DVTK Jegesmedvék: Kupacsata a Ferencvárossal a Népkertben

Akt.:
DVTK Jegesmedvék: Kupacsata a Ferencvárossal a Népkertben
Miskolc – Újabb légiós hely kelt el a Maciknál, akik szerdán este a Ferencvárost fogadják a Magyar Kupában.

A DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata kedden jelentette be, hogy ebben az évadban is náluk szerepel a kanadai Colin Joe. A 29 éves védő tavaly mutatkozott be a piros-fehéreknél, és bár a szezon elején kézsérülése miatt két hónapot kénytelen volt kihagyni, a ligaküzdelmek hajrájában, rájátszásában már csapata rendelkezésére állt, mind a 17 play-off meccsen jégre lépett, így aktív részese volt az aranyérmet szerzett együttesnek.

A védő – a tavalyi sérülésével, kézsebészeti beavatkozásával összefüggésben – a nyár folyamán újabb műtéten esett át, ugyanis a korábban szilánkosra tört ujjából csak így lehetett eltávolítani az operáció során odakerült fémeket, csavarokat.

Kapcsolatban

Colin Joe szerződtetésével a DVTK Jegesmedvék ötödik légiós helye kelt el (a kanadai Sakaris mellett három finn, Rantanen, Leppanen és Kulmala számított eddig külföldinek), vagyis már csak egy ilyen be nem töltött státuszuk van a Maciknak. És hogy miért Colin Joe-t, és miért éppen most igazolták le a piros-fehérek?

– Végig kapcsolatban voltunk Colin Joe-val, neki is voltak más lehetőségei, és mi is keresgettünk, de végül úgy alakult, hogy visszatér hozzánk, ami azért is öröm, mert biztosan tudjuk, hogy egy kiváló csapatember lett újra a közösségünk tagja – válaszolta Nagy Ádám, a DVTK Jegesmedvék csapatvezető menedzsere, aki arra a kérdésre, hogy a hatodik üres légiós státusz betöltésére vonatkozóan van-e valamilyen céldátum, például a három hét múlva esedékes Kontinentális Kupa selejtezője, ezt felelte: – Nincs időkényszer, ha lesz jó lehetőség az erősítésre, akkor igyekszünk ezzel élni.

A Zsolna ellen

Colin Joe a hétvégén érkezik meg Magyarországra, és a jövő szerdán a Visegrád Kupa-negyeddöntő első meccsén, Zsolnán, a MsHK Zilina elleni mérkőzésen térhet vissza a DVTK Jegesmedvék együttesébe.

ÉM-BCS


Jégkorong Magyar Kupa selejtező, 2. forduló

DVTK Jegesmedvék – Ferencvárosi TC (Miskolc, jégcsarnok, szerda, 18.30)

Mikael Tisell, a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője: – Először is: biztos vagyok benne, hogy ez a mostani nem lesz egy egyszerű mérkőzés, de szeretnénk úgy folytatni, ahogy eddig, mivel ez egy fontos meccs a számunkra, egy nagyon jó csapat ellen. Belenéztünk a Ferencváros játékába, és a látottak alapján kemény meccsre készülünk, hiszen a liga élvonalába tartozó csapatról van szó, akik eddig a legtöbb gólt szerezték. Mindenesetre keményen dolgozunk, a srácok elkaptak egy jó ütemet az elmúlt pár meccsen, amit nagyon remélem, hogy folytatni tudunk. Az elmúlt mérkőzéseken nagyon jó volt a védelmünk, és a támadások is jók voltak, és mindezekre szükség lesz egy olyan csapat ellen, mint a Fradi.



Colin Joe ismét a DVTK Jegesmedvék játékosa
Miskolc - A tavalyi bajnokcsapat egyik meghatározó játékosa tér vissza a DVTK Jegesmedvékhez. Colin Joe a szezon végéig kötelezte el a miskolciaknál. Colin Joe a hétvégén érkezik Magyarországra, a Zsolna elleni Visegrád Kupa mérkőzésen már pályára is léphet. A kanadai védőt a DVTK hivatalos honla...

jegesmedvek-detva-hokimeccs04-st-650x435
Miskolc - A DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapatának 2017/2018-as játékoskerete. Kapusok 30 Kiss Bence 1997.07.18. 182 cm 31 Adorján Attila 1996.11.26. 180 cm Hátvédek 3 Gőz Balázs 1992.08.03. 183 cm 5 Jed Rusk 1992.02.21. 198 cm 6 Anssi Rantanen (finn) 1982.08.03. 188 cm 14 Bernáth Milán 1997....

jegesmedvek_mac_jegkorong_mol_liga_013-650x435
Miskolc - A DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata a 2017/2018-as szezonban több fronton is jégre lép. Erste Liga Szeptember 8. (péntek), 18.30: ASC Corona 2010 Brasov – DVTK Jegesmedvék Szeptember 9. (szombat), 18.00: SC Csíkszereda – DVTK Jegesmedvék Szeptember 15. (péntek), 18.00: Újpesti TE – DVT...

jegesmedvek-detva-hokimeccs01-st
Miskolc - A piros-fehérek a megújult jégcsarnokban fogadják ellenfeleiket. A nyári hónapokban nem csupán a palánkot cserélték ki, a pályatest teljes generálozását is elvégezték. ÉM








hirdet�s