DVTK Jegesmedvék: Huszáros hajrá a mumus ellen

Akt.:
DVTK Jegesmedvék: Huszáros hajrá a mumus ellen
Miskolc – Ünnepi Erste-ligás összecsapásukon is diadalmaskodtak a Macik.

A péntek esti, az FTC ellen a fővárosban aratott sikere után karácsony másodnapján mumusát, az Újpesti TE gárdáját fogadta a DVTK Jegesmedvék együttese. A televíziós közvetítés miatt még világosban kezdtek a csapatok, aztán néhány Forma-1-es futam mintájára, már sötétben vonultak az öltözőbe. A látogatottságon mindenesetre nem rontott sem az ünnep, sem az élő adás, sőt sokkal többen voltak, mint máskor.

jegesmedvek-ujpest-08-aj

Kettős emberelőny

A 7. percben Berta balról, éles szögből Silát vette célba, majd Dósa a kék vonalról tesztelte Adorján éberségét. Nem sokkal később Magosi settenkedett jobbról a kapu elé és kevés hiányzott ahhoz, hogy bevegye a lilák ,,várát”. A 9. percben Sila feküdt rá a korongra, Pavuk ezt nem látta, ütőjével piszkált egy nagyot, mire az újpestiek egyszerűen eltakarították a ketrec elől. A 13. percben Kulmala középről, laposan bombázott, a fővárosi hálóőr résen volt, az ütőjével paskolta oldalra a korongot. Az első kiállítást A 15. percben Frolik bottal akasztásért szedte össze, majd elcserélte magát az Újpest, így 78 másodpercig kettős emberelőnybe került a DVTK. Ennek lejárta előtt Pavuk ziccerfélében lyukat ütött, így elcsorgott a nagy lehetőség.

jegesmedvek-ujpest-12-aj

A középső harmad hazai szempontból a lehető legjobban kezdődött. A 22. percben Sakaris egy kör után jobbról próbálkozott, de Vas szemfülessége és ütője is kellett a vezető gólhoz (1-0). Két perc múlva a vendégek kavarodás után Benk révén közelről egyenlítettek (1-1) és átmenetileg csend lett a nézőtéren. A csapatok küzdelemre váltottak, kemény ütközések fűszerezték a játékot. Pavuk került gólhelyzetbe, a bal felső sarkot viszont elnézte. Volt, hogy a vendégek hosszú ideig nem tudtak kijönni a saját harmadikból. A 32. percben Vas már csak Silával állt szemben, szólója végén lőtt is, a kapus viszont mentett. Fölényt csikart ki a Jegesmedvék alakulata, a miskolciak csak a befejezésekkel maradtak adósak. Miskolczi szép alakításai arattak tetszést, aztán Pavuk került a büntetőpadra. Ez nem zavarta Galaniszt és Magosit, ketten majdnem összehozták szokásos emberhátrányos találatukat. A 37. percben mégis jött a derült égből a hóesés: Huba távolról lőtt, Benk Ruikka mellett beletette az ütőjét a játékszer útjába, amely a hálóba pattant (1-2). Végül, hogy teljes legyen a döbbenet, bekövetkezett az, amely azért a jégkorongban is ritka: Frolik 40.00-nál, vagyis dudaszóval együtt ütötte be közelről az UTE harmadik gólját (1-3).

jegesmedvek-ujpest-15-aj

Nagy fordulat

Az utolsó húsz percben rögtön sanszot kapott a szépítésre a vendéglátó: Kiss D. a palánkra kente Kulmalát, a fóros játszadozást pedig Sakaris jobbról, egészséges tenyeressel váltotta be (2-3). A nyomás fokozódott, a piros-fehérek fölénye a 47. percben újabb gólt eredményezett. Hosszú kevergetés után Hajós balról, éles szögből emelt a keresztvas alá (3-3). Az időkérés után remek csata zajlott a jégen, a lüktetés hozta a szokásos izgalmat. A győztes gólért folyt a harc, a fizikai és a technikai mutatókban a diósgyőriek voltak jobbak. Az újpestiek egyéni villanásokkal ,,operáltak”, a Jegesmedvék csapatként funkcionáltak. Az 54. percben Rantanen balról, 10 méterről óriási gólt ragasztott a bal felső sarokba (4-3). A játékvezetők a biztonság kedvéért megnézték a felvételt és gyorsan középre mutattak, a publikum legnagyobb örömére. A remek találkozón (melynek vége előtt a kapusát is mezőnyjátékosra váltotta Szilassy Zoltán) a Macik vesztes helyzetből fordítottak, közben igazolták a táblázaton elfoglalt pozíciójukat.

jegesmedvek-ujpest-16-aj

A dudaszó után édességeső zúdult a pályára, az ajándékok összeszedéséből még a játékosok családtagjai is kivették a részüket.

– Kolodzey Tamás –



Jegyzőkönyvek

 

DVTK Jegesmedvék – Újpesti TE
4-3 (0-0, 1-3, 3-0)

Miskolc, 1455 néző. V.: Nagy A., Kókai (Kormos, Soltész).

DVTK Jegesmedvék: Adorján – Ruikka, Leppanen, Magosi, Miskolczi, Galanisz (1) – Láda B., Rantanen 1 (1), Pavuk, Vas 1 (1), Sakaris 1 (1) – Vojtkó, Joe, Hajós 1, Kulmala (1), Tóth A. (1) – Bernáth, Köllő, Albert T., Berta, Tóth G. – Kiss B. (kapus). Vezetőedző: Mikael Tisell.

Újpesti TE: Sila – Huba (2), Kiss R., Benk 2, Sági, Caladi (1) – Kiss D. (1), Kovács A., Ropret, Sikorcin, Frolik 1 – Dósa, Nagy N., Nemes, Turbucz, Pichler-Balássy – Varga A., Horváth Á., Pápa, Schmál – Hajek (kapus). Vezetőedző: Szilassy Zoltán.

Kiállítások: 4, ill. 8 perc.

Mikael Tisell: – Régen láttam kicsit tanácstalanul játszani a csapatomat, mert az elején ezt tettük. A második harmadban már voltak a lehetőségeink, de azokat nem tudtuk belőni. A harmadik húsz percben már nagy nyomás alá helyeztük az Újpestet és ez végül gólokban is jelentkezett.

Szilassy Zoltán: – Az első két harmadban jó hokit mutattunk be. A harmadik gólunk felpaprikázta a Jegesmedvéket és mivel mi nem úgy álltunk bele az utolsó harmadba, ahogyan kellett volna, így a Macik végül megérdemelten nyertek.


Pénteken este játszották

 

Ferencvárosi TC – DVTK Jegesmedvék
0-4 (0-1, 0-2, 0-1)

Budapest, 320 néző. V.: Gangel, Halassy (Tichon, Kis-Király).

Ferencvárosi TC: Sevela – Hietamaki, Tuominen, Dubek, Rafaj, Tendler – Jabornik, Korbuly, Virág T., Németh A., Könczei – Jászai, Owen, Roczanov, Szappanos, Fliszár – Lengyel, Tóth R., Bödök, Shupe, Kovács V. – Pleszkán (kapus). Vezetőedző: Greg Lindqvist.

DVTK Jegesmedvék: Kiss B. – Ruikka, Leppänen, Magosi 1, Miskolczi (2), Galanisz 2 (1) – Láda B., Rantanen, Pavuk (1), Vas, Sakaris (1) – Vojtkó, Joe 1, Hajós, Tóth A., Kulmala – Bernáth, Köllő, Albert T., Berta, Tóth G. – Adorján (kapus). Vezetőedző: Mikael Tisell.

Kiállítások: 12 perc+végleges fegyelmi (Rafaj), ill. 8 perc.

Greg Lindqvist: – Tudtuk, hogy a DVTK Jegesmedvéknek nagyon erős csapata van és bár próbálkoztunk becsülettel, a négy nagy egyéni hibánk eldöntötte a mérkőzést. Jobban játszottunk, mint legutóbb a MAC Budapest ellen, de ha a Macikat elengedjük egy-két góllal, akkor már jól tudja kontrollálni a mérkőzést, ellenfelének pedig már nagyon nehéz dolga van.

Mikael Tisell: – Az első harmadban voltak nehézségeink, de kapusunk, Kiss Bence remek teljesítménye játékban tartott minket. A középső játékrésztől fokozatosan felülkerekedtünk, mi voltunk erősebbek és megérdemelten nyertünk.


További keddi eredmények:

  • MAC Budapest-Dunaújvárosi Acélbikák 3-4 (2-1, 0-1, 1-2)
  • Ferencvárosi Torna Club-Fehérvári Titánok 6-7 (2-3, 2-2, 2-1, 0-1) – hosszabbítás után
  • SC Csíkszereda (román)-ASC Corona Brasov (román) 4-2 (0-1, 1-1, 3-0)

A jégkorong Erste Liga állása:

1. DVTK Jegesmedvék 25 21 1 2 1 97-38 67 pont
2. MAC Budapest 25 16 – 1 8 98-64 49
3. Dunaújvárosi Acélbikák 25 15 – – 10 82-68 45
4. SC Csíkszereda 26 12 2 1 11 89-82 41
5. UTE 25 11 4 – 10 76-70 41
6. Ferencvárosi Torna Club 25 10 2 2 11 84-82 36
7. ASC Corona Brasov 26 8 1 4 13 65-76 30
8. Fehérvári Titánok 25 7 2 2 14 74-99 27
9. EV Vienna Capitals 26 1 1 1 23 41-127 6