DVTK Jegesmedvék: Magosi vezérletével nyertek

Hozták a kötelezőt a piros-fehérek
Hozták a kötelezőt a piros-fehérek - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Az emberelőnyök kihasználása nélkül is győztek a Macik.

A TipSport Ligában kedden este a DVTK Jegesmedvék együttese az MsHK Zilina gárdáját fogadta a miskolci jégcsarnokban, az alapszakasz 24. fordulójában.

A bal alsóba

A meccs elején vendég kiállítást vendég kiállítás követett, előbb Magosi lőtt közelről a kapusba, majd néhány másodpercen át kettős emberelőnyben játszhattak a Macik, de ez is kevés volt. Loiseaunak ugyan lett volna lehetősége a kapuba találni, de ez nem jött össze. Nem sokkal később Pance már öt az öt ellen szerezhetett volna gólt, de Fucik ezúttal is jól avatkozott közbe. Ahogy a 9. percben is, amikor Kulmala lövésének a jobb felső sarok előtt parancsolt megálljt. Nem sokkal később Harrison tévesztette el a kaput a nagy hazai nyomás közepette. Aztán a 12. minutában góllá érett a DVTK fölénye: Loiseau remek passza a kapu előterében üresen találta Magosit, a csatár pedig elfektette Fucikot, és laposan a kapu bal alsó sarkába lőtt, 1–0. Az első harmad végén is emberfórhoz jutott a DVTK, ennek idején Galanisz bombáját védte szép mozdulattal Fucik, majd Szirányi a korong helyett a jégbe verte a botját, törést előidézve. A folytatásban Milam lövését hárította a kapus, majd immár teljes létszámban Magosi volt néhány centire a duplázástól, de Fucik ismét gát volt.

A második játékrész elején is emberhátrányba kerültek a vendégek, de veszélyes lövést nem sikerült összehozniuk a hazaiaknak, Milam bombája már egyenlő létszámban sistergett. A DVTK nyomott, a zsolnaiak pedig egy kontra végén, a 25. percben egyenlítettek, a kiállítása után visszatérő Ruckay ugratta ki Hunát, aki távolról bombázott a kapuba, 1–1. Három minutával később Piegl sprintelt a hazai kapu felé, de lövését Vay megfogta, majd a harmad közepén az első zsolnai emberfórt sikerült kivédekezniük a piros-fehéreknek. A 34. percben visszavette az előnyt a DVTK, Kulmala tette a vendég kapu mögül Vas botjára a pakkot, aki közelről nem hibázott, 2–1. Az előny felhozta a hazaiakat, előbb Ritó, majd Hajós iratkozhatott volna fel a gólszerzők közé, majd Magosi ugrott meg, ám a ziccerben Piegl elsodorta, kiállítást érően. De az ötödik Maci emberfórt sem sikerült kihasználni, ráadásul az utolsó másodpercben Slovak faultja miatt a harmadik menet zsolnai fórral kezdődhetett.

A vas alá

Nyolcvanhárom másodperccel később az emberelőny megduplázódott, Magosi kiállításával. A két fős különbséget még átvészelték a Macik, de aztán 4 az 5 ellen gólt kaptak, Huna előkészítése után a kapu torkában üresen hagyott Hudec volt eredményes, 2–2. A 46. percben Magosi saját harmadában szerzett korongot, és elindult a kapu felé, amelynek során előbb a rátámadó védőt, majd az ellenfél cerberusát is becsapva bombázott a felső vas alá, 3–2. Jót tett a találat a hazai gárdának, és a következő minutában is DVTK gól született, egy kapu előtti tömörülés, kavarodás után hátra került a pakk, Loiseauhoz, aki a kék vonal közeléből lőtte ki a bal alsó sarkot, 4–2. A folytatásban újabb hazai emberfór maradt ki, és sok diósgyőri helyzet, a hajrában pedig a zsolnaiak megpróbálták nyitottá tenni a meccset, két perccel a vége előtt egy páros kiállítást követő időkérés után levitték a kapusukat, de ez sem segített.

Berecz Csaba


Jegyzőkönyv

DVTK Jegesmedvék – MsHK Zilina (szlovák) 4–2 (1–0, 1–1, 2–1)

Miskolc, 900 néző. V.: Korba, Kalina – Jobbágy, Bogdan (szlovákok).

DVTK Jegesmedvék: Vay – Crawford, Kiss D., Pance, Vas 1, Kulmala (1) – Szirányi, Slovak, Harrison, Loiseau 1 (1), Magosi 2 (1) – Gőz, Milam, Miskolczi, Galanisz, Somogyi – Láda B., Ritó, Hajós, Vojtkó, Adorján (kapus). Vezetőedző: Glen Hanlon.

MsHK Zilina: Fucik – Kucny, Piegl, Hvíla, Surovka, Balej – Jankovic, Hudec 1, Mily, Podesva, Huna 1 (1) – Bagin, Matejka, Jencik, Ruckay (1), Sikela – Duben, Rehák, Huzevka, Hrazdira, Mikolas (kapus). Vezetőedző: Pavel Paukovcek.

Kiállítások: 8 perc, ill. 14 perc.

Glen Hanlon: – Néhány kulcsjátékosunk nagyon jó formát mutatott, ennek köszönhetjük a győzelmünket, amit nem volt könnyű elérni.

Pavel Paukovcek: – A meccs akkor dőlt el, amikor a harmadik gólt kaptuk, akkoriban több hibát is vétettünk, és emiatt veszítettünk.




További hírek a BOON - Sport - Jegesmedvék kategóriából

Sporthírek