DVTK: Már alakul a felkészülés

DVTK: Már alakul a felkészülés
Miskolc – A DVTK szakmai igazgatójától, Bódog Tamástól megkérdeztük – mivel már nem sok találkozó van hátra az őszi szezonból -, hogy miként áll a téli felkészülési program, mikor kezdik a munkát januárban?

Bódog Tamás azt mondta, összerakták a menetrendet, bár az még nem dőlt el, hogy Spanyolországba vagy Törökországba mennek edzőtáborozni, ő személy szerint az utóbbi országot részesíti előnyben.

Ön szerint hányadik helyen végez a DVTK a 2017/2018-as szezonban?

View Results

Loading ... Loading ...

Az első találkozás időpontjára azt válaszolta a szakvezető, hogy egyelőre ,,képlékeny”, és azt is nyilatkozta, mindez attól függ, hogy a gárda miként szerepel az utolsó négy fordulóban – vagyis lehet rövidebb, de hosszabb is a szabadság.

ÉM-MI



Ugrai Roland a válogatottban is jól játszott
Miskolc - Bódog Tamástól, a DVTK szakmai igazgatójától rákérdeztük arra, hogy a válogatottban jól bemutatkozó Ugrai Roland (akinek 2019. június 30-ig szól a szerződése) iránt lett-e kereslet, érdeklődés, esetleg annyira, hogy már a télen értékesítheti a klub. – Örülünk annak, ahogyan „Ugi” játszo...

Ugrai (jobbra) ezúttal csak helyzetig jutott
Felcsút, Miskolc - A játékban jó úton járó Diósgyőr nem tudta gólra váltani helyzeteit, így pont nélkül maradt. A labdarúgó NB I 16. fordulójában, szombaton délután Puskás Akadémia FC – Diósgyőri VTK meccset rendeztek Felcsúton. A két együttes csatájáról eltiltás miatt több játékos is hiányzott, ...








hirdet�s