két nagy lehetőséget azért összehoztak, de Korcsmár ziccerben, Müller pedig 16 méterről tévedett nagyot. Aztán a 39. percben emberelőnybe került a hazai csapat, és ezzel nagy lehetőséghez jutott. A 10 főre fogyatkozott DVTK-nál Egerszegi húzódott hátra belső védőnek, és Bognár lett az áldozat, akit a középpályáról cserélt le védekező játékosra, Jamesre Egervári edző. A létszámfölény jót tett a Vasassal, a félidő hajrájában egy nagy ziccert is kialakítottak, de ezúttal Debreceninek is kevés volt az, hogy pár lépésről az üresen tátongó kapuba találjon.

Vasas-DVTK02_650
Elek Ákos a gólja után megsérült, a szerdai Bp. Honvéd elleni játéka kérdéses. | Fotó: Szabó Krisztián/dvtk.eu

És Bacsa megindult

A szünetben, az öltözőben biztos szépen megkoreografálta a második félidőt a Vasas, még a rutinos és gólérzékeny Ferenczit is játékba küldték az egyenlítés érdekében, és nem rontottak fejjel a falnak, úgy tűnt, a kivárásra voksoltak, arra számítva, hogy előbb-utóbb hibázik hátul a DVTK. De arra valószínűleg nem gondoltak, hogy a második játékrész elején, a körülbelül 300 fős vendégtábor előtt, annak nagy örömet szervezve, Bacsa kivág egy órási sprintet, aminek a végén gólt rúgat Elekkel. Pedig ez történt, és ez olyan labdarúgásszerű jelenet volt, amiért érdemes jegyet váltani egy magyar bajnokira. Kár, hogy a kapuba passzolás közben a válogatott középpályás megsérült, de remélhetőleg a bedagadt bokája hamar rendbe jön, és látjuk még ebben az évadban. Eleket emiatt le is kellett cserélni, és ezért a harmadik felállásban folytatta a vendégvédelem, mert Kovács G. belső védőnek jött be, Egerszegi pedig egy sorral előrébb húzódott. És ha már így történt, a védekező középpályás fel-le zakatolt a DVTK kontrái során, amelyet többnyire Koman és Barczi jó labdái színesítettek. És az egyik ilyen végén megint Egerszegi érkezett, és második góljával elhasaltatta a Vasast, hiszen Diósgyőr három gólja közül ez már második olyan volt, ami emberhátrányban született. És még ennél is rosszabb helyzetbe kerülhetett volna a fővárosi csapat, hiszen volt még vendégkontra, volt még ziccer, viszont ezekből már nem született gól. Sikerült viszont a kapuba találnia a Vasasnak annak ellenére, hogy Rados több remek védést, bravúrt is bemutatott, és csak a hajrában, egy kiszolgáltatott helyzetben nem tudott már közbeavatkozni. De ez a találat csak az eredmény kozmetikázása volt, a magabiztosan és jól játszó DVTK 10 emberrel is sokkal jobb volt a hazaiaknál, és végig „szakmai” fölényben játszva, teljesen megérdemelten szerezte meg a 3 pontot. Az évad második idegenbeli győzelmét aratva ezzel, öt meccsesre nyújtva veretlenségi sorozatát, és 17 forduló után elmozdulva a 9. helyről, egyet előre lépve ezzel a tabellán (legutóbb, a 13. kört követően, 2015. október 24-e után álltak ilyen jól a piros-fehérek a bajnokságban).

– Berecz Csaba –



Jegyzőkönyv

Vasas – Diósgyőri VTK
1-3 (0-1)

Budapest, 1000 néző. V.: Erdős (Erős, ifj. Varga G.).

Vasas: Hermány (4) – Szivacski (5), Debreceni (5), Ristevski (5), Hangya (0) – Korcsmár (4) – Ádám (5), Berecz (5), Vida (4), Remili (5) – Müller (4). Vezetőedző: Michael Oenning.

Diósgyőri VTK: Rados (7) – Okuka (6), Lipták (6), Tamás M. (6-2=4), Nemes (6) – Elek (6), Egerszegi (7) – Barczi (7), Koman (6), Bognár (6) – Bacsa (7). Vezetőedző: Egervári Sándor.

Csere: Hangya helyett Preklet (5) a 34., Bognár helyett James (6) a 41., Szivacski helyett Ferenczi (5) a 46., Elek helyett Kovács G. (6) az 50., Berecz helyett Novák (-) a 69., Barczi helyett Novothny (-) a 74. percben.

Kiállítva: Tamás M. a 39. percben.

Gólszerző: Egerszegi (0-1) a 19., Elek (0-2) a 48., Egerszegi (0-3) a 64., Ferenczi (1-3) a 80. percben.


Michael Oenning: – Először is gratulálok a Diósgyőrnek a megérdemelt győzelméhez. Sajnos, mentálisan gyengék voltuk a mai találkozón, nem tudtuk azt játszani, amit elterveztünk, a befejezésekről pedig hadd ne beszéljek. Gyorsan le kell zárni ezt a mai fiaskót, hiszen kedden már újabb mérkőzés vár ránk, és mert kezünkben a sorsunk, arra kell készülnünk. Emberhátrányban két gólt kaptunk, ez a Diósgyőr ereje mellett a mi gyengeségünket is mutatja.

Egervári Sándor: – Természetesen örülünk a győzelemnek, hiszen tavasszal korábban is voltak lehetőségeink, most viszont végre ki is használtuk a gólhelyzeteinket. A második félidő elején jókor jött a gyors gól, ez megnyugtatta a fiúkat, és az emberhátrány ellenére is sikerült tovább növelni előnyünket. Elek Ákos a gól pillanatában összerúgott a Vasas hátvédjével, bokasérülése nem tűnik súlyosnak, de meglátjuk játszhat-e szerdán. Külön öröm számomra, hogy az eddig védekezőnek ismert Egerszegi megmutatta, hogy a támadásokban is jó, két gólja ékes bizonyítéka annak, hogy nagyot fejlődött ez a fiatalember.


Percek, események

19. perc: Bognár beadása után Liptáktól került a labda jobbra, ahonnan Barczi tette azt be a kapu elé, az érkező Egerszegi pedig 4 méterről a kapuba fejelt, 0-1.


39. perc: Tíz főre fogyatkozott a Diósgyőr: Vida ugratta ki jól Müllert, akit Tamás M. próbált utolérni és amikor a közelébe ért, elsodorta. A hazai játékos a kaputól 18 méterre a földre esett, a játékvezető pedig piros lapot adott Tamás M.-nek.


48. perc: Bacsa iramodott meg ellenállhatatlanul a bal oldalon, visszahúzni sem tudták a védők, elfutott egészen az alapvonalig, majd elrúgta a kapus mellett a labdát, az akciót kísérő Elek és Barczi közül előbbi sodorta a kapuba a játékszert, 0-2.


64. perc: Egy gyors vendégkontra során Okuka passza után Barczi futott be a jobb oldalon a 16-oson belülre, majd jól adott középre, az üresen érkező Egerszegi pedig 6 méterről, laposan lőtt a kapu közepébe, 0-3.


80. perc: Egy jobb oldali hazai akciónál nem tudott felszabadítani a vendégek védelme, James lábáról Ferenczi elé került a labda, a csatár 4 méterről, laposan a kapu jobb oldalába lőtt, 1-3.


Az NB I állása

1. Ferencváros 30 23 3 4 66-20 72 pont – már bajnok
2. MTK Budapest 30 14 9 7 39-29 51
3. DVSC-TEVA 30 13 9 8 43-31 48
4. Videoton FC 30 14 4 12 33-29 46
5. Szombathelyi Haladás 30 12 10 8 28-32 46
6. Újpest FC 30 11 11 8 39-31 44
7. Paksi FC 30 11 6 13 36-36 39
8. Diósgyőri VTK 30 10 8 12 35-40 38
9. Budapest Honvéd 30 10 7 13 35-35 37
10. Vasas 30 7 4 19 28-53 25
11. Békéscsaba 1912 Előre 30 6 7 17 23-52 25
12. Puskás Akadémia 30 5 10 15 32-49 25


A 31. forduló programja:

április 19, kedd:

  • Békéscsaba 1912 Előre-Vasas 20.00

április 20, szerda:

  • Szombathelyi-Swietelsky Haladás – DVSC-TEVA, Sopron 18.00
  • MTK Budapest-Puskás Akadémia, Dunaújváros 19.00
  • Újpest FC-Paksi FC 19.00
  • Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 19.00
  • Videoton FC-Ferencváros 20.00








hirdetés