DVTK Jegesmedvék: Kétgólos fór után 2 pont

Booras megtette a magáét, két gólt szerzett a hétfő esti meccsen
Booras megtette a magáét, két gólt szerzett a hétfő esti meccsen - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Egyik mumusát győzte le hétfő este a miskolciak Mol ligás hoki­csapata.

A Macik tartottak az összecsapástól, ugyanis az eddigi három találkozójuk 9 pontjából csak 5 jutott nekik, míg 4-et a lila-fehérek kaparintottak meg. Ennek „fényében” a vendégek is úgy érezték, hogy van kapirgálni valójuk.

Hazai helyzetek

A 2. percben Hajósnak volt helyzete, majd két minutával később Galanisz került ziccerbe középen, de addig „szédítette” a vendégek portását, amíg elpuskázta lehetőségét. A 8. percben ismét Galanisz lőhetett, ezúttal csak pár centit tévedett. Az első emberelőnyt az Újpest kapta és felállni sem tudott, a két perc alatt Adorjánnak csak egy középre tartó korongot kellett magához ölelnie. A 16. percben Újpesti TE játékosai magasba emelt botokkal jelezték találatukat, de korán ittak a (jeges)medve bőrére, ugyanis a korong a gólvonal előtt fekvő Adorján alatt pihent. A 17. percben a Jegesmedvék első sora nagyot „muzsikált”: Sagerttől indult az akció, majd Tóth A. pompás átadását Booras maga elé tette, aztán felnézett, majd balról, hat méterről, tenyeres ütéssel zúdította a játékszert a ketrec bal oldalába (1-0).

Jegesmedvek-Ujpest-16-aj

Nem adták meg

A második harmad elején Feil erőszakoskodott, lövőhelyzetbe is hozta magát, Adorjánnak azonban a szeme sem rebbent, a testével állta útját a korongnak. A 25. percben már harmadik kisbüntetését szedte össze a vendéglátó, a budapestiek azonban távol álltak a gólszagtól. Alig járt le Popovics pihenőideje, amikor 27 perc 29 másodpercnél megállt a nagyóra és 2-0-ra alakult az állás: ekkor Galanisz ütése után Pavuk közelről vette be a vendégek kapuját. A 32. percben Huba bottal akasztott és csapata majdnem ráfázott: pár másodperccel kiállításának lejárta előtt Sagert egy lecsorgó korongot a léc alá vágott, de a vezetőbírók valamit kiszúrtak és elmentek videózni, majd a középkezdés helyett a kékvonal előtti bedobást rendeltek el. Mint utóbb kiderült, a miskolci védő magas bottal kezelte le a korongot.

Jegesmedvek-Ujpest-03-aj

Egyenlítettek

A harmadik húsz percben megfagyott a levegő a jégcsarnokban. A 45. percben Mihalik addig maszatolt a kapu előtt, amíg kikaparta magának a korongot és a kapuba passzolta (2-1), majd Turbucz emberhátrányból, közelről mattolta Adorjánt (2-2) és erre senki nem számított. A lilák a vezetést is majdnem átvették, ez csak egy ácshajszálon múlt, persze Adorján is kellett hozzá. A hajrában élesedett a küzdelem, a csapatok nagyon nekiveselkedtek, mindkét oldalon hittek a 3 pont begyűjtésében. A csiki-csuki jobbára a budapestiek kapuja előtt zajlott, aztán jött a derült égből a villámcsapás. Az 57. percben Nemes a félkör előtti területről, középről „csengetett” (2-3) és máris baj volt a hazai oldalon. Booras azonban az 58. percben, közép távolról, jobbról, emberelőnyből, egészséges bombával egalizált (3-3). Jött a 7 perces hosszabbítás, négy-négy mezőnyjátékossal. Száztizenkét másodperccel a vége előtt Pavuk közelről betermelte a 2 pontot érő győztes gólt.

– Kolodzey Tamás –

Jegyzőkönyv

DVTK Jegesmedvék – Újpesti TE
4-3 (1-0, 1-0, 1-3, 1-0) – hosszabbítás után

Miskolc, 900 néző. V.: Gangel, Halassy (Kis-Király, Kormos).

DVTK Jegesmedvék: Adorján – Sagert (1), Vojtkó, Booras 2, Tóth A. (1), Miskolczi – Láda B., Leppanen (1), Somogyi, Pavuk 2 (1), Cseter (1) – Gőz (1), Laczkó, Galanisz (2), Hajós, Dansereau (1) – Popovics, Ritó. Vezetőedző: Mayer Péter.

Újpesti TE: Pleszkán – Lindgren, Kiss D., Mihalik 1, Elomo (2), Pance (1) – Huba, Hegyi Á., Csanyi, Virág (1), Nemes 1 – Dósa, Garbacz, Gröschl, Kiss Á., Gágyor – Feil, Pados, Dömötör, Pichler, Turbucz 1. Vezetőedző: Szilassy Zoltán.

Kiállítások: 6 perc, ill. 12 perc.

Mayer Péter: – Megszenvedtünk a 2 pontért. A meccs nagyobb részében érvényesült az, amit akartunk, de a gólok számában nem. Dolgozott az ellenfelünk is, de a mi karakteres társaságunk pár perccel a vége előtt élt az utolsó esélyével. A hosszabbításban bizonyítottuk, hogy legények vagyunk a gáton, mint már olyan sokszor, így nem tartottam a ráadástól.

Szilassy Zoltán: – A második harmad vége felé már jól dolgoztak a fiúk. A harmadik felvonásban keményen és határozottan korongoztunk és fordítottunk. Az 1 megszerzett pontunk nagyon értékes, de lehetett volna belőle három is.




További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés